Andy Vajna álma idén sem teljesült

Forrás: A Company

-

A Filmalap 2015-ben sem sokszorozta meg a magyar filmek nézőszámát – ennek az lehet az egyik oka, hogy elégséges marketing híján az emberekhez néha el sem jut egy-egy új film híre. Még szerencse, hogy volt egy Saul fia, így mégis van mit kitenni az ablakba.


Saul fia. Ha a magyar filmiparban idén semmi más nem történt volna, akkor is iszonyú sikeresnek könyvelhetnénk el 2015-öt. Nemes Jeles László elsőfilmes rendezőként nagydíjat nyert Cannes-ban, a Saul fiát (kritikánk, interjú) a fesztiválokon kívül, rendes moziforgalmazásban bemutatták többek közt Franciaországban és az Egyesült Államokban, és hamarosan számos európai országban vetíteni fogják, felkerült a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes kilencfilmes listára, gyakorlatilag biztosra vehető, hogy január 14-én bekerül az öt jelölt közé is, és a szobor megnyerésére is egész jó esélyei vannak.


Saul fia


És ezek csak a film számokban és díjakban konkretizálható eredményei, sokkal fontosabb teljesítmény, hogy Magyarországon, ahol lényegében csak komédiákkal lehet 100 ezres nézőszámot elérni, már közel ennyien beültek egy végtelenül nyomasztó holokausztfilmre. Nemes Jeles elérte, hogy az emberek ne fordítsák el a fejüket. Elérte, hogy az utcán az egyik építőmunkás a Sonderkommandót magyarázza a másiknak. Igaz, hogy tízmillióból százezer még mindig kevés, de így is példa nélküli a film társadalmi hatása, a Saul fia jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni.

Most szoríthatunk Nemes Jelesnek – aki ezzel minden bizonnyal megcsinálta pályája legfontosabb filmjét –, hogy szépen folytatódjon a karrierje. Nagyon drukkolunk, hogy ne ő legyen a következő Florian Henckel von Donnersmarck, aki az Oscar-díjas A mások élete után Az utazót bírta megcsinálni Hollywoodban. Azért nem aggódunk túlságosan, Nemes Jelesnek ennél sokkal jobb az ízlése.


Nemes Jeles László a cannes-i filmfesztivál díjkiosztóján


Magyar film eddig csak egyetlenegyszer, 1982-ben nyerte el a legjobb idegen nyelvű film díját (Szabó István Mephistója), óriási dolog lenne egy újabb magyar Oscar. És jól jönne az Andy Vajna nevével fémjelzett Filmalapnak is, amely négy év aktív működés után sok szép eredményt fel tud ugyan mutatni, de azt éppenséggel nem, amit az indulásakor a zászlajára tűzött: hogy visszacsábítja a magyar közönséget a magyar filmekre.


14 film – alig félmillió néző

Tizennégy* egész estés, élő szereplős magyar játékfilmet mutattak be idén, ami egészséges mennyiségnek tűnik egy ekkora országban (tavaly 13 került a mozikba), a nézőszámok viszont mást jeleznek: a tizennégyre együttvéve kb. 450 ezer jegyet adtak el csupán. Az első rész óta stabil rajongótáborral rendelkező Argo 2-t (kritikánk) is lekörözve a Liza, a rókatündér (kritikánk, interjú) produkált százezresnél magasabb nézőszámot, ismét aláhúzva, ami már tavaly is bebizonyosodott, hogy a sikerhez egyediség kell: a film nemcsak vicces és magas szakmai színvonalon kivitelezett, de van annyira sajátos hangvételű, hogy kiugrott a többi közül, és felkapta a szájhagyomány.



Ugyanez nem jött össze a többi populárisnak szánt filmnél. A Mancs (kritikánk) népszerű családi film szeretett volna lenni, de nem igazán találta meg célközönségét, valószínűleg, mert túl zavaros volt, és nem elég szerethető. A Víkend (kritikánk) eleve széllel szembe ment, mert magyar thriller eddig még sosem vonzotta be nagyobb számban a nézőket, nem meglepő, hogy ezzel a sablonos darabbal, amelyhez hasonló számolatlanul ömlik a tévéből, szintén nem sikerült. A Hajnali láz (kritikánk, interjú) pedig hiába készült sikerkönyvből, hidegen hagyta az embereket (táblázatunkban nem szerepel, mert csak december 17-én mutatták be, a nyitó hétvégén 1981-en váltottak rá jegyet), talán, mert aki már olvasta, annak nem hiányzott a film, aki pedig eddig nem hallott róla, az könnyen lehet, hogy észre sem vette, hogy bemutatták.


Víkend


De az év bukása kétségkívül a Veszetteké (kritikánk). A több mint egymilliárd forintból készült gárdistamentes gárdistafilm büdzséjéből a Filmalap 790 millió forintot állt (összehasonlításképpen: a Saul fia 310,6 millió forint gyártási támogatást kapott), ehhez képest Goda Krisztina alkotása a nyitó hétvégén mindössze 3016 fizető nézőt szerzett. A produkció nem bocsátotta rendelkezésünkre az össznézőszámot, de nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, összesen körülbelül nyolcezren látták a filmet. Ennek feltehetően csak részben az az oka, hogy a film se nem szórakoztató, se nem elgondolkodtató, tehát gyakorlatilag nincs célcsoportja, valószínűleg legalább ennyire okolható az, hogy magas költségvetése ellenére egészen minimális reklámkampány kísérte, az emberek többségéhez, úgy tűnt, nem jutott el a hír, hogy egyáltalán létezik a film.


Veszettek

Veszettek


Ez az eset szakmai körökben különösen ráirányította a figyelmet arra az égető problémára, hogy a magyar filmek marketingje továbbra sem megoldott. A Filmalap csak olyan marketingtámogatást nyújt, amelyet a produkciónak vissza kell térítenie, ezért ezt szinte senki sem veszi igénybe. Marad a sajtó mint hírvivő, illetve a szájhagyomány, melyek közül egyértelműen az utóbbi a döntő: akárhány cikk és videó megjelenhet egy filmről, ha nem mozgatja meg az emberek fantáziáját, nem fognak beülni rá. És ha egy film nem ad semmit, amiről beszélni lehet, biztosan elvérzik.


A Filmalap sem tévedhetetlen

Megoldatlan a dokumentumfilmek helyzete is, mivel a Filmalap nem igazán tekinti feladatának ezek támogatását, így jelenleg nincs olyan forrás, amelyből jelentősebb állami támogatást kaphatnának a mozibemutatásra szánt dokumentumfilmek. Az, hogy ennek ellenére ebben a műfajban olyan értékes alkotások kerültek idén a mozikba, mint a Drifter (kritikánk, interjú) vagy a Káin gyermekei (kritikánk), önmagában elég meggyőző érv amellett, hogy a Filmalapnak támogatnia kellene a dokumentumfilmeket. (A Drifternek ugyan megítéltek tízmillió forintot, de csak utólag, amikor a film már több fesztiválon bizonyított.)


Drifter

Drifter


És hát az is bebizonyosodott idén, hogy a Filmalap szigorú ítészei sem tévedhetetlenek. Habár nyilvánvaló, hogy sokkal kevesebb minősíthetetlen színvonalú film részesül támogatásban, mint azelőtt, hogy az intézmény megkezdte működését, azért az ő rostájukon is átjut egy-egy olyan alacsony nívójú vagy teljességgel értelmezhetetlen film, amelynek a létezésén csak elképedni lehet. Ennek ékes példája a Dumapárbaj (kritikánk), amely több mint 267 millió forint gyártási támogatást kapott, és Az éjszakám a nappalod (kritikánk), amelyet több mint 278 millióval dobtak meg.


Parkoló

Parkoló


A nézettségi lista végén kullogó Szerdai gyereket (kritikánk) és Parkolót (kritikánk) nem sorolnánk az előző kategóriába: ezen a két filmen látszott, hogy volt valamiféle művészi koncepció mögöttük, de az előbbi esetében ezt egyáltalán nem sikerült megvalósítani, az utóbbi pedig egész jól sikerült, de hát sajnos a film két középkorú hapsiról szólt, akik egy parkolóhelyen acsarkodnak, azt mégsem várhatja senki, hogy erre 1500 forintért befizessen a néző. Jobb helyeken pedig a filmeket neki csinálják.


* Táblázatunkban 11 film szerepel, mert a Veszettek nézőszámát nem adta ki a produkció, a Hajnali lázat csak december 17-én mutatták be, a Login nézőszámát (4748) pedig késve kaptuk meg.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!