Amikor Hollywood nagymenői a fejükbe veszik, hogy máshoz is értenek

Forrás: JIL Kft.

-

Néhány hét különbséggel mutatják be a magyar mozik Russell Crowe és Joel Edgerton első rendezését. Az Akihez beszél a föld és Az ajándék premierje kapcsán összeszedtük, hogy a befutott színészek közül kik próbálkoztak meg a rendezéssel az utóbbi tíz évben. Pornófüggő lúzerek, csodatévő DJ-k és egy kattant horrormusical halálra ítélt hősei is előkerülnek.


Russell Crowe

Crowe már a kétezres évek elején csinált két dokumentumfilmet, és tavaly előrukkolt egy nagyjátékfilmmel is. Az Akihez beszél a föld (The Water Diviner) régi vágású kalandfilm az ausztrál sztár hazájának traumatikus élményéről, az I. világháborús szerepvállalásról. A főszerepet is ő játssza: egy gazdálkodó apát, aki úgy tudja, mindhárom fia odaveszett a gallipoli csatában, felesége öngyilkossága után pedig elindul, hogy hazahozza a fiúk holttestét.



Amilyen sötét és drámai a film nyitánya, olyan meglepő, hogy a folytatásban a török kultúrával és az Olga Kurylenko által alakított bús özvegyasszonnyal való ismerkedés tolja finomabb, romantikus irányba a sztorit. Szerencsére a Bor, mámor, Provence stílusú szépelgést a legjobbkor szakítja félbe egy-egy felkavaró háborús visszapillantás, artikulálatlanul üvöltő és hebegve síró szereplőkkel.


Ryan Gosling

Ryan Gosling nem titkoltan rendezőitől próbálta ellesni a filmkészítés fortélyait, és még a Lost River tavalyi cannes-i premierje előtt nagyon aranyosan beszélt arról, hogy milyen nagy hatást gyakorolt rá a szociálisan lepusztult Detroit, és hogyan építette be filmjébe az ott szerzett tapasztalatait. Gosling nyilvánvalóan értelmes ember, akinek vannak gondolatai, de a Lost River sajnos pont arra bizonyíték, hogy ennyi nem elég egy jó filmhez.



A fárasztóan zavaros történetben egy egyedülálló anya (Christina Hendricks) küzd azért, hogy megtarthassa lebontásra ítélt házát, miközben kamasz fia egy furcsa vízalatti világba tesz kirándulást. A probléma az, hogy az egész olyan benyomást kelt, mint egy elsőéves rendezőhallgató próbálkozása, aki túl sok David Lynchet és Winding Refnt nézett, és észre sem veszi, hogy őket majmolja, ráadásul bénán.


Drew Barrymore

Barrymore eddigi egyetlen rendezése, a Hajrá, Bliss! (Whip It, 2009) bájos és vicces történet egy texasi lányról (Ellen Page), akinek elege van konzervatív szüleiből és az unalmas városkából, ahol él, ezért belép egy görkoris csapatba, csupa vadóc csaj közé. A felnőtté válásról szóló tinifilmek megszokott fordulatai közé így a görkorcsolyaversenyek röhejes, de szórakoztató jelenetei ékelődnek, ez pedig pont elég ahhoz, hogy kellemes emlékeink maradjanak erről az ártalmatlan, feminista hangvételű vígjátékról.



Mark Ruffalo

Nehéz hova tenni Ruffalo rendezését, annyira furcsa és váratlan film. A Sympathy for Delicious (2010) egy kerekesszékes DJ-ről szól, aki képes kézrátétellel gyógyítani – és nincsen semmilyen csavar, Dean (a forgatókönyvet is jegyző Christopher Thornton játssza) tényleg csodatévő. Adottságából előbb ő maga, aztán egy közepes rockbanda önimádó énekese (Orlando Bloom) próbál meg pénzt csinálni, tragikus következményekkel. A Sympathy for Delicious az a fajta különös, obskúrus függetlenfilm, ami túl komolyan veszi magát, de mégis elég érdekes marad ahhoz, hogy kíváncsian nézzük végig.



Lake Bell

Lake Bell ismerős lehet például az Egyszerűen bonyolultból, a Csak szexre kelleszből vagy a Boston Legal című sorozatból, és aki egyszer már látta a karakteres megjelenésű színésznőt, aligha felejti el. Két rövidfilm (Worst Enemy, El Tonto) után csinálta meg első nagyjátékfilmjét, a Hamarosan...-t (In a World..., 2013), ami az előzeteseket narráló szinkronszínészek zárt és irigyelt világában játszódik. A főhősnő (Bell) minden vágya, hogy legendás apja (Fred Melamed) nyomdokaiba lépve maga is narrátor legyen, ám amikor erre lehetősége nyílik, konfliktusba kerül egocentrikus apjával.



A filmet állítólag az inspirálta, hogy Bell mindig is előzetesnarrátor szeretett volna lenni, mindenesetre egy okos és kedves komédia, csomó olyan mellékszereplővel, akinek nagyon lehet drukkolni. Bónusz, hogy felbukkan benne napjaink legkirályabb komikusai közül jó néhány: Tig Notaro, Demetri Martin, Rob Corddry és Ken Marino is szerepel a filmben.

Ha minden jól megy, Bell hamarosan Jeff Bridges részvételével forgatja második rendezését, Claire Messud A király gyermekei című, huszonéves New York-iakról szóló, remek regényének adaptációját. A forgatókönyvet Noah Baumbach írta, szóval valószínűleg nem lesz rossz.


Philip Seymour Hoffman

Hoffman rendezése, a Jack csónakázni megy (Jack Goes Boating, 2010) pont olyan, amilyet a zseniális színésztől várni lehetett: érzékeny és halk szavú melodráma egy nehezen megnyíló férfiról. Jack (Hoffman) legjobb barátja révén ismerkedik meg Connie-val (Amy Ryan), aki szintén nem könnyű eset, de mutatkozik rá némi esély, hogy hőseink meggyógyítsák egymás sebzett lelkét.



Nincsenek nagy drámák és hangos konfliktusok, a két ember fokozatosan közeledik egymáshoz, miközben Jack barátja kerül házassági válságba. Hoffman eredetileg nem akarta eljátszani a címszerepet, de nem maradt elég ideje kiválasztani a megfelelő színészt, így végül beérte saját magával. Teljesen egyértelmű, hogy nézőként így jártunk a legjobban.


Natalie Portman

Idén Cannes-ban mutatták be az Oscar-díjas színésznő első rendezését, amelyet Ámosz Oz Szeretetről, sötétségről című önéletrajzi regénye alapján forgatott. A zsidó identitására büszke, ugyanakkor a palesztinokkal kötendő békét szorgalmazó Portman elkötelezettségét senki nem vonta kétségbe, ennek ellenére az A Tale of Love and Darkness vegyes kritikákat kapott. A képeskönyvszerű fogalmazásmód mellett azt is felrótták Portmannek, hogy nem tudta eldönteni, a gyerek Ámoszról, vagy anyjáról, Faniáról szóljon-e a filmje.



Joel Edgerton

Színészi karrierjével párhuzamosan Edgerton több rövidfilmet is csinált Blue Tongue Films nevű ausztrál filmes cégével, amelyet testvérével és egy barátjukkal közösen alapítottak. Egész estés mozival viszont most debütál: Az ajándékban (The Gift) egy fiatal házaspárt kezd terrorizálni a férj (Jason Bateman) egykori osztálytársa. Az előzetesről a Michael Haneke-féle Furcsa játék és Rejtély is eszünkbe jutott, ha a film akár fele olyan jó lesz, mint azok, már megérte leforgatni. Edgerton egyébként nemcsak írta és rendezte Az ajándékot, de a paraarc osztálytársat is ő játssza – biztos, hogy a tőle szokatlan gonosz szerep is jól fog állni neki.



Valeria Golino

Valeria Golino Olaszországban különösen népszerű színésznő, de ha névről esetleg nem is, arcról a magyarok is jól ismerik: ő volt Tom Cruise barátnője az Esőemberben, Charlie Sheené a Nagy durranásban, a címszereplő a Grazia szigetében és felbukkant többek közt a Las Vegas, végállomásban és a Négy szobában is. Saját rendezése, a Miele (2013) egy kissé titokzatos, zárkózott nőről szól, aki gyógyíthatatlan betegeknek segít öngyilkosságot elkövetni, ami persze illegális.



A főszerepet játszó Jasmine Trincának már a tekintetét nézni is élmény, érzékeny játéka kifejezetten megható. Pohárnok Gergely operatőri munkája elsőrangú, szinte az egész film finom eszközökkel dolgozik és ízlésesen visszafogott, egyedül a legvége válik kissé érzelgőssé.


Joseph Gordon-Levitt

Gordon-Levittről filmszerepei alapján is sejtettük, hogy nagyon jó fej, a Don Jonnal (2013) pedig ez végleg bebizonyosodott. Bátorság is kellett hozzá, hogy a sztár egy egoista, meglehetősen szánalmas pornófüggőt formáljon meg, az viszont valódi rendezői tehetségről árulkodik, ahogy a főhős gépies maszturbálással, gyúrással és dugással töltött hétköznapjaiból szép lassan az utóbbi évek egyik legszebb szerelmesfilmje kerekedik. Ráadásul Scarlett Johansson sem félt bevállalni a közepesen okos, felszínes bombázó szerepét, így a film önironikus és játékos humora még jobban működik.



Dustin Hoffman

Hoffman a 70-es évek végén már kacérkodott a rendezéssel, ő kezdte el forgatni a Próbaidő (Straight Time) című filmet, de hamar belátta, hogy egyelőre nincs kedve ezzel foglalkozni, és végül inkább csak a főszerepet játszotta el. Valódi rendezői bemutatkozására csak három éve került sor, a Kvartett (Quartet, 2012) azonban nem sok vizet zavart, köszönhetően többek között annak, hogy ugyanabban az évben mutattak be egy másik, hasonló című filmet, amely szintén idős zenészekről szólt.



A csodás színészek (Maggie Smith, Tom Courtenay, Michael Gambon) számára viszont jutalomjátékot jelentett a nyugdíjasotthonban játszódó film. Hoffman pedig úgy nyilatkozott, hogy végre szembenézett az egyik legkomolyabb félelmével: a Próbaidő kudarcélménye után úgy érezte, neki nincs joga rendezni, de a Kvartettnél rájött, hogy képes megbirkózni a feladattal.


Jason Bateman

Az Arrested Development (Az ítélet: család) sikere és számtalan komikus szerep után Jason Bateman megrendezte a Szaftos szavakat (Bad Words, 2013) egy ellenszenves, kiállhatatlan lúzerről, aki egy joghézagot kihasználva gyerekeknek rendezett betűzőbajnokságokra nevez be, hogy lealázza a kiskölyköket, és hülyét csináljon magából.



Nagyon szórakoztató, ahogy Guy (Bateman) folyamatosan szemétkedik tíz év körüli riválisaival, indiai kispajtásának a nevét például nem hajlandó megjegyezni, ezért folyamatosan arab ételek nevén szólítja. Aztán kiderül, hogy Guy nehéz gyerekkora miatt lett ekkora seggfej, a film pedig apamelodrámává komolyodik, de Bateman még ezt a hangnemváltást is viszonylag ügyesen megoldja.


Rie Rasmussen

Rasmussen, akit a legtöbben máig a Brian De Palma-féle Femme Fatale fülledt leszbikus jelenetéből ismernek, 2009-ben írta és rendezte a Human Zoo-t a délszláv háború traumatikus utóhatásairól. A főszerepet is ő játssza: a koszovói Adriát egy piti gengszter menti meg, amikor éppen készülnének megerőszakolni a szerb katonák. A háború után Adria előbb Belgrádban, majd Marseille-ben próbál új életet kezdeni. A film hamar eltűnt a süllyesztőben, a kritikusok sem szerették (a Variety szerint összefüggéstelen katyvasz, ami még rondán is néz ki), de önmagában értékelendő, hogy Rasmussen nem érte be a csinibabaszerepekkel.



Vincent D’Onofrio

Vincent D’Onofrio rengeteg szuper filmben játszott (például az Acéllövedékben és az Ed Woodban), de híresen magának való figura. Állítólag mikor Robert Altman szerződtetni akarta őt A játékos egyik szerepére, nem volt telefonja, ezért Altman találomra csöngetett D’Onofriónál, hátha otthon van, és odaadhatja neki a forgatókönyvet.



Öt éve a színész rendezett egy nyom nélkül eltűnt horrormusicalt, a Don't Go in the Woodst, amelyben fiatalok kirándulnak az erdőben, énekelnek és meghalnak. Reméljük, mindenki remekül szórakozott a forgatáson, mindenesetre D’Onofrio renoméjának egyáltalán nem ártott a film, azóta folyamatosan játszik nagy blockbusterekben (például a Jurassic Worldben), a kritikusok pedig odáig voltak a netflixes Daredevil-sorozatban nyújtott alakításáért.


Scarlett Johansson

Johansson korábban a New York, szeretlek! omnibuszfilm egy jópofa epizódját rendezte, amelyben Kevin Bacon Coney Islanden megeszik egy hotdogot. Hamarosan forgó nagyjátékfilmje lényegesen ambiciózusabb: Truman Capote első regényét, a Nyári átkelést (Summer Crossing) dolgozza fel, amelynek kéziratát csak 2004-ben találták meg. A könyv egy gazdag családból származó, protestáns kamaszlány és egy szegényebb zsidó srác szerelmét meséli el. Johansson már évek óta dolgozik a megfilmesítésen, „élete álmának” és „hatalmas megtiszteltetésnek” nevezte, hogy ő rendezheti az adaptációt.



A Ryan Gosling, Lake Bell és Valeria Golino filmjeiről szóló bekezdéseket Bujdosó Bori írta.


Kövesd a VS.hu kultúrrovatát a Facebookon is!