Az Arsenal és a Chelsea focival, a Roma rulettel jutott a 16 közé

Fotó: AFP / ANGELOS TZORTZINIS

-

Az Arsenal és a Chelsea is magabiztos győzelemmel jutott tovább, míg a Romának elég volt egy vérszegény 0-0. A mesterhármasig jutó Olivier Giroud volt az est hőse. Kiesett a Valencia és a Porto is.


A szerdai eredmények


E csoport:

Az utolsó kört csak a már könnyed galoppban továbbjutó Barcelona várhatta nyugodtan, a másik három csapat egymás között dönthette el, hogy melyikük jut tovább, kerül át az Európa-ligába, illetve búcsúzik a kupa porondtól.

A Barcelona félelmetes támadósorából csak Messi volt a kezdőben, Luis Suárez a kispadról nézte a meccset, miközben a pályán Bartra, Samper, Kaptoum vagy éppen El Haddadi tüsténkedett. A Laudrup-frizurás Messi tette is a dolgát, vezetést szerzett, azonban Chicharito Hernández három perccel később egyenlített. A két csapat ekkor egyformán 13 rúgott góllal büszkélkedhetett, csak éppen míg a Barca mindössze 4 gólt kapott, addig a Leverkusen 12-t.

A második félidő elején a Leverkusen akár el is dönthette volna a meccset, ha csak a legnagyobb helyzeteit értékesíti. De nem így tett, ahogy a meccs végi elkeseredett hajrá is hiábavalónak bizonyult, elsősorban a szezon közben sokat kritizált Ter Stegennek köszönhetően.


Messi gólja


Eközben a Roma a sorsra bízta magát, és még annyit sem volt hajlandó (vagy képes) tenni, hogy az Olimpicóban legyőzze a BATE-t. És milyen igazuk volt, hiszen így is ők jutottak tovább.

Bayer Leverkusan–Barcelona 1-1
g: J. Hernández (23.), ill. Messi (20.)

AS Roma–BATE Boriszov 0-0

A csoport végeredménye: 1. Barcelona 14 pont, 2. Roma 6, 3. Leverkusen 6, 4. BATE 5


F csoport:

Izgalmakra csak Pireuszban számíthattunk, ahol a két fellépő közül csak az egyik örülhetett a lefújás után. Az angolok esélyeit rontotta, hogy az eddigi három görögországi meccsükön mindannyiszor kikaptak az Olimpiakosztól, a csoportbeli első találkozásukkor pedig először már otthon is alul maradtak (2-3).

Az Arsenal csapatába egy hónap után visszatért Theo Walcott, ami feltétlenül jó hírnek számított. Az pedig még jobbnak, hogy az első fél óra végén Olivier Giroud megszerezte a negyedik szezonbeli BL-gólját. És az Arsenal kézben is tartotta a meccset, ha náluk volt a labda, rendre veszélyesebbek voltak, mint a görögök. A legveszélyesebb pedig Giroud volt, aki a második félidő elején duplázott, majd a negyedórával később első BL-mesterhármasát is megszerezte, padlóra küldve az Olimpiakoszt.


Giroud második gólja volt a legszebb


A Bayern élt a lehetőséggel, és kihasználva, hogy már továbbjutottak, több kiegészítő ember (Rode, Kimmisch, Green) is szerepet kapott, cserébe újra a kezdők között volt Franck Ribéry. A bajorok ebben a felállásban is könnyedén uralták a mérkőzést. De az első gólt csak egy óra játék után szerezték meg, igaz, akkor Lewandowski négy percen belül rögtön duplázott.


Lewandowski második gólja


Dinamo Zagreb–Bayern München 0-2 (0-0)
g: Lewandowski (61., 64.)

Olimpiakosz–Arsenal 0-3 (0-1)
g: Giroud (29., 49., 66.)

A csoport végeredménye: 1. Bayern 15 pont, 2. Arsenal 9, 3. Olimpiakosz 9, 4, Dinamo Zagre 3


G csoport:

José Mourinho szerint nem az állásáért (állásával...) játszott a csapata, de az tény, hogy vereség – és az azzal járó kiesés – esetén nem biztos, hogy Roman Abramovics ugyanolyan megértő lett volna, mint eddig.

Vereség a Porto számára is búcsút jelentette, ehhez képest (vagy ennek megfelelően) csatár nélkül kezdték a találkozót. Ennek ellenére mégis a kapuba találtak – pechükre azonban a sajátjukba, miután Marcano előbb elveszített egy párharcot, majd a kapuba pattant róla a labda, és csak a gólvonal mögül tudta kikanalazni. Ez volt az ötödik idei öngól, ami a Chelsea-t segítette, csak a hatgólos Willian eredményesebb az idényben.

Aki a második félidő elején Eden Hazard átadásából egy újabb góllal őrizte meg az előnyét, az Európa-liga felé taszítva a portugálokat. Julien Lopetegui vezetőedző csak ekkor szánta el magát cserére, és küldte be a jelenleg legeredményesebb portóit, Aboubakart. Ezzel együtt a hátralévő időben már az történt a pályán, amit a Chelsea akart, és bár kihagyták a helyzeteket, magabiztosan nyerték meg a meccset és a csoportot.


Willian gólja lezárta a párharcot


A Dinamo Kijev negyedóra után vezetést szerzett, és tulajdonképpen eldöntötte a találkozót. Ettől fogva már csak Londonra kellett figyelniük az ukránoknak.


Chelsea–FC Porto 2-0 (1-0)
g: Marcano (12., öngól), Willian (52.)

Dinamo Kijev–Maccabi Tel-Aviv 1-0
g: Garmas (16.)

A csoport végeredménye: 1. Chelsea 13 pont, 2. Dinamo Kijev 11, 3. Porto 10, 4. Maccabi 0


H csoport:

A Valencia, saját győzelme mellett, a Zenit büszkeségére apellálhatott a továbbjutást illetően, jelesül arra, hogy az oroszok mennyire csinálnak presztízskérdést abból, hogy száz százalékosan zárják a csoportkört.

A rendkívül aktív (hét kaput eltaláló lövés az első félidőben) belga bajnok azonban Laurent Depoitre első BL-góljával előnybe került a versenyfutásban, azaz úgy nézett ki, hogy Gary Neville edzői bemutatkozása egy vereséggel és egy BL-búcsúval fog végződni. Pláne azt követően, hogy az eddig egy döntetlen mellett csak négy zakót begyűjtő franciák is megszerezték a vezetést a Mestallában.

Gentben Artyom Dzjuba a hatodik gólját szerezve kiegyenlített, felcsillantva a reményt a Valencia előtt, de még mindig kellett volna a spanyoloknak két gól. De hol van az az egy, kérdezhették a szurkolók, mert még az egyenlítés sem akart összejönni. Sőt, a Lyon rúgott még egyet, és ezzel a Valencia reményei elszálltak - hasonlóan a csapathoz magához.

Gent–Zenit 2-1 (1-0)
g: Depoitre (19.), Milicevic (78.) ill. Dzjuba (65.)

Valencia–Lyon 0-2 (0-1)
g: Maxwll Cornet (37.), Lacazette (76.)



A nyolcaddöntők párosítását hétfőn délben tartják. A csoport elsők a másodikokkal játszanak, előbbiek kezdenek otthon, és azonos nemzetbeliek itt még nem kerülhetnek össze, ahogy az azonos csoportból továbbjutók sem találkozhatnak egymással.


16-an maradtak


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!