Állami kézbe került a sportközvetítő

Fotó: Getty Images / Matt Cardy

-

A Liga TV a sportközvetítésekben vezető szereplő, a versenyhatóság engedélyezte a felvásárlást.


Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a LIGA TV Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mobil közvetítési szolgáltatási üzletága az Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. részévé váljon - áll a versenyhatóság nyúlfarknyi közleményében.

A versenyhatóság nem csak a szükséges eszközök felvásárlását engedélyezte az állami tulajdonú műsorszórónak, de a szolgáltatásukat igénybe vevőkkel meglévő szerződéseit is átveheti az Antenna Hungária.

Ez nem kis tétel. A HD minőségben sporteseményeket közvetítő Liga TV a piac fontos szereplője, a cég legfrissebb beszámolója szerint 770 millió forintos árbevételt ért el 2014-ben. Sporteseményeken kívül több kiemelt rendezvényt is közvetített, a HVG tudomása szerint Ákos több koncertjét is.

A cégnek korábban volt már ügye a GVH-val: a versenyhatóság 2014-ben kartellgyanú miatt indított vizsgálatot ellene, mivel feltételezte, hogy öt másik céggel együtt felverték az árakat az MTVA egyik tendere előtt. A közszolgálati tévé sportközvetítéseinél használt közvetítőkocsik bérlésére írt ki pályázatot , mint a VS.hu akkor megírta, az indulók közül egyedül a Liga TV-nek rendelkezett komolyabb bevétellel.