Aszódi: több lehetőség is van a használt fűtőelemek elhelyezésére

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

A paksi bővítésért felelős kormánybiztos szerint nem kell aggódnunk, több helyre is elküldhetjük a használt fűtőelemeket. Igaz, biztos visszakerülnek Magyarországra.


Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős kormánybiztos hétfő este az M1 esti hírműsorában úgy nyilatkozott, hogy „nagyon szerencsés helyzetben vagyunk”, mert több választási lehetősége is van az országnak a használt fűtőelemekkel kapcsolatban.


Magyarországnak lehetősége van hazai átmeneti tárolásra, valamint a magyar-orosz államközi szerződés értelmében lehetősége van arra, hogy a fűtőelemeket visszaszállítsa Oroszországba, akár átmeneti tárolásra, akár pedig feldolgozásra – fűzte hozzá.

Aszódi Attila közölte: arra is van esély, hogy egy harmadik országban dolgozzák fel a használt fűtőelemeket, ebben az esetben pedig azt követően kell gondoskodni az elhelyezésükről.

Megjegyezte, hogy az unióban direktíva szabályozza a fűtőelemek kezelését, és Magyarországnak még az idén ki kell dolgoznia és le kell adnia egy hulladékkezelési programot, amelyben meghatározzák azokat a szakmai alapvetéseket, amelyek irányadóak lesznek az elkövetkező években ebben a kérdésben – mondta a köztévének a kormánybiztos.

Noha a használt fűtőelemek átmeneti tárolása vagy feldolgozása más országokban is megtörténhet, végleges tárolására csak Magyarországon kerülhet sor. Ezt most Bodára tervezik, amely mintegy 10 kilométerre fekszik Pécstől.