Az angoloknak elegük lett a színészkedő focistákból

Fotó: AFP / ANDREW YATES

-

Az angol fociszövetség új szabálya alapján három meccsre eltilthatják azokat a játékosokat, akik színészkedéssel piros lapot csikarnak ki egy ellenfelüknek. A vitás esetekről volt játékvezetők döntenek majd, tv-felvételek alapján.


Angliában mindig is különös ellenszenvvel figyelték a műeséseket, a sajtó rendre ízekre szedi a „csaló” játékost, aki gyakran szurkolói rigmusok céltáblájává is válik. A dolog fordítva is működik, Lionel Messit például sokszor nem (csak) a cselsorozataiért méltatják, hanem mert gyakran akkor sem esik el, amikor megtehetné, mert az ellenfele valóban keményen odalép.

De térjünk vissza Angliába. „Ezen a nyáron egy sor szabálymódosítást elfogadott az FA – írja a Telegraph –, és most először büntethetővé tesszük a színészkedést, hogy végképp eltöröljük az angol pályákról.”


Volt játékvezetők döntenek majd arról, mű- vagy valós esés történt


Nem lesz rövid folyamat, már csak azért sem, mert az új szabály egyelőre csak azokat a műeső focistákat bünteti, akiknek sikerül kiállíttatniuk az ellenfelüket, azokat viszont nem, akik szabadrúgást vagy büntetőt harcolnak ki. Nyilván a meccsek eredményét utólag jóval nehezebb lenne módosítgatni, mint eltiltásokat visszavonni és kiróni.

Az új szabály értelmében a kiállított játékos piros lapját visszavonják majd, a csaló focista viszont hárommeccses eltiltást kap. A tv-felvételeket egy volt játékvezetőkből álló háromfős stáb nézi majd vissza.

Több angol lap úgy látja, a rendszer nem lesz hatékony, nehezen kényszeríti majd ki az utólagos eltiltásokat, de legalább a szövetség felismerte, hogy ezzel a problémával kezdeni kell valamit, és meg is tette az első lépést a helyes irányba.