Autó robbant fel Berlinben

Fotó: DPA / Paul Zinken

-

A tisztázatlan hátterű robbantásban a sofőr életét vesztette.


Kedden reggel Berlin Charlottenburg nevű városrészében felrobbant egy autó, amit az első hírek szerint egy robbanószerkezet okozott, és ezt a rendőrség is megerősítette – írta a Berliner Zeitung.


A tűzszerészek megvizsgálták az autót, másik robbanószerkezetet nem találtak, a környék lakosságát azonban arról tájékoztatták hangosbeszélők segítségével, hogy zárkózzanak be, és kerüljék el az ablakokat.



Szemtanúk szerint az autó éppen a belváros felé haladt, amikor a kocsiban vagy alatta elrejtett a pokolgép felrobbant. A robbanást még a helyszíntől egy kilométerre is lehetett hallani. A sofőr életét vesztette, más sérültről egyelőre nincsen tudomása a rendőrségnek. A Die Welt szerint a kocsi néhány méter megtétele után robbant fel, nagyjából 100 métert haladt még égve, mikor egy másik autónak ütközve megállt.

Egyelőre kiderítetlen, hogy ki vezette az autót, és mi állhat a robbanás hátterében. A Die Weltnek egy név nélkül nyilatkozó nyomozó elmondta: az eddigi megállapítások szerint nincs arra utaló jel, hogy terrortámadás történt volna, „személyes motívum” állhat a háttérben.


Frissítés

A berlini ügyészség szóvivője arról tájékoztatta a Reuterst, hogy az áldozat egy 43 éves török férfi, aki ellen korábban kábítószerrel való visszaélés, illegális szerencsejáték és pénzhamisítás miatt is nyomoztak. A rendőrség jelenleg is nyomozza, hogy az esethez volt-e köze a szervezett bűnözésnek.


Autobombe explodiert in Berlin. Polizeisperrung. Bombenanschlag?

Közzétette: DIE WELT Video – 2016. március 15.