260 ezer halott miatt áll bíróság elé Auschwitz egykori rádiósa

Fotó: AFP / JOEL SAGET

-

Vádat emelt a német ügyészség egy 91 éves nő ellen, akit azzal vádolnak, hogy az SS tagjaként az auschwitzi haláltáborban szolgált – írja az Independent.


A schleswig-holsteini ügyészség szóvivője, Heinz Doellel adatvédelmi okokból nem nevezte meg a nőt, mindössze annyit mondott el, hogy rádiósként szolgált a koncentrációs tábor parancsnokságán 1944 áprilisa és júliusa között. Az ügyészek szerint ezzel a munkával részese volt annak a 260 ezer ember halálának, akiket akkor és ott gyilkoltak meg.

Hasonló okból idén már elítéltek egy 94 éves SS-őrmestert – számol be a brit lap.