Anarchia az Egyesült Királyságban

Fotó: AFP / ADRIAN DENNIS

-

Emberemlékezet óta nem volt ilyen izgalmas a Premier League, mint az ebben a szezonban. Tíz pontban foglaljuk össze az okokat.


Míg egy évtizede a Premier League joggal formálhatott igényt arra, hogy a világ legjobb bajnokságaként emlegessék, azóta sok minden megváltozott. Mindenekelőtt az angol csapatok már évek óta egyáltalán nem olyan félelmetesek az európai kupaszíntéren, mint az előző évtizedben, és a világ három, közmegegyezés szerinti legjobb csapata is a spanyol, illetve a német bajnokságból jön. De ezenkívül is elillanni látszott az angol élvonal vonzereje: a rengeteg pénzért összevásárolt élklubok a spanyol ligát idézően kezdtek elhúzni a többiektől, és minden egyes szezon előtt gyerekjáték eltalálni, mely klubok osztják majd fel maguk között a BL-indulásra jogosító első négy helyet a tabellán. Unalmas lett, na.

Néha-néha történt valami váratlan: például két szezonnal ezelőtt váratlanul feltámadt a Liverpool, és megdöbbentően közel került a bajnoki címhez, de ezek fellángolásnak bizonyultak általában, és minden folytatódott tovább a megszokott mederben. Idén azonban hirtelen kitört az anarchia, felborzolódott a papírforma, és azon kaptuk magunkat, hogy minden egyes meccs érdekes és tétre megy a Premier League-ben, ahol most tényleg igaz, hogy nincsenek lefutott mérkőzések. Ilyesmiket korábban is lehetett hallani, de azért volt benne egy jó adag romantikus túlzás is, most viszont nincs.

Pedig az továbbra is igaz, hogy az angol élcsapatok egyelőre nem tudnak versenyezni a kontinens sztárklubjaival, de ez most legyen mások problémája, mi pedig koncentráljunk arra, hogy pontosan fél távnál miért tűnik ez hosszú évek óta a legnagyszerűbb szezonnak a Premier League-ben.


1. Csökkentek a különbségek

Nem nagyon emlékszünk olyanra, hogy karácsonykor ennyire együtt lett volna a mezőny: az első Arsenal és a tizenhetedik, még éppen bennmaradó helyen álló Swansea között húsz pont van, ami példátlanul kevés. De ami még fontosabb, nem a megszokott nevek vannak a megszokott helyeken. Minden szezonban van egy jól rajtoló kiscsapat, amely tartja a lépést a nagyokkal, de legkésőbb három hónap alatt elfogy a lendület – most viszont a Leicester még mindig csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a második helyre, és ott van közvetlenül a Top 4 mögött a Crystal Palace is, miközben a Manchester United és a Chelsea is a vert mezőnyben marad. „Nagyon őrült ez a liga. Az élcsapatoknak folyamatosan magas szintű teljesítményt kell nyújtaniuk, ezért néha úgy tűnik, mintha senki nem akarná megnyerni a bajnokságot” – mondta a Leicester edzője, Claudio Ranieri.

A jelenség egyik fő oka egész biztosan a tévés jogdíjak igazságos elosztásában rejlik, és ennek köszönhetően egyrészt a kisebb klubok sem kényszerülnek rá arra, hogy eladják a legjobbjaikat, másrészt ők is igazolhatnak olyan játékosokat, akik más ligákban egész biztosan élcsapatokban játszanának (lásd Cabaye és Shaqiri). A Chelsea az idén minden valószínűség szerint ki fog csúszni a Top 4-ből, és évezredek óta először az idén tényleg lehet egy valódi outsider is az első négy helyezett között, miközben még talán négy csapat is megnyerheti a bajnokságot. Persze valószínűleg nem a Leicester lesz a győztes a végén, de már az is nagy dolog, hogy ez egyáltalán felmerülhet az új évbe fordulva.


A Leicester több nagycsapatot is elkalapált az idén


2. A pénz nem old meg mindent

Okkal érte az a vád a Premier League csapatait, hogy minden problémájukat pénzzel kívánják megoldani: igazolni, vásárolni, ahogy a csövön kifér. Nos, az idei szezonban elég sok érv szól az összevásárolt csapatok ellen: hogy mást ne mondjunk, az első helyen álló Arsenal egyedüliként nem vett senkit a nyáron (bár azért egy középpályás nem ártott volna). De ott van a Leicester, amely szintén nem szórta a pénzt idén – a legtöbbet, 7 millió fontot a japán Okazakiért fizette, amivel labdába se rúghatnak a nagyok között, mint ahogy a Palace sem robbantott bankot.

A másik oldalon meg ott van a Manchester City, amely annak ellenére sem nagyon tudja elviselni a folyton sérült Vincent Kompany hiányát a védelemben, hogy a másik két középhátvédjére, Eliaquim Mangalára és Nicolás Otamendire összesen 60 millió fontot (!) költött. Vagy ott a másik manchesteri csapat, a United, amelyre Louis van Gaal hiába tapsolt el másfél év alatt elképesztően sok pénzt (265 millió fontot), sehol nincs az idén. Nem is beszélve a Chelsea-ről, amely az idén Pedrón kívül nem igazolt nagy nevet ugyan, de azért így sem kellett félteni, és az előző szezonokban egyébként is gyilkos összegeket öltek abba a csapatba. Pedig most jól látszik, hogy a megfelelő szakmai munka legalább annyira fontos, mint a pénz.


Louis van Gaal hiába költött egy vagyont, a United játékán nem látszik


3. A hülyék elnyerik méltó büntetésüket

És ha már ott tartunk, hogy mindenki azt kapja, ami jár, nem mehetünk el a mellett a három klub mellett, amely évek óta mindent megtesz a kiesésért, és az idén úgy néz ki, össze is jöhet nekik. A totál utolsó, és az első forduló óta nyeretlen Aston Villa gyakorlatilag már be is dobhatja a törülközőt, és meg is érdemli a sorsát: nem elég, hogy évek óta flörtöl a csapat a másodosztállyal, idén nyáron eladta a két kimagaslóan legjobb játékosát Benteke és Delph személyében, a helyükre pedig rutintalan nímandok érkeztek a francia bajnokságból. A Villa egyedüli reménye egy tulajdonosváltás lehet, és a megfelelő felkészülés a Championshipre.

Szintén bajban van a Sunderland, amely minden évben ugyanazt a receptet követi: borzasztó kezdés, majd edzőcserét követően nagy hajrával bennmaradás, csak azért, hogy a következő évben a megmentő edzővel folytatódjon ugyanez. A Fekete Macskáknál pedig minden adott lenne egy jó csapathoz: pénz, infrastruktúra, sok néző, és mégis, koncepciótlan igazolások és rossz döntések minden évben, és tényleg igazi mérgezett kehely a sunderlandi kispad. Idén talán nem lesz szerencséjük. Végül itt a Newcastle, amelyre fokozottan igaz, amit a Sunderland adottságairól írtunk, ám a klub olyannyira berendezkedett arra, hogy olcsón hozzanak játékosokat a francia vagy a holland ligából, és aztán drágán eladják őket, hogy közben el is feledkeztek róla, hogy ez nem egy kiskereskedelmi vállalkozás, hanem egy futballklub. Minél előbb kiesnek, és kapnak egy új tulajdonost, annál jobb mindenkinek.


Lehet, hogy Sam Allardyce most rosszul döntött, hogy elfogadta a Sunderland ajánlatát


4. Az újoncok felfrissülést hoztak

A fenti három csapattal ellentétben a három újonc viszont ragyogóan szerepel, és egyelőre úgy tűnik, gazdagítják a Premier League-et. Igaz, a közülük legjobban teljesítő Watford pont nem a megfontoltan építkező és ésszerűen igazoló csapatokra példa (idén nyáron több mint egy csapatra való új játékost vett, különösebb koncepció nélkül), de a már tavaly is ragyogóan működő Ighalo–Deeney-csatárkettős egyelőre hozza a pontokat a Lódarazsaknak, és a spanyol vezetőedző, Quique Flores is rájött, hogy a csapatot köréjük kell építeni. Nem tudni, hosszabb távon ez mire lesz elég, de az már most biztos, hogy a Watford jövőre is az élvonalban szerepel majd.

A Bournemouth és a Norwich viszont még távolról sincs biztonságban. Előbbi pont a Watford ellentéte, hiszen Eddie Howe csapatának magja megegyezik azzal, amely három éve megnyerte a harmadosztályt. A súlyos sérülések és peches eredmények hátráltatta Bournemouth hiába játszott jó focit, novemberre elég mély gödörbe került, de mégis összeszedte magát, és most már bármi elképzelhető. A Norwichot is sokan temették előre, de a liga legfiatalabb menedzsere, Alex Neil is állja a sarat, és a Kanárik nagy nevek nélkül is jobb csapat benyomását keltik, mint a gazdagabb vetélytársak. Ha van igazság (és az idén úgy tűnik, hogy van), akkor mindkét csapat marad a PL-ben.


569697819

A Watford csatárai lehet, hogy jövőre már jobb csapatokban játszanak


5. A Chelsea bukása

A Chelsea szurkolóit leszámítva nehéz elképzelni, hogy lett volna olyan, akit ne szórakoztatott volna a londoni kékek teljes szétesése. Nemcsak azért, mert az egyre paranoiásabb José Mourinho egészen parádés one man show-t produkált a kirúgásáig, hanem azért, mert mindenki pontosan tudta, hogy a Chelsea-nek már régóta kijárt egy jókora pofon, vagy akár több is. Amióta Abramovics milliói új korszakot nyitottak az angol klubfociban, azóta lehetett drukkolni egy ilyen összeomlásnak, és most végre összejött. Ráadásul ezt pont az Abramovics-korszak emblematikus edzője hozta össze, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy a károk gyorsan helyrehozhatóak lennének.

A mostani Chelsea nem igazán félelmetes: egyértelműen alárendelődött Mourinho célfocijának, a keretben olyan átlagos focistákkal, mint John Obi Mikel vagy a már használhatatlan Falcao, aki csak Mourinho ügynöke, a mindenható Jorge Mendes befolyásának köszönhetően kerülhetett a klubhoz. Miközben mára a Chelsea akadémiája a világ egyik legjobbja lett, mégsem került az utánpótlásból évek óta senki az első csapatba, míg egy sereg ígéretes fiatalt nyilvánvalóan csak azért vett meg, majd adott kölcsön a klub, nehogy a vetélytársakhoz kerüljenek. Ne mondja hát senki, hogy ez a Chelsea nem érdemelte meg az idei szezont – élvezzük ki hát, amíg tart.


Mourinho

Mourinho elköszönt ugyan, de mögötte valódi romhalmaz maradt


6. A leírt edzők bosszúja

Miközben sztáredzők buktak vagy vannak most is megbukófélben a Premier League-ben (lásd Van Gaalt és Mourinhót), néhány lesajnált edző pont hogy bemutat a kritikusainak. Claudio Ranieri miatt például nyilvánosan kiröhögték a nyáron a Leicestert – tényleg nem sok jele volt annak, hogy a bukott embernek tartott olasz edző csodát tesz a Rókákkal. Igaz, abban is van igazság, hogy az elődje, Nigel Pearson rakta le az alapokat, neki pedig csak arra kellett ügyelnie, nehogy elrontson bármit is, azért ez a Leicester nem pont ugyanaz, mint a tavalyi, és a két sztárja, Jamie Vardy és Riyad Mahrez is mostanra lett ekkora játékos.

Alan Pardew-t is rengeteget bírálták korábban, a Newcastle szurkolói éveken át próbálták kiutálni, majd mire sikerült, mi történt? Pardew átvette a Crystal Palace-t, és fél év alatt a liga egyik legstabilabb csapatává tette, amely már az európai kupaindulásért küzd, a Newcastle pedig még rosszabbul szerepel, mint Pardew alatt. Sokan eltemették Mark Hughest is, amikor legutóbb csúnyán megbukott a QPR-nál, ám a Stoke-ból egy látványosan futballozó, bárkire veszélyes csapatot faragott, és már senki sem emlékszik Rory Delap bedobásaira. Lehet, hogy ezek a népszerűtlen edzők megállnák a helyüket egy úgynevezett nagycsapatnál is?


569697815

Ranieri megmutatta, hogy hiba volt leírni


7. Még legalább négy csapat bajnok lehet

Így, hogy a Chelsea korán kizárta magát a bajnoki címért folyó versenyből, a Unitedet pedig hazavágta Van Gaal legendás „filozófiája”, a papírforma szerint a Manchester Citynek könnyedén kellene nyernie a bajnokságot. Manuel Pellegrini csapata azonban amilyen ellentmondást nem tűrően kezdte a szezont augusztusban, olyan bizonytalan azóta. Különösen a City idegenbeli formája gyenge, de már az Etihadban sem kell feltétlenül rettegniük a vendégeknek. A sérülékeny kulcsembereknek nincsenek megfelelő helyetteseik, és maga Pellegrini sincs a helyzet magaslatán, néhány játékosához pedig érthetetlenül hűséges.

Vagyis az Arsenalnak nagyobb esélye van bajnokságot nyerni, mint az elmúlt évtizedben talán bármikor. Amikor a karácsonyi forduló előtt legyőzte a gyengécske ManCityt, nyilvánvalónak tűnt, hogy Arséne Wengernek itt a lehetőség, és innentől a bajnoki címet már csak elveszíteni lehet. De mivel ebben a szezonban semmit nem lehet biztosra venni, rögtön utána kiütötte őket a Southampton, így kezdődhet minden elölről. És ne feledjük, ott van még a Leicester, valamint szép csendben lőtávolba került a Tottenham is. Ki mondta volna meg ezt augusztusban? És ki az, aki szerint ez nem jó dolog?


575430253

Wenger vajon májusban is örülni fog?


8. Új neveket kell megtanulni

Hazard, Agüero, Rooney, Yaya Touré, Fabregas, Mata. Néhány név a szezon előtt legtöbbre tartott Premier League-játékosok közül – szinte minden szakértő egyetértett abban, hogy az idén ők lesznek a kulcsemberek. Dögunalmas lett volna, ha már megint ők, nem igaz? Szerencsére a szezon nem éppen róluk szól, sőt, némelyikük kifejezetten csapnivalóan játszik, miközben rengeteg új nevet kellett megtanulniuk a szurkolóknak. A már említett Vardy és Mahrez vitathatatlanul az idény két hőse, de vannak még mellettük mások is.

Így például a Stoke fiatal kapusa, Jack Butland a szezon eddigi legjobbja a posztján, de Ross Barkley és Harry Kane is bizonyították, hogy nem kifutott teljesítmény volt a korábbi jó szereplésük, és sokan tanulták meg a West Ham-szélső Dimitri Payet vagy az Arsenal jobbhátvédje, Hector Bellerín nevét is az idén. Említsük meg, hogy végre a tehetségéhez mérten játszik Mesut Özil is, az pedig különösen sokatmondó tény, hogy a szezon főszereplői között két olyan játékos is van, akikről José Mourinho könnyedén lemondott a Chelsea-nél: Kevin De Bruyne és Romelu Lukaku, mindketten brillíroznak a ManCity, illetve az Everton színeiben.


Riyad Mahrez

Mahrez egészen fantasztikus szezont fut eddig


9. Jürgen Klopp Angliában

Az edzők közül majdnem mindenkiről esett már szó, de Jürgen Kloppra külön is ki kell térni – utoljára talán a fiatal Mourinho váltott ki olyan hisztériát, mint a Liverpool új menedzsere. Klopp tényleg egyike a kevés igazi sztáredzőnek: nemcsak eredményes és szimpatikus focit játszat a csapatával, de egyéniség is. A Liverpoollal még hosszú utat kell megtennie, hogy tényleg a bajnoki címért indulhasson harcba, és már túl is van az első nehéz periódusán, de az nyilvánvaló, hogy a szurkolók akkor is mögötte maradnak, ha a csapat az idén a középmezőnyben végez. A Pool a hetedik helyen szilveszterezik, a ManUniteddel azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbsége miatt mögötte.

Pedig a vicc az, hogy Klopp filozófiája olyan gyökeresen nem tér el az elődjéétől, Brendan Rodgersétől: a csapat az utóbbi idején is rendkívül szórakoztató meccseket játszott, mielőtt az idei szezonra végleg elbizonytalanodott volna, de Kloppon sokkal inkább látszik, hogy tudja, mit csinál. Sőt, Rodgersszel ellentétben nem ijed meg a nagycsapatoktól sem, és az ő jelenléte egész biztosan színesíti a Premier League-et.


FOOTBALL - ENGLISH CHAMP - CHELSEA v LIVERPOOL

Klopp nem élcsapathoz szerződött, de ezt el is vártuk tőle


10. A Liverpool–Spurs–Everton-hármasra mindig lehet számítani

A Liverpool mellett a Tottenhamet és az Evertont sorolták a szezon elején azok közé a csapatok közé, akik kis szerencsével az idén betörhetnek a Top 4-be, és ha ez nem is valósul meg, mindhárom csapat azok közé tartozik, amelyeknek érdemes nézni a meccseit, ellentétben mondjuk a Manchester United és a Chelsea szenvedésével. A Spursnek ráadásul tényleg reális esélye van egy dobogós helyre: Mauricio Pochettino még azt is túlélte, hogy mindössze egyetlen igazi csatárral vágott neki az idénynek, de a Spurs így is többnyire szórakoztató meccseket játszik, sok futásra épülő támadófocival, aminek az sem mond ellent, hogy végre a védelmet is sikerült összerakni, és ők kapták a legkevesebb gólt eddig.

Hogy aztán bírja-e a Spurs végig a tempót, az még kérdéses – Pochettino szerint bírni fogja –, de a több fiatal angol játékost is foglalkoztató, okosan építkező londoni klub jó példa lehet a Newcastle és társai számára. A Liverpool egy jó hajrával még elérheti a Top 4-et, de Kloppnak lehet, hogy több időre lesz szüksége ehhez, viszont az Everton jelenlegi helyezése komoly csalódás. A liverpooli kékek ugyanis bivalyerős kerettel vágtak neki a szezonnak, megtartották az összes sztárt Lukakutól Stoneson át Barkley-ig, ám mégis sorozatban buknak el nyerhető meccseket. Roberto Martinez hiába játszat jó focit, ha a védekezést láthatóan nem képes megszervezni – ez viszont a semleges szemlélőnek öröm, hiszen az Everton meccsei a legszórakoztatóbbak ebben a szezonban.


mauricio pochettino, tottenham

Pochettino a második évére nagyon összerakta ezt a Spurst


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!