Ankara: folytatódnak a megtorlások

Fotó: Getty Images / Gokhan Sahin

-

Negyvennégy cégnél rajtaütéseket hajtott végre kedden Isztambulban a török rendőrség, amely egyúttal 120 cégvezető ellen elfogatóparancsot adott ki a július 15-i katonai puccskísérletet követő tisztogatások keretében – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.


Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokot és az általa kiépített „párhuzamos államot” nevezte meg az erőszakos hatalomátvételi kísérlet fő felelősének.

A gyanú szerint a vállalatok pénzügyi támogatást nyújtottak a Gülen-hálózatnak, ugyanakkor a beszámoló egyik cég, illetve cégvezető nevét sem közölte.

Ezzel egy időben a hatóságok átkutatták a török metropolisz ázsiai oldalán található igazságügyi palota irodáit, és elfogatóparancsot adtak ki az intézmény 83 igazságügyi alkalmazottja ellen.

A júliusi puccskísérlettel összefüggésben eddig mintegy 26 ezer személyt állítottak elő országszerte.