Andy Vajna saját tévét indítana

Fotó: MTI/MTVA / Kallos Bea

-

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem a TV2-be vásárolná be magát Andy Vajna. Az új csatorna legkorábban jövő tavasszal indulhat, már elkezdték a castingot.


Az Index úgy tudja, Andy Vajna saját közéleti kábelcsatornában gondolkodik, aminek neve még nincs, de próbafelvételek már folynak a Mafilm Róna utcai székhelyén, ahol a TV2 is van. A csatorna széles körnek szólna, a 25 év felettiekre építene. Stúdióbeszélgetéseket terveznek, ahol


értelmes emberek beszélgetnének, vitáznának a nagyközönséget érdeklő témákról, igényes stúdióbelsőben, magas technikai színvonalon.

A csatornának lenne hírműsora és saját stábja is.

A projekt még nagyon az elején tart, Vajna nem kötelezte el magát mellette, de a próbafelvételeken ott volt. A tévé előkészítését György Bence irányítja, aki korábban a TV2 hír-, majd programigazgatója volt.

Andor Éva lehet az egyik műsorvezető, de egyes műsorokra kipróbálták már Betlen Jánost és Skrabski Fruzsinát is.

A lap úgy tudja, próbavendégnek Mesterházy Attila volt MSZP elnököt,, Szigetvári Viktor Együtt elnököt és Szijjártó Péter külügyminisztert is behívták.