Az álmos szemű szőke démon ma is megőrjít

-

Az ötvenes évek előtt készült magyar filmeknek szinte kötelező elemei voltak a dalbetétek, igazi musicalből vagy zenés filmből viszont sosem készítettek túl sokat nálunk. Az egysnittes videoklipekből álló Balaton Method premierje kapcsán épp ezért összeszedtük a kedvenceinket, márványfarmeres diszkókirályoktól az underground femme fatale-jáig.


10. Moziklip (1987)

Ha a Balaton Method előképét keresnénk, az a Moziklip lehetne. Ez a sajnálatosan, de érthető módon elfeledett film ugyanúgy egymás mögé illesztett videoklipekből áll, mint Szimler Bálint és Rév Marcell munkája. Kerettörténet itt sincs, hacsak az nem számít annak, hogy Demjén Rózsi éneklés közben átül a szabadtéri mozi első sorába, a magányosan epekedő, bőrdzsekis lány mellé, és utána jön a főcím. A nyolcvanas évek menőnek gondolt magyar zenekarai egymás után adják elő slágereiket, a budapesti helyszínek, a ruhák és a frizurák pedig önmagukban csemegévé teszik Tímár Péter filmjét.



Az epizódokat a trükkfilmesként induló Tímár szubjektív nézőpont alkalmazásával, osztott képernyővel, az A-HA legendás Take on Me-klipjére hajazó animációs betétekkel, vagy fekete-fehér, rontott minőségű snittekkel dobja fel. Sőt, a közepén még egy filmszakadás-jelenet is van, őrület. Bikini, Napoleon Boulevard, Sziámi, Komár Laci, Kőnigh Péter és a Ciklámen – mindenki itt van, aki számít, és az is, aki nem annyira.


9. Ezek a fiatalok (1967)

Még mielőtt tetőzött volna az ifjúsági probléma, a korabeli kultúrpolitika jó érzékkel zöld utat adott egy filmnek, amiben ország-világ láthatta a népszerű beatzenekarokat. A nyilvánosság ára az volt, hogy jól fésült, öltönyben-nyakkendőben gitározgató zsúrpubikként lehetett csak kamera elé engedni a zenészeket, de az Illés tagjai, Zorán vagy Koncz Zsuzsa egyébként is óvatos duhajok voltak, vállalták a kompromisszumot.



A főként iskolai közegben és koncerttermekben játszódó tinifilmben a főhős önállóság felé tett lépéseit követhetjük nyomon, de Laci igazából nem csinál semmit, csak megbűvölten bámulja Szörényit, Bródyt és a többieket, és bátortalanul próbál nyomulni Koncz Zsuzsára. Az összképet rontja, hogy a film végén ő maga is mikrofon elé áll, a színésznek, Kosztolányi Balázsnak viszont semmi hangja nincs. Ez a szépséghiba azonban nem változtat azon, hogy a nemrég elhunyt Banovich Tamás rendezése felvonultatta az ország első igazi popsztárjait, és rajtuk keresztül egy egész nemzedéket tett láthatóvá.


8. Valami Amerika 2 (2007)

A kétezres években elenyésző számú magyar film akadt, ami sikerrel vette fel a nézőkért folytatott versenyt a legnagyobb hollywoodi durranásokkal, de Herendi Gábor vígjátékai ezek közé tartoztak. A Valami Amerika folytatása azért nem vált izzadságszagúvá, mert Herendiék sokkal nagyobb teret engedtek az első részben is hangsúlyos zenei körítésnek. Miután dédelgetett szerzői filmje, a Bűnös város csúfosan megbukott, a főhős, Tamás (Pindroch Csaba) színpadi musical rendezésébe fog.



Miközben alakulnak a magánéleti-szerelmi szálak, a produkció is egyre közelebb jut a megvalósuláshoz – öröm látni, ha a forgatókönyvírók ismerik és alkalmazni is tudják az alapvető műfaji recepteket, magyar filmnél ez még mindig ritka, mint a fehér holló. Több emlékezetes műsorszám is van a filmben, közéjük tartozik az a kurvás táncjelenet, amit nézve András (Hujber Ferenc) rájön, hogy Vivi (Tompos Kátya) mennyire bombajó csaj – tekintsünk el attól, mennyire szexista az egész –, vagy a csuromvizesen előadott finálé.


7. Csinibaba (1997)

Tímár Péter másodszor: a kilencvenes évek egyik legnagyobb hazai sikere kétségtelenül bevette magát a néplélekbe, annak ellenére, hogy tele van fárasztó momentumokkal, és a Ki mit tud?-ra készülő fiúzenekar sztorijában sincsen semmi különleges. Kérdés, hogy miért lett mégis kultusza a filmnek? Nyilván egyrészt a retró táncdalok miatt, Lovasi András például a Kicsit szomorkás a hangulatom máma eléneklésével mutatkozott be a popzenei fősodorban. Az sem mellékes, hogy volt terük a legszebb férfikorban járó, megbízhatóan remek alakításokat hozó színészeknek (Gálvölgyi, Andorai, Reviczky), akik mellett a fiatal főszereplők is hozták a kötelezőt – bár aligha véletlen, hogy Almási Sándor nevével nemigen találkozhattunk azóta.



De a Csinibaba elsősorban a Kádár-nosztalgia miatt lett akkora kedvenc. Tímár magához képest nagyszerű arányérzékről tesz bizonyságot: élhetőnek és szerethetőnek ábrázolja a hatvanas évek kisvilágát, de egy-két jól eltalált díszlettel vagy szöveggel („orrvérzésig magyarok vagyunk”) azt is képes érzékeltetni, mennyire sivár és pitiáner közegről is van szó. Ebben a kettősségben pedig nagyon könnyű magunkra ismernünk.


6. Kalózok (1999)

Ezt a lendületes és többé-kevésbé jól működő generációs filmet sosem szerette a kritika, pedig vannak értékei. Amíg kalózrádiósokként nyomják a sódert, Max (Bodó Viktor) és Pípí (Király Attila) joggal érezhetik úgy, hogy ők az élet császárai. De a barátságukat szakmai és érzelmi konfliktusok is kikezdik, mikor népszerűségük miatt állást kínálnak nekik egy induló kereskedelmi rádiónál, a szomszédjukba költöző fuvolistára (Gubás Gabi) pedig mindketten ráhajtanak.



Aki nem szereti Geszti Pétert, az a Kalózokat sem fogja, mivel a Jazz+Az szállítja a betétdalokat, és fel is lépnek a filmben. A zenekari promón túl viszont Sas Tamás őszinte szerzői vallomása rejlik, a kalóz- és kereskedelmi rádiózás közötti választásban a rendező dilemmája fogalmazódik meg a szűk réteghez szóló művészfilmek, vagy a látszólag tágabb perspektívát nyitó szórakoztatóipar melletti elköteleződésről. Tudjuk jól, hogy a tehetséges operatőrként és ígéretes rendezőként bemutatkozó Sas melyik úton indult el, és azt is, hogy döntése semmi jóra nem vezetett.


5. Swing (2014)

A lista legfrissebb darabja (kritikánk) végre női történet, amiben a félénk naiva (Törőcsik Franciska), az ambiciózus, de lúzer kisgyerekes anyuka (Ónodi Eszter), meg az elhagyott háziasszony (Csákányi Eszter) állnak össze, hogy végre egyszer az életben azt csinálják, amit a legjobban szeretnek: énekeljenek. Bár a rendező, Fazekas Csaba nem tudja teljesen elkerülni a magyar műfajfilmek gyakori hibáját, és a szükséges fordulópontokat szabályosan felvonultató, kidekázott forgatókönyv miatt a Swing kissé sterilnek hat, a nagyszerű színészeknek köszönhetően az összhatás mindenképpen pozitív.



Nem igazi musicalről van szó, mivel a zenés epizódok nem befolyásolják érdemben a cselekmény alakulását, mégis mindhárom hősünk megkapja a maga nagyjelenetét, amikor az előadott dalba belesűríthetik minden fájdalmukat és reményüket, és az énekléssel bennük is megváltozik valami – talán a Csákányi által játszott Rita hűtlen férjéhez szóló, egyszerre sértett és felszabadult vallomására emlékszünk majd a legtovább.


4. Kopaszkutya (1981)

Szomjas Györgynek bőven vannak ugyan gyenge filmjei, például a Kopaszkutya néhány éve készült folytatása, vagy a nézhetetlenség határát súroló Gengszterfilm, de azt el kell ismerni, hogy nála jobban senki sem tudta megragadni a nyolcvanas évek lecsúszott, de még álmodni kész, egyszerre igénytelen és mániákus proligyerekeinek világát. Az évtizedben feléledő amatőrfilmes mozgalom szabadságvágyára, fésületlen, de szenvedélyes képi megoldásaira építő rendezési közül a Roncsfilm a legjobb, de a Kopaszkutya már azt készíti elő.



A filmesek hazai lehetőségeire is reflektáló történetet az a beismerés indítja, hogy úgysem tudunk profi színpadi show-val villantani, akkor inkább menjünk le kutyába, és rúgjuk ki a lepusztult művház oldalát. A filmbeli zenekar nagyrészt a Hobo Blues Band tagjaiból áll össze, és mondani sem kell, hogy Hobo, Deák Bill Gyula és a hozzájuk csapódó, főszerepet játszó Schuster Lóri mennyire menő arcok egytől egyig – ha kell, a kőbányai sintértelep udvarán is dögös blueskoncertet nyomnak.


3. Made in Hungária (2009)

Fonyó Gergely rendezése a tehetségkutatós sztori és a hatvanas évek kulisszái miatt leginkább a Csinibabához hasonlítható, de annál sokkal jobb film. Főleg azért, mert a fiatal Fenyő Miklóst játszó, itt berobbanó Szabó Kimmel Tamás komolyan meri venni a könnyed, zenés műfajt, és átgondolt, pontos, drámai ívű alakítást nyújt. A szüleivel való konfliktusai, vagy a korrupt káderek gusztustalanságaival való szembesülése mélységet adnak a filmnek, és a végére még azt is elhisszük, hogy a Hungária együttes tingli-tangli, egyébként szuper slágerei tényleg felértek egy állásfoglalással: csak azért is meg kell mutatni a depressziós államszocializmusban, hogy jól is tudjuk érezni magunkat.



A csókkirály Röné (Fenyő Iván) svindlijei, a hazatelepülő, halk szavú apa (Dunai Tamás) kompromisszumai, és persze a főhős, Miki zenészi ambíciói egytől egyik a szabadság kiharcolására tett törekvések, arról pedig nem ők tehetnek, hogy mifelénk ez a küzdelem sokkal nehezebbnek bizonyult, mint nyugatabbra. Persze mindezeken ráérünk a film után lamentálni, mert közben akkor is remekül szórakozunk, ha csak az örökzöld dalokat hallgatjuk, és a lábunkkal verjük a ritmust, miközben Mikiék felcsavarják a szőnyeget.


2. Habfürdő (1979)

Egyedülálló, utánozhatatlan film a magyar animáció történetében. A két évtizeden át sikert sikerre halmozó, fénykorában a világ öt legjelentősebb animációsfilm-műhelye közé tartozó Pannónia Filmstúdió legnagyobb bukása, a fiatalon meghalt rendező, Kovásznai György egyetlen egész estés munkája. Az orvosnak tanuló, szingli Anna lakásába és életébe betoppan Zsolt, aki Anna barátnőjét fogja feleségül venni, de inkább menekülne a házasságtól, egyenesen Anna karjaiba.



A szerelmi kamaradráma vibráló, színes, erotikus LSD-tripként elevenedik meg, a hetvenes évek magyar valóságának jellegzetes tárgyi világa, ócska lakásbelsői a változatos animációs megoldásoknak és Másik János zenéjének köszönhetően telnek meg élettel. Majdnem elfelejtjük, hogy Anna és Zsolt története valójában teljesen hétköznapi és szomorú – a Habfürdő diszkó-táncterén bármi megtörténhet, csak az nem, hogy a hősök végül boldogok legyenek.


1. Eszkimó asszony fázik (1983)

Ha már boldogtalan hősökről van szó, ezen a téren különösen erős a magyar filmes mezőny, de Xantus János fojtottan izzó melodrámája azon a listán is előkelő helyezést érdemelne. A zenés filmek között viszont azért végzett az első helyen, mert az énekesnőnek készülő Marit (Méhes Marietta) és a zongoraművészi karrierjét a nő miatt hanyagoló Lacit (Boguslaw Linda) a zene hozza össze, sőt, együttesükbe Mari férjét, a süketnéma Jánost (Lukáts Andor) is beveszik dobosként. Ez alkalmat ad rá, hogy a nyolcvanas évek undergroundja végre a moziban is megmutathassa magát, a Trabant és az Európa Kiadó számai a film fontos rétegét képezik – aki itt nem kapott szerepet, azt a Kutya éji dalában Bódy Gábor léptette fel ugyanabban az évben.



De az Eszkimó asszony elsősorban Méhes Marietta filmje: az álmos szemű, színtelen hangú, szőke díva minden férfit megőrjít, a bűvkörébe került szerencsétlenek vagy azonnal feleségül vennék, vagy inkább agyonütnék és elásnák, hogy ne okozhasson több szenvedést. Akik kevésbé fogékonyak a vonzerejére, azok számára inkább idegesítő a csaj, de a távolságtartóbb nézők harminc év távlatából is érezhetik, hogy Xantus filmjében olyasmi történt, ami magyar filmben nagyon ritka: sztár született.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!