Ausztrál kutatók ufók üzenetének vélték a mikrosütő jeleit

-

Már szaklapban is publikálták „felfedezésüket”, mire rájöttek, hogy a „távoli galaxis” a konyhájukban van. Így is – vagy épp ezért – bekerültek az ausztrál híradókba.


Távoli galaxisból érkező titokzatos jeleknek vélt egy mikrohullámú sütőből érkező impulzusokat tudományos kutatásai során egy ausztrál kutatócsoport.

Az ország keleti részén lévő Parkes Obszervatórium munkatársai úgynevezett gyors rádiókitöréseket (Fast Radio Bursts) vizsgáltak, azaz olyan rövid jeleket, amelyek a másodperc törtrészéig tartanak, és távoli galaxisokból származhatnak.

A tudósok, akik tapasztalataikról a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című szaklapban számoltak be, januárban ismételten titokzatos jeleket fogtak. „Rejtély volt. Egyszerűen nem tudtuk kitalálni, honnan jöhet a jel” – mondta el John Sarkissian űrkutató.

Nagy érzékenységű eszközeik végül a konyhába vezették a tudóscsoportot. Itt volt a probléma megoldása, a mikrohullámú sütő, ahol a kutatók ebédjüket melegítették. Ha valaki működés közben nyitotta ki a gép ajtaját, akkor az egy ultrarövid jelet küldött, amivel kikapcsolta magát. Ezt a jelet érzékelték az asztronómusok műszerei.

„Meglepődtünk, milyen sokan nyitják ki a mikró ajtaját anélkül, hogy leállítanák a gépet. Végül száműztük a mikrohullámú sütőt a konyhánkból” – fejtette ki Sarkissian.


Az ausztrál tévében így tálalták a szenzit