Angyalföld most is a szocialistáké

-

Az MSZP jelöltje, Varga Zsanett több mint 60 százalékos támogatást szerzett, szemben a kormánypárti jelölt közel 20 százalékával az időközi önkormányzati választáson.


A választást azért kellett kiírni Angyalföldön, mert a nyáron elhunyt Bodorné Farkas Zsuzsanna, aki tavaly októberben az MSZP és a XIII. kerületi Lokálpatrióták Egyesülete támogatásával nyert mandátumot.


Borszéki Gyula, az MSZP XIII. kerületi elnöke azt hangsúlyozta: “munkánk elismerése, hogy korábbi, 54 százalékos támogatottságunkat tovább tudtuk növelni. A bátor, becsületes, a választók szavát meghalló és a helyi civilekkel összefogó baloldali politikának van jövője az összeérő Fidesz-Jobbik tengellyel szemben.”

“Köszönöm a bizalmat az engem jelölő szervezeteknek” - hangsúlyozta a győztes Varga Zsanett, majd így folytatta: “Itt élőként külön megtiszteltetés a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesületének támogatása. Munkám során olyan szövetséget ajánlok a választókerület lakóinak, amelyben mindenki az egymásra figyelő, felelős, alkotó, együttműködő közösséget találja meg.”

A XIII. kerületben hagyományosan erős az MSZP, 2014-ben egyike volt azon kevés helynek, ahol az országgyűlési és az önkormányzati választáson is szocialista jelölt győzött.