Az Altusra vonatkozó adatokat kér Brüsszeltől a Fidesz-KDNP

-

Az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációja az Európai Bizottsághoz fordult adatigényléssel Gyurcsány Ferenc Altus nevű cégének uniós megbízatása miatt.


A Fidesz-KDNP EP-képviselői elfogadhatatlannak tartják, hogy az Európai Bizottság egy olyan céget bízzon meg az Európai Unió 2014–20-as fejlesztési programjaival kapcsolatos tanulmányok elkészítésével, amely egy aktív pártpolitikus tulajdonában van – olvasható a képviselőcsoport közleményében. Szerintük az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény ezzel megsérti a pártpolitikai függetlenség elvét.


A megbízás kapcsán egyebek közt azt kérdezik az Európai Bizottságtól, hogy a cég az Európai Bizottsággal való szerződéses viszony 2014 októberi kezdete előtt végzett-e az uniós regionális politika megvalósításával kapcsolatos elemzői munkát, illetve, amennyiben ezt a feladatot az Európai Bizottság maga látta el, akkor melyik főigazgatóság mely részlege végezte ezt a munkát korábban. Azt is megkérdezik, hogy mi az oka annak, hogy most egy külső konzorciumot bíztak meg az elemzői munkával.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja arra is választ akar kapni, hogy melyik főigazgatóság írta ki a pályázatot a megbízatásra, ki volt a felelős döntéshozó a pályázat elbírálásáért, és hány cég indult azon a pályázaton, amelynek során az Altus Zrt. vezette konzorcium elnyerte a 2016 január végéig tartó megbízatást.

Szintén a kérdések között szerepel, hogy milyen feltételeknek kellett megfelelniük a pályázóknak, és milyen ismérvek alapján választotta ki ezt a konzorciumot az Európai Bizottság, illetve mikor hozza nyilvánosságra a brüsszeli testület a pályázati kiírást és a pályázatok értékelésével kapcsolatos dokumentumokat.