Az amerikai külügynek sem tetszik a Népszabadság-ügy - magyar reagálás

Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

-

Aggodalmát fejezte ki közleményben az amerikai külügyminisztérium a magyar sajtószabadság miatt pénteken.


A dokumentumot Mark Toner helyettes külügyi szóvivő adta ki. Ebben azt írta, hogy az Egyesült Államok „osztja a globális sajtószabadság szószólói, nemzetközi szervezetek és magyar állampolgárok aggodalmait a sajtószabadság magyarországi folyamatos hanyatlása miatt”.

A közlemény tudatja azt is, hogy Washington szorosan figyelemmel kíséri „egy független internetes portál október 19-ei kitiltását a parlament épületéből” és a Népszabadság október 8-ai „váratlan bezárását”.

A Népszabadságot a külügyi közlemény Magyarország „legnagyobb független napilapjának” minősíti. A minisztérium úgy véli, hogy „e lap elvesztése – függetlenül az okoktól – veszteség a média pluralizmusa számára Magyarországon”.

A közlemény szerint az Egyesült Államok „barátként és szövetségesként” arra bátorítja a magyar kormányt, hogy biztosítson „nyitott médiakörnyezetet”, amely különböző nézőpontokkal és véleményekkel ismerteti meg a polgárokat. Egyúttal azt is sürgeti, hogy Magyarország ennek érdekében szorosan működjön együtt az EBESZ sajtószabadsággal foglalkozó képviselőjével és más szakértőkkel.


Menczer Tamás, a külügyminisztérium sajtófőnök az alábbi reagálást küldte szerkesztőségünknek: „Az Egyesült Államok kormányának újabb, minden alapot nélkülöző kritikáját visszautasítjuk. Magyarországon semmilyen szabadságjog - így a sajtószabadság - sincs veszélyben. Aki a "sajtószabadság folyamatos hanyatlása" miatt aggódik, annak egészen biztosan nincsenek hiteles információi Magyarországról. Aki olvassa, nézi a magyar sajtót, folyamatosan találkozhat a vélemények sokszínűségével. A Népszabadság felfüggesztése a tulajdonos gazdasági döntése volt, kíváncsiak vagyunk, hogy az Egyesült Államok kormánya vajon beleszól-e médiatulajdonosok döntéseibe.

Ugyanakkor az 1956-os forradalom 60. évfordulóján elmondhatjuk, volt idő, amikor nem volt sajtószabadság Magyarországon, a magyar emberek vérüket, életüket adták a szabadságukért, de ekkor nyugatról barátaink támogató tekintetén kívül más segítség nem érkezett.”