Attól, hogy elmebeteg, még nem kell eldugni

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

Magyarországon 2012-ben kezdték el kiváltani a nagy bentlakásos pszichiátriai intézeteket és a fogyatékkal élőket ellátó otthonokat kisebb lakóközösségekre. A cél a mentális zavarokkal küzdők visszaintegrálása lenne a társadalomba, de az átalakítást figyelemmel kísérő szociológus kutatócsoportnak már most vannak kétségei a program sikerességével kapcsolatban. Légmán Anna kutatásvezető szerint félő, hogy az átalakítás után kisebb és modernebb, de ugyanúgy a régi minta alapján működő, zárt intézetek jönnek létre.


2013-ban nagy port kavart a szilvásváradi lakók tiltakozása a településre tervezett, fogyatékkal élőket elszállásoló lakóotthonok ellen. Egy kormányzati programmal a bélapátfalvai intézet 150 lakóját akarták kiköltöztetni újonnan vásárolt, kisebb háztartásokba. A Szilvásváradon és környékén megvalósuló lakóotthonok jelentették az első lépést a kiváltási stratégiának elnevezett programban.

Magyarországon nagyjából 16 ezer fogyatékos, és közel 9 ezer mentálisan sérült ember él tartósan bentlakásos intézetekben. A 2012-ben indult program célja, hogy közel 6 milliárd forint EU-s támogatással a hazai nagy létszámú bentlakásos intézményeket kisebb lakóközösségekkel váltsák fel, amelyekben az érintettek hétköznapi emberek szomszédságában élhetnek, ezzel is segítve visszaintegrálásukat a társadalomba.

Jelenleg hat nagy bentlakásos intézmény kiszervezése folyik. A kiskunhalasi, bélapátfalvai, berzencei, kalocsai, mérki és szentesi otthonok lakóit költöztették már ki részben lakásokba, lakóotthonokba és legfeljebb ötven fős lakócentrumokba. Mindez 700 lakót érint.


Az MTA szociológiai kutatócsoportja Légmán Anna vezetésével két éven át kísérte figyelemmel a kiváltási folyamatot. Tucatnyi interjút készítettek az intézetekben lakókkal, gondozóikkal, illetve az épülő közösségi házak leendő szomszédaival, akiknek a véleményét folyamatosan publikálták is a kutatás blogján.

A program célja a modernebb életkörülmények megteremtése mellett az lenne, hogy a mentálisan sérült és fogyatékos emberek a gondozóiktól jobban elszakadva, állapotuktól függően részben vagy teljesen önellátóan élhessenek . Légmán Anna szerint problémát jelent, hogy az új struktúra kialakítása ugyanazokra a dolgozókra van bízva, akik évtizedekig a régi típusú, nagy bentlakásos intézményekben látták el a lakókat. Többségük egyáltalán nincsen meggyőződve arról, hogy szükség lenne a nagy intézetek felszámolására. Ezért félő, hogy a gyakorlatban majd a régihez hasonló struktúrájú, hierarchikus intézmények jönnek létre.

„A program célja a mentálisan sérültek visszaintegrálása lenne a társadalomba, ehhez képest a dolgozók, és főként a betegek átképzésére, tényleges támogatására fordítják a legkevesebb pénzt. Mi úgy láttuk, hogy sokkal több szó esik az új épületek berendezéséről, mint a folyamat valódi céljáról. Tehát arról, hogy valamilyen szinten újra megtalálják a helyüket ezek az emberek a hétköznapokban" - magyarázta Légmán Anna.


Bányai Borbála és Légmán Anna szociológusok



Akció az intim szobában, szekrénykulcs az ápolónál

A régi típusú intézetek többsége az ötvenes években jött létre. A cél akkor a mentális zavarokkal küzdők elszigetelése, kvázi láthatatlanná tétele volt. Ezeket ezért jellemzően kisebb településeken vagy a városok szélén, sokszor rossz állapotban lévő kastélyépületekben alakították ki. Egy intézményben átlagosan 130 beteg él, de vannak olyan bentlakásos intézetek is, ahol 700 ember zsúfolódik össze.

A nagy létszám miatt sokszor nagyon különböző állapotú betegek kerülnek egy helyre. Ezért a legtöbb intézetben a szigorú szabályokat is a súlyosabb állapotú betegek védelmére találták ki. Bányai Borbála, a kutatás egyik munkatársa több bentlakásos intézetben is tapasztalta, hogy a betegeknek nincsen saját kulcsuk a szekrényükhöz. Még akkor is a gondozójukhoz kell fordulniuk, ha tiszta alsóneműt akarnának húzni, és még egy szelet kenyeret sem tudnak önállóan megkenni, hiszen kést nem adnak a kezükbe.

A szigorú szabályok miatt a pszichiátriai intézetek lakóinak többsége várja már a költözést, legalábbis a kutatás blogján összegyűjtött véleményekből ez derül ki:

„Ha valaki úgy viselkedik, pokollá tudják tenni az életét. Nem adnak hétvégén pénzt, nem mehet ki, nem kap cigit, nem kap kávét, nem mehet haza a családhoz.– olvasható az egyik vidéki otthon lakójának beszámolója.

Egy másik pszichiátriai intézetben lakó arról panaszkodik, hogy nem élhet egy szobában a párjával: „Van intim szoba, ott mehet az akció. Nekünk minden szerdán meg szombaton. Nekünk föntiek döntötték el, igazgatóság. Volt, hogy simliben. Gyerek ugye nem lehet, mindketten gondnokság alatt vagyunk. Barátnőmnek spirál lett. Nem kell gumi, meg van oldva.”


Továbbképzés vasalásból és takarításból

A pályázati kiírás szerint állapotuktól függően háromféle lakóközösségbe lehet kiköltöztetni a betegeket. Legfeljebb hat ember élhet egy lakásban, maximum tizenketten lakóotthonokban és ötvenen lakócentrumokban. A legnagyobb önállóságot a lakásba költözők kapják, ezért ide olyan betegeket költöztetnek, akik képesek állandó gondozói felügyelet nélkül élni. A lakóotthonokba és a lakócentrumokba a gondozói felügyeletet igénylő, rosszabb állapotú betegeket fogják költöztetni.

A bentlakásos intézetekben főznek, mosnak a betegekre, így sokuknak a kiköltözés előtt meg kell tanítani az önálló élethez szükséges alapvető készségeket. Az önálló élettel kapcsolatban a betegeknek is vannak kétségeik:

„Tanítanak minket spórolni. Nekünk kell megtanulni, ha kinn élünk a szabad életben. Mindenen takarékoskodni. Vízzel, gázzal.”

„Volt továbbképzés. Tanultunk vasalni. Mindent. Még mosni is kell. Tisztán tartani a lakást, söprögetni a szobámat…A vasalót ki lehetett próbálni. Levittek a mosodába. Bemutatták a mosógépet" - idéznek egy másik lakótól.



Az MTA Kutatócsoportja az egészségügyi dolgozókkal készített interjúk során azt tapasztalta, hogy többségük nem bízik az új struktúrában. Félnek elengedni a betegek kezét és nagyobb biztonságban éreznék őket, ha továbbra is egy helyen, a közvetlen felügyeletük alatt maradnának. Így azonban épp a kiváltás eredeti célja nem valósulna meg.

„Hát otthon sem csinálta meg...és ugye a környezet kilökte magából…mert elitta, mert elette gyorsan, 1-2 nap alatt, nem tudta beosztani, itt meg ugye úgy néz ki, mintha konform ember lenne, mert mindig irányítja valamelyikünk” – fogalmazta meg a Szoclámpás blognak a kiváltási stratégia elleni leggyakoribb érvüket az egyik ápoló.

Bár a cél a betegek minél nagyobb önállóságra szoktatása lenne, a kutatócsoport szerint már most látszik, hogy a 12 fős lakóotthonokban, illetve a 25-30 fős lakócentrumokban nagy valószínűséggel állandó gondozói felügyelet lesz a lakók mellett. A lakócentrumok többsége mellé foglalkoztató központok épülnek, ahol napközben részmunkában magáncégek foglalkoztatják majd a lakókat. A szociológusok szerint a foglalkoztató központok sem feltétlenül fogják segíteni az integrálódást, mert – ha csak nem foglalkoztatnak a településről másokat is - akkor ezután is zárt világban, egymás között tartják a gondozottakat:

„Reggel elmennek otthonról, és az egész napjukat egymással, a foglalkoztatóban töltik, miközben gyakorlatilag továbbra is idegenként fognak élni a szűkebb lakókörnyezetükben”- mondja Légmán Anna.


Rehabilitációs lakóotthon a főváros XVIII. kerületében


A bentlakásos intézetek kitelepítésével a közösségi házak leendő szomszédainak vannak a legnagyobb aggályai, ezért elképzelhető, hogy lesznek még a 2013-as szilvásváradi lakossági tiltakozáshoz hasonló esetek. Sok településen nem kapnak elegendő tájékoztatást a helyiek arról, hogy milyen állapotú emberek fognak a közelükbe költözni. A megkérdezett leendő szomszédok közül többen említették a kutatócsoportnak, hogy egy idősek otthonával semmi bajuk nem lenne, de a mentálisan zavart emberektől félnek:

„Nem hallottunk semmit, de nem örülünk. Akit ott kezelnek, az nem való ide.” – nyilatkozta a blognak az egyik lakó.

Az új lakóotthonokról sok félinformáció és rémhír kering a helyiek között. Gyakori félelem, hogy közveszélyes emberekről van szó, akiktől majd félteniük kell a gyerekeket:

„Hallottam róla, hogy az utcába költöznek fogyatékos emberek. Testi vagy lelki ezt nem tudom. Először megijedtem, de beszéltem egy egészségügyis ismerőssel, hogy mennyire veszélyes ez, és ő megnyugtatott, hogy nem közveszélyesek.”

A megalapozatlan félelmekért Légmán Anna szerint nagy részben a mentálisan zavartak médiában való megjelenítse is felelős, mivel kis túlzással csak akkor van szó róluk a hírekben, ha valamilyen bűncselekményt követnek el, pedig a statisztikák alapján ők maguk sokkal többször válnak bűncselekmények áldozatává.


pszichiátriai kezelés, zártosztály