Amikor a békésen szántó traktorok visszalőnek, majd hazarepülnek

Fotó: ANADOLU AGENCY / Fatih Aktas

-

Két alternatív valóság áll egymással szemben az orosz gép lelövésének ügyében, és kicsi az esélye, hogy hitelt érdemlően megtudjuk, kinek van igaza. Nem ez az első hasonló eset, a nagyhatalmak közt propagandaháború is dúl, miközben az orosz bombázógépek újra a NATO-tagok idegein táncolnak.


Két, egymással szöges ellentétben álló verziót közölt az orosz vadászbombázó keddi lelövéséről a török és az orosz kormány. Az előbbi szerint a Szu-24-es gépek megsértették a török légteret, és a figyelmeztetés ellenére sem távoztak, míg utóbbi azt állítja, szíriai légtérben repültek, amikor az egyiket – figyelmeztetés nélkül – lelőtték. Mindkét fél térképekkel igyekszik igazolni a saját verzióját, de ezek hitelességét kívülállóként lehetetlen ellenőrizni, hiszen katonai radarok adatait kellene hozzá ismerni, elemezni.

Az igazság valószínűleg a kettő közt lehet. Egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselő a hőérzékelős adatokra hivatkozva azt mondta: az orosz gépek valóban megsértették a török légteret, de csak rövid időre, gyakorlatilag átrepültek egy olyan terület felett, ami benyúlik Szíriába. A török F16-os vadászgép viszont akkor indította a rakétáját, amikor a Szu-24-es már ismét szíriai légtérben volt, vagyis gyakorlatilag utánalőttek.

Az egymásnak ellentmondó verziók persze beleillenek egy sorba: Moszkvában a Krím annektálásakor, az ukrajnai konfliktusban – különösen a Malaysian Airlines gépének lelövése után –, legújabban pedig a szíriai polgárháborúban is teljesen másfajta valóságot igyekeznek előállítani, mint amit a világ többi része ismer: a Krímet nem orosz katonák foglalták el, Ukrajnában csak családjukat féltő bányászok és traktoristák harcolnak, a maláj gépet is az ukránok lőtték le, és még lehetne folytatni a sort. Kicsit a klasszikus szovjet viccre emlékeztet az egész, amely szerint


Kínai vadászbombázók támadtak békésen szántó szovjet traktorokra a Távol-Keleten. A traktorok viszonozták a tüzet, majd visszarepültek bázisukra.

Ez is egyfajta hadviselés, propagandaháború. Egyáltalán nem véletlen, hogy Oroszország nagy erőkkel – például angol nyelvű tévécsatornával, vagy épp szélsőjobbos hírportálok támogatásával – igyekszik terjeszteni a világban a saját álláspontját.


Az orosz verzió szerint kikerülték a beszögelést, a török szerint nem.


Lehet baleset, de...

Harci szituációban természetesen elképzelhető, hogy a pilóták elnézik térképet, és véletlenül belépnek egy másik ország légterébe. A Szu-24 típusú vadászbombázó szuperszonikus, vagyis hangsebesség felett is repülni képes gép, legnagyobb sebessége 1315 km/h. Ezt persze ritkán használják ki, de egy 800 km/h-s sebességgel repülő gép is másodpercenként 222 métert tesz meg, miközben a pilótáknak nem elsősorban a térképet kell figyelniük, hanem a gépet, a fegyvereket és persze az ellenséget. Más kérdés, hogy a saját földi irányításuk miért nem szólt nekik, hogy hamarosan elhagyják a szíriai légteret.

A véletlen légtérsértés elméletét gyengíti ugyanakkor, hogy ez már nem az első eset volt. Valószínűleg a törökök is azért reagáltak rendkívül agresszíven – 17 másodperces, vagy két kilométeres légtérsértés elég volt az éles rakéták indításához –, mert már október eleje óta hiába tiltakoztak az ellen, hogy orosz gépek rendszeresen belépnek a légterükbe.

A légtérsértés persze önmagában még kevés lett volna egy ilyen szigorú válaszlépéshez. Az alapvető feszültséget a két ország között az okozza, hogy ellentétes oldalon állnak a szíriai polgárháborúban, így egymás hadműveleteit, lépéseit gyengítik, például amikor törökbarát szír területeket bombáznak orosz gépek, vagy csak egyszerűen segítenek Aszadnak az oroszok. Törökország azt szeretné, ha kijelölnének egy repüléstilalmi övezetet Észak-Szíriában, ami lényegében török befolyási övezet, sőt, nem hivatalos információk szerint katonailag megszállt zóna lenne. Nem beszélve arról, hogy a szíriai helyzet, plusz a NATO-tagság összehozta az utóbbi időben Amerikát és Törökországot.

„A fegyveres erők világos utasításokat kaptak. Ha akár csak egy madár is berepül, elfogják” – fogalmazott az orosz akciókról mindezek után, de még a Szu-24-es lelövése előtt Ahmet Davutoglu miniszterelnök.


Orosz Szu-24 vadászbombázók Szíriában


Mint a hidegháborúban

Az orosz légierő ráadásul nem Szíriában kezdte azt a gyakorlatot, hogy rendszeresen megsérti, vagy legalábbis fenyegetően megközelíti más országok légterét. Oroszország már tavaly újraindította a hosszútávú, stratégiai bombázók járőrözését a Balti- és az Északi-tenger, illetve az Atlanti-óceán felett, azóta pedig számtalan jelentés érkezett arról, hogy megsértették NATO-tagországok légterét. Legutóbb november 20-án közölte a brit védelmi minisztérium, hogy előző nap a Királyi Légierő gépei elfogtak két orosz Tu-160 bombázót, amelyek nemzetközi légtérben, de „brit érdekszférában” repültek.

Az orosz bombázók lényegében a hidegháborús gyakorlatot alkalmazzák újra. Akkor a szemben álló atomhatalmak folyamatosan a levegőben, a másik fél légterének közelében tartották a stratégiai bombázókat, készen arra, hogy bármikor bevessék őket. A hosszú távú járőrözés újraindítása érthetően aggodalommal tölti el az érintett országokat, a folyamatos légtérsértés pedig magában hordozza a szíriaihoz hasonló, ám végzetes incidens lehetőségét is.


Orosz Tu-95 bombázó


Az angol nyelvű Wikipedia összesítése szerint a hidegháború legkeményebb időszakában, 1950 és 1970 közt különböző incidensekben a szovjetek 15 amerikai gépet lőttek le, míg az amerikaiak három szovjetet. Persze lehet, hogy a számok nem pontosak, mert ezeket az eseteket akkoriban, főleg a szovjet oldalon nem szívesen verték nagydobra. Az incidensek némelyike nyilvánvalóan háborús ok lehetett volna, és csak az a szerencse, hogy a nukleáris fenyegetettség miatt egyik félnek sem volt érdeke, hogy valóban kitörjön a háború.

A keddi incidens után Moszkvában keményen nyilatkoztak, de aztán megnyugtatták a világot, hogy nem terveznek katonai ellenlépéseket. Ez arra utalhat, hogy megértették: elértek egy pontra, ahonnan – legalábbis a törökökkel és a NATO-val szemben – nem érdemes tovább feszíteni a húrt. A törökök számára viszont bátorítás lehet, azt sugallhatja, hogy érdemes keményen fellépniük a szíriai konfliktusban.