Áramot vesz a jegybank, bevásárol a köztévé

Fotó: We Love Budapest / Balkányi László

-

Az Operaház pedig 50 ezer euróért rendelt fagottot – a friss közbeszerzésekből mazsolázott a Buksza.


Tízmillió kilowattóra a jegybanknak


10 millió kilowattóra – ennyi áramra lesz szüksége jövőre a Magyar Nemzeti Banknak, legalábbis a friss Közbeszerzési Értesítőben ekkora mennyiség leszállítására írt ki pályázatot. Ha a pályázat nyertese nem jól teljesít, akkor félmilliós kötbérrel számolhat. (A Közbeszerzési Értesítő több mint 1200 oldalas, pdf formátumban itt olvasható.)

Fagott az Operaháznak

A Magyar Operaház 51 750 euróért (16 millió forint) rendelt egy, a Heckel-műhelyben készített fagottot. A Heckel nevet jól ismerik a fagottszakmában, a Wikipedia szerint ebből a műhelyből származik a német, 24 billentyűs hangszer. A nyertes Bogányi Bence fagottművész, a nürnbergi főiskola professzora. (Bogányi Bence testvére egyébként Bogányi Gergely zongoraművész, akitől a kormány tíz spéci zongorát rendelt az idén.)

Az Operaház emellett nettó 52 millió forintért taxiszolgáltatásra is kiírt egy pályázatot.


A köztévé is bevásárol


Az MTVA közel 55 millió forintot fizet az SNS Leonardo Kft.-nek a grafikai eszközpark fejlesztéséért. Emellett az OTP Bank nyerte az MTVA 32 millió forint értékű bankgarancia biztosítására kiírt pályázatát. A most indult M4-es sportcsatorna is kapott egy rakás eszközt: többek között mikrofontartót, kézi kamerákat, ledes lámpákat, monitorokat. Összesen az eszközökért 280 millió forintot fizet a nyertes Studiotech Kft.-nek.


Futottak még

A több mint 1233 oldalas Közbeszerzési Értesítőben további érdekességek találhatók: például a Paksi Atomerőmű tartaléklapátokra, a II. kerületi Polgármesteri Hivatal új járművekre, a Bábszínház autóbuszos szállításra, a budafoki önkormányzat útjavításra, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) sporteszközökre írt ki beszerzést.