Asztalt bontott az IMF, egyre közelebb a görög államcsőd

Fotó: AFP / ARIS MESSINIS

-

Egyre jobban szorít az idő, de sehogy sem haladnak a görög adósság kezeléséről szóló tárgyalások. A valutaalap képviselői már hazamentek, az Európai Tanács elnöke pedig azt üzente a görög kormányfőnek: hagyjon fel a szerencsejátékkal.


A Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői csütörtökön megszakították a görög adósság átütemezéséről Brüsszelben folyó tárgyalásokat, és hazarepültek – közölte a Reuters hírügynökség. Gerry Rice, az IMF szóvivője Washingtonban újságíróknak azt mondta: jelentős nézetkülönbségek vannak több, kulcsfontosságú területen is, így nem történt előrelépés, és egyre távolabb vannak a megoldástól.

A Reuters görög forrásból úgy értesült, hogy a görög delegáció is hazatér Athénba. Az Európai Unió nevében Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pedig arra szólította fel Alekszisz Ciprasz miniszterelnököt, hogy hagyjon fel a szerencsejátékkal, mert csak így hárítható el a csőd. Ciprasz kétórás megbeszélést folytatott Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével is, aki úgy szólította be a görög kormányfőt: „Jöjjön be a kínzóterembe!”

EU-s tisztségviselők úgy írták le a megbeszéléseket, mint utolsó kísérletet a megegyezésre. Korábban, éjszaka Ciprasz külön tárgyalt Németország és Franciaország vezetőivel is, de ezek a megbeszélések sem hoztak áttörést. Az eurózóna képviselői csütörtök este tárgyalnak Pozsonyban arról, mit tegyenek az IMF kivonulása után.

A tárgyalások arról szólnak, hogy milyen feltételek mellett kaphatja meg Athén a korábbi mentőcsomagokban biztosított pénzt még a hónap vége előtt, amikor is esedékessé válik 1,6 milliárd euró visszafizetése az IMF-nek. Az EU és az IMF komoly gazdasági reformokat várna el a görög kormánytól, de Ciprasz – aki radikális baloldali programmal került hatalomra – elutasítja a megszorításokat. Ha Görögország csődbe megy, ki kell lépnie az eurózónából, ami komoly hatással lehet az egész európai pénzügyi rendszerre.