Amerika és Obama kiakadtak: valaki zöldborsót rakna a guacamoléba

Fotó: AFP / MANDEL NGAN

-

Csak egy gasztroblog ötletelt, nemzeti ügy lett belőle. Nem ez az első eset, huszonöt éve egy időre a brokkoli is forró politikai téma lett.


“Ez nyílt támadás Texasszal szemben” - mondta a republikánus színekben elnökjelöltségért versengő Jeb Bush, amikor eljutott hozzá a hír, hogy a New York Times kitett egy cikket, amelyben azt javasolja az amerikaiknak, hogy tegyenek bátran zöldborsót a guacamoléba, nem lesz belőle baj.



A Twitteren ez óriási felzúdulást váltott ki, olyannyira nemzeti ügy lett belőle, hogy Barack Obama is hozzászólt. “Hagyma, fokhagyma, bors. Alap” - jelent meg a hivatalos elnöki tweet.



Egyébként, ha valaki nem tudja, hogy mi az a guacamole, ne szégyellje és ne is dacoljon ellene, olvassa el itt!


Én vagyok az Amerikai Egyesült Államok elnöke, és nem eszem több brokkolit!

Nem a zöldborsó és az avokádó az első zöldség, amely nemzeti, illetve politikai ügy lett. 1990-ben George Bush kitiltotta a brokkolit az elnöki repülőről és a Fehér Házból. “Nem szeretem a brokkolit. Kiskoromban sem szerettem, és anyám mindig azt etette velem. Én vagyok az Amerikai Egyesült Államok elnöke és nem eszem meg többé a brokkolit” - nyilatkozta 25 éve az idősebb Bush, lett is belőle botrány, tüntettek a brokkolitermesztők, két évvel később pedig Bill Clinton elnöki kampányában Hillary többek között “Juttassuk vissza a brokkolit a Fehér Házba” szöveggel népszerűsítette férjét.

Így aztán két éve annak is politikai üzenetértéke volt, amikor Obamát megkérdezték egy gyerekétkeztetési eseményen, hogy mi a kedvenc étele, és Obama azt válaszolta, hogy a brokkoli. De tavaly Michelle Obama is részt vett egy zöldséget népszerűsítő kampányban, amelynek során fehérretekkel lazázott.