Az amerikai vasfüggönynél emlékezett a meghalt menekülőkre a pápa

Fotó: MTI/EPA / Jorge Nunez

-

A migránsok tragédiájára emlékeztetett mexikói körútjának utolsó helyszínén Ferenc pápa helyi idő szerint szerdán, nem messze a texasi–mexikói határtól.


A katolikus egyházfő homíliáját tévén közvetítették El Paso városának stadionjából, ahol mintegy 30 ezer ember gyűlt össze meghallgatni szavait. A helyszín jelképes, mert Mexikó határán több ezer, az Egyesült Államokba eljutni kívánó migráns halt meg.


Ferenc pápa kijelentette, nem lehet tagadni a humanitárius válság létét, amely az elmúlt években a tömeges migrációban nyilvánult meg. Emberek ezrei vonaton, járműveken, sőt akár gyalogosan több száz kilométert tettek meg hegyek között, a síkságokon és más nehéz terepen. A kikényszerített migráció emberi tragédia, a jelenség globálissá vált – mondta a pápa. A migránsok a szegénység, az erőszak, a kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés miatt elhagyják szülőföldjüket, és miközben a „jobb élet” felé tartanak, az út „másik oldalán” elrabolják, rabbá teszik őket, pénzt csalnak ki tőlük.

Úgy vélekedett, hogy a szenvedések ellenére erre az útra „fény” vetül. Mint mondta, ismert számára számos társadalmi civil szervezet tevékenysége, amely védelmezi a migránsok jogait. Hozzátette, ismert a papok határozott segítő munkája is ezen a téren. Hangsúlyozta, ezek az emberek, az „irgalmasság prófétái”, akik gyakran az életüket is kockáztatják, hogy másokon segítsenek.

A pápa egyben a kormányokat arra szólította fel, hogy nyissák meg szívüket a kikényszerített migráció láttán, ha már a határokat nem lehet. Hozzátette: elég a sok halálból, elég a kizsákmányolásból. Ferenc pápa látogatása Chihuahua államban mexikói körútjának utolsó programja volt, az egyházfő helyi idő szerint este Rómába utazik.