Az alpári edzőket is elcsitítja a félkezű magyar kapus

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

Oláh Csaba a megyei másodosztályú Dombrád U19-es csapatában véd úgy, hogy egy születési rendellenesség miatt hiányzik a jobb kézfeje. Ennek ellenére a kapuból kiszoríthatatlan, ő a csapatkapitány, öli a tizenegyeseket, és meccsek óta nem tudnak neki gólt lőni – ezzel válaszol az őt nyomoréknak csúfolóknak. Meglátogattuk a 17 éves focistát.


Amikor az ember Dombrád felé halad, akkor az az érzés keríti hatalmába, hogy lemegy a térképről. A mintegy négyezer lakosú városka Északkelet-Magyarország egyik legészakeletibb pontja, csupán néhány kilométerre található a szlovák és az ukrán határtól. 1999-ben Európa második legvirágosabb városának választották, bár mi ebből még nem sokat láttunk, amikor március első hétvégéjén odalátogattunk. Az ország nagy részében 11-12 fok volt, Dombrádon 4 fokban topogtak kint a helyi U19-es csapat játékosai a focipálya öltözője előtt, és várták, hogy megérkezzen az ellenfél, az Őr csapata.


Türelmesen várták az ellenfelet


„Azt előre jelezte az ellenfél, hogy a szombati munkanap miatt nehéz lesz összehozniuk az ifi és a felnőtt csapatot is, de 12 éve dolgozom itt, és meccs még nem maradt el. Még egy ifi sem” – nyugtat meg mindenkit a gondnok 15 perccel a kezdés előtt, amikor az őrieknek még hírük sem volt. A megyei másodosztályban azért nem ritka, hogy elmarad egy-egy meccs, mert nincs meg a csapat. Ilyenkor jön az, hogy bekopogtatnak az előző este még a diszkóban szórakozó helyi fiatalokhoz, hogy ugyan ugorjanak már be, igazolás van, csak csukát kell hozni, meg sípcsontvédőt.


Amíg vártak, zenéltek


„Nekünk az nem jó, ha 3-0-val megkapjuk a meccset, többel kellene megvernünk őket” – tör elő a profizmus az egyik dombrádi játékosból. Az Őr a 13., a Dombrád a 7. helyről várta a fordulót, de a helyiek csak három pontra voltak a harmadik helytől.

Végül csak sikerült összeverbuválni az őrieknek egy csapatnyi fiatalt (bár akadt közöttük, aki ránézésre 25 volt), és tíz perccel kezdés előtt beestek Dombrádra.


Megérkezett az ellenfél


Legalább volt időnk beszélgetni a helyi U19-es csapat edzőjével, Szűcs Gáborral, neki is köszönheti Dombrád, hogy a virágok mellett másról is híressé vált a város, konkrétan Oláh Csabáról. A 17 éves focistának egy születési rendellenesség miatt a jobb kézfeje gyakorlatilag hiányzik. Az orvosok szerint az édesanya vélhetően elkapott egy vírust a terhesség alatt, ennek a szövődménye a fogyatékosság. Csaba azonban nemcsak megtanult ezzel a fogyatékkal élni, de úgy döntött, hogy kapus lesz, és az előnyére fordítja a hátrányát.


Többször volt a torna legjobb kapusa

„A suliban én voltam a történelemtanára, 11 éves kora óta ismerem, a csapatban több mint három éve vagyok az edzője – meséli Szűcs Gábor. – Védőként kezdte, de mindig is mondogatta, hogy kapus szeretne lenni. Először edzéseken állt be a kapuba, majd az iskolában is mindig védett a kisebb tornákon, és többször megkapta a legjobb kapusnak járó díjat. Ám ezek nem valamiféle alamizsnák voltak egy fogyatékosnak, valóban ő védett a legjobban.”


Oláh Csaba (jobbra) gyorsan kivívta a többiek tiszteletét


Az edző-tanár azt mondja, próbálta halogatni, hogy a dombrádi klubcsapatban is a kapuba tegye, szerinte el kellett érnie egy szintet ahhoz, hogy biztosan odaállhasson a gólvonalra tétmeccsen is. „Azért húztam az időt, hogy számára ne legyen égő védeni. 14 éves volt, amikor úgy éreztem, hogy megérett a feladatra.


Neki mindig egy kicsit többet kell teljesítenie, mint az ép társainak, hiszen ha hibázik, akkor egyből megtalálják.

Persze, hogy a helyiek az elején többször is kérdezték, hogy miért kell egy félkezű kapust beállítanom, de Csaba mindenkit elcsendesített. Az én kezem alatt legalább 60 meccset védett, és egyértelműen kijelenthetem, hogy soha egyetlen egy meccs sem ment el rajta.”


Dombrád, foci

Szűcs Gábor már akkor bízott Oláh Csabában, amikor még senki


Szűcs Gábor szerint a csapattársak nemcsak hogy befogadták, hanem fel is néznek rá. Fogyatékossága ellenére teljes értékű játékosnak számít, olyannyira, hogy ő a csapatkapitány. Figyelnek és hallgatnak rá, ezzel párhuzamosan mindennapi rutin lett, hogy segítenek neki, például felhúzzák a karjára a csapatkapitányi karszalagot vagy bekötik a cipőfűzőjét.



„A hozzáállása példaértékű, nem hagy ki egy edzést sem – folytatja az edző. – Úgy kezdődik a csapatépítés, hogy végy egy jó kapust, nekünk ez megvan. Többen próbálták már kiszorítani őt, de senkinek nem sikerült. Nem úgy kezeljük, mint egy félkezűt, és már az ellenfelek is ismerik őt. Pont tavaly ilyenkor mondta az egyik ellenfél edzője, hogy olyan jól véd, hogy ki kellene hívni egy tévécsatornát vagy valamilyen újságot, hogy beszámoljanak róla. Persze van sok alpári edző is, főleg a hátrányosabb helyzetű falvakban kapott már hideget-meleget. Az egyik edző egy tizenegyesnél bekiabálta a játékosának, hogy


a béna kezére rúgja, azt úgysem éri el, mire Csaba kivédte.

Látni kellett volna az edző arcát, soha nem éreztem még ilyen elégtételt. Szerencsére egyre ritkábban éri ilyen támadás, mert a környéken már ismerik és tisztelik őt az ellenfelek.”


Dombrád, foci

Amiben tudnak, segítenek Csabának


Kíváncsian kérdezgetjük a csapattársakat is kapusukról. Kikerekedett szemekkel néznek ránk, hogy miért olyan nagy dolog a fogyatékossága, nekik ez tényleg természetes. „Nem is téma közöttünk a keze – mondja egyikük. – A meccsen általában ő a csapat egyik legjobbja.


Volt, hogy kivédett egy tizenegyest, a kontrából elmentünk, berúgtuk, és azzal nyertünk.

A meccsek után pedig ugyanúgy eljön velünk kocsmázni, és minden buliban, minden hülyeségben benne van. Már az ellenfelek is tudják, hogy nem vehetik őt a szájukra. Volt olyan, hogy beszóltak neki, hogy nyomorék, de aztán le kellett azt a srácot cserélni sérülés miatt. Véletlenül lerúgtuk.”


Dombrád, foci

Ha gúnyolják, megvédik a csapattársak


Szűcs Gábor szerint, ahogy a fogyatékkal élőknek általában, úgy Oláh Csabának is kifinomultabbak és fejlettebbek más érzékszervei, tulajdonságai. „A mélyebb beadásokra nem tud olyan határozottan kimozdulni, nem tudja úgy lehúzni a labdát. Ha nem meri százszázalékosan lehúzni egy kézzel, a másikkal pedig kitámasztani, akkor inkább kibokszolja. Ugyanakkor rettenetesen jól érzi, hogy hogyan kell kijönni, nem vár az utolsó pillanatig, egyből elindul, és szinte mindig jó ütemben ér oda, legyen az kifutás vagy csak egy magas labdára való kijövetel. Gyönyörűen és hatékonyan vetődik, felnőtt kapusokat meghazudtoló módon.


Olyan felső sarkokat szed ki, hogy sokszor csak pislogunk.

Ha magasabban megy a labda a kapura, akkor nyugodtabb vagyok, mert nagyon jók a rugói, remek a súlypontemelkedése is. Remélem, hogy nem fogja megzavarni a jelenlétetek, és ti is meglátjátok ezeket az erényeit.”



Amikor kijártuk az Udinese scoutjai által tartott tanfolyamot, megtanultuk, hogy a kapusmegfigyelők általában a bemelegítésre koncentrálnak, hiszen ilyenkor jobban fel lehet mérni az alapképességeket. Mi is így tettünk.

A bemelegítés alatt tisztán lehetett látni, hogy Oláh Csaba főleg az ép kezét használja, gyakran csak ballal húzza le a labdát, viszont azzal sincs gondja, ha két kézzel kell megszelídíteni. Viszonylag stabilan szorítja a csonka kezével a másik tenyerébe a labdát, biztosan öleli magához, és valóban remekül vetődik. Nem félti a testi épségét, dobálja magát, ahogy az egy kapustól elvárható.



A meccs első félidejében némi meglepetésre főleg az őriek támadtak, ekkor több dolga is volt Oláh Csabának, de mindent rendre megoldott. Jól jött ki a beadásokra, hangosan, határozottan és jól irányította a védelmet, osztotta le az embereket, a kifutásai pedig valóban élményszámba mentek, tökéletes ütemérzékkel ért oda a hosszabb indításokra.

Az első félidőben egy kontra végén a dombrádiak szereztek vezetést, majd a második félidőben rápakoltak még négyet, így a nehezen indult meccsből valóban egy több mint háromgólos győzelem lett, 5-0 a vége. Pedig az ellenfélnél Totti és Özil becenevű játékosok futkorásztak a pályán...

Oláh Csaba zsinórban negyedik bajnokiján nem kapott gólt, a legutóbbi hat meccsén pedig csak kétszer kellett kiszednie a labdát a hálóból. Azért ez megye kettő ifiben nem olyan rossz, ahol a lőtt gólok száma egy-egy meccsen gyakran két számjegyű.


Dombrád, foci

Most sem kapott gólt


„Nagyon örülök annak, hogy most sem kaptam gólt, de nagyon jó védelem van előttem, az ő érdemük is a siker” – ezt már maga Oláh Csaba mondja, akinek első mondata igazi profira vall.

Aztán elkezdi mesélni, hogy gyorsan megpecsételődött a sorsa, hiszen az egyik bátyja, az édesapja és a nagyapja is kapus volt, végérvényesen pedig a 2006-os világbajnokság alatt dőlt el, hogy ő is az lesz, amikor Gianluigi Buffon bravúrt bravúrra halmozott a világbajnok olasz válogatottban. Innentől Buffon lett a példakép, és a Juventus a kedvenc csapat.



„Nyilván az még kevés lett volna, hogy én elhatározom, hogy kapus leszek, kellett hozzá a családom, a barátaim és az egész csapatot körülvevő környezet, mindenki támogatott. Tizenhárom évesen volt két-három meccsem, amin nem védtem jól, akkor egy évre abbahagytam, de nagyon hiányzott a mozgás, ezért szerencsére visszatértem, azóta rendületlenül csinálom. Ma már nem hagynám abba néhány rossz meccs után, sokkal magabiztosabb lettem, amit a csapattársaimnak és az edzőmnek is köszönhetek.”

A gúnyolódások persze neki is megütik a fülét, de leperegnek róla. „Hallom, amikor azt mondják rám, hogy nyomorék, de soha nem szólok vissza, inkább arra figyelek, hogy kivédjem az illető lövését, vagy ha egy szurkoló vagy egy edző szól be, akkor csattanós választ adjak a teljesítményemmel.”


Dombrád, foci

A pályán szeret válaszolni


Azt mondja, előnye is származik abból, hogy a jobb karja csonka, hiszen csuklóig nem érez fájdalmat, így bátrabban ki meri ütni a labdát. Azon soha nem gondolkozott, hogy protézist csináltasson a kezére.


Nem akarom megváltoztatni magam, ugyanúgy fogok védeni, ahogy megszülettem.

Anyja a helyi ebédlőben dolgozik, apja most munkanélküli, ahogy Csaba fogalmaz, maszek munkákat szokott elvállalni. Öten vannak testvérek, a legidősebb bátyján kívül mindenki sportol vagy sportolt: másik bátyja kapus volt, nővére atletizált, húga pedig szintén focizik a helyi csapatban. Nem ritka, hogy családi focimeccset rendeznek otthon az udvaron. Kézilabdázik is, de csak iskolai szinten, ott is kapus.


Dombrád, foci

Csaba semmit nem változtatna magán


Csaba a „Jó tanuló, jó sportoló” pályázaton is komoly eséllyel indulna Dombrádon. Kedvenc tantárgya a történelem, azon belül is a második világháború. „Tavaly 4,5 volt az átlagom, az idén eddig 4,2. Nyíregyházára szeretnék menni egyetemre. Ha nem sikerül, akkor elvégzek egy szakmát, az informatika nagyon érdekel, el tudom magam képzelni rendszergazdaként” – utal arra, hogy szereti a kihívásokat, hiszen egy informatikusnak azért nem hátrány, ha minél több ujját tudja használni.

Ami a sportkarriert illeti, nagy álma, hogy egyszer a szomszéd városban, Kisvárdán játsszon. Elismeri, hogy az NB II-es csapathoz nagyon hosszú és rögös út vezet, de szerinte mindig kell, hogy legyen célja az embernek, ő pedig ezt tűzte ki.


Dombrád, foci

Rajta nem fog múlni, hogy meddig jut


Edzője szerint, ha nem is jut el a másodosztályig, az nem a képességei vagy a hozzáállása miatt lesz. „Ha reálisan nézem, akkor nagyon kevés esélyt látok arra, hogy egy NB II-es csapat meghívja őt egy edzésre, vagy akár egy edzőmeccsen is lehetőséget adjon neki a bizonyításra. De rajtunk nem fog múlni, mi mindenben támogatjuk őt.”

Az ifi és a felnőtt meccs között szóra bírjuk a helyieket, például a büfést, aki minden meccsen kint van. Ő azt mondja, annyira jó mozgása van Oláh Csabának, hogy neki hónapokig nem is tűnt fel a fogyatékossága. „Kicsit messzebb van a pálya, nem látom innen a kezét, csak azt, hogy hogyan véd. Hónapokig néztem úgy, hogy semmit nem tudtam róla, aztán egyszer, egy baráti beszélgetés során valaki mondta, hogy fél keze van. Teljesen ledöbbentem.”


Dombrád, foci

Háttérben a büfé


Amikor arról kérdezzük, hogy szerinte mire viheti, meddig juthat Csaba, a büfés egyetért Szűcs Gábor edzővel. Szerinte sem lesz olyan NB II-es csapat, amely felvállalna egy félkezű kapust.
A büfét támasztja egy helyi erő, aki szombaton délben már láthatóan nem szomjas. „Remélem, hogy feljutunk a megye I-be, felnőtt szinten ott elkorrigálhat” – fogalmaz, miközben erősen kapaszkodik a bódé oszlopába.

Akárhogyan is alakuljon Oláh Csaba élete, az biztos, hogy most a helyén van, egy olyan a környezetben, amely teljes értékű emberként és sportolóként bánik vele.