Antiszemita nyert a holokauszt-rajzversenyen

Fotó: ANADOLU AGENCY / Fatemeh Bahrami

-

Egy francia és egy iráni rajzolót tüntettek ki első díjjal a teheráni holokauszt-rajzversenyen, amit a külföldi tiltakozások ellenére másodszor is megrendeztek.


A Tehran Times című iráni lap keddi beszámolója szerint a holokauszttal foglalkozó képregények kategóriájában az antiszemita nézeteiről ismert francia Zéon nyerte el a 12 ezer dollárral (3,4 millió forint) jutalmazott első díjat, míg az iráni Aras Forugi a karikatúra kategóriában lett első és kapott 7000 dollár pénzjutalmat a hétfőn véget ért nemzetközi versenyen és kiállításon.

Zéon ellen 2013-ban hazájában büntetőeljárás indult egy 2011-ben publikált, a feljelentők által holokauszttagadónak minősített gúnyrajz miatt.



A civil szervezetek által rendezett, de keményvonalas politikusok által is támogatott versenyen a világ 50 rajzművészének 150 alkotása indult, a döntőbe jutott legjobb 16 induló között 50 ezer dollár pénzjutalmat osztottak szét. A díjazottak között volt az indiai Pamarthy Shankar, a tavalyi World Press Cartoon nagydíjának nyertese.

A főszervező, Maszud Sodzsai Tabatabaei szerint a tíz év után újra megrendezett vetélkedés célja nem a holokauszt megtörténtének kétségbe vonása, hanem a szólásszabadságra vonatkozó nyugati "kettős mérce" bírálata.



Ha mutatnak egyetlen olyan rajzot is, amely nevetségessé teszi az áldozatokat vagy tagadja a holokausztot, készek vagyunk azonnal bezárni a kiállítást

- jelentette ki a szervező a rendezvény előtt.



Tabatabaei elmondása szerint is azonban pályázóknak arra a kérdésre kellett választ adniuk, hogy "a nyugati országok miért tartóztatnak le minden egyes tudóst, aki kételkedik a holokausztban". A másik feltett kérdés az volt, hogy "miért a palesztinoknak kell megfizetniük a holokausztért".

A verseny megrendezését előzőleg élesen bírálta Izrael, az Egyesült Államok és Németország is. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter februári teheráni látogatása alkalmával sajnálatosnak nevezte az eseményt, és leszögezte, hogy azt soha többé nem szabadna megrendezni.

Az első versenyt a népirtást mítosznak nevező Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök erőteljes támogatásával tartották 2006-ban.