Álolasz álrendőrként szédítette a nőket a csaló

-

Valahogy mindig úgy alakult, hogy nem volt nála a bankkártyája. A pénzzel felszívódott, egy ismeretlen meg az üzente, hogy Castello úr sajnos meghalt.


Internetes társkereső oldalakon dr. Marco Castello néven ismerkedett, és levelezett több nővel az 54 éves, szlovákiai magyar férfi. Azt állítottam, hogy magyarul beszélő olasz rendőrkapitány.

Első áldozata egy tapolcai nő volt. Három napot töltöttek Hévízen, és az utolsó napon a férfi - arra hivatkozva, hogy Olaszországban felejtette a bankkártyáját - 60 ezer forintot kért és kapott partnerétől. Ezután a férfi eltűnt, később már nem volt elérhető. Sőt egy ismeretlen arról értesítette a nőt, hogy Castello rendőrkapitány meghalt.

Egy kaposvári nővel Budapesten töltött el három napot. Tőle hasonló mesével 115 ezer forintot szerzett, majd szintén elérhetetlenné vált. Egy jánossomorjai nő is ugyanígy járt, a férfi vele is eltöltött Budapesten egy hosszú hétvégét, végül 65 ezer forintot kapott az asszonytól. Egy ismeretlen őt is arról értesítette, hogy az olasznak mondott rendőr elhunyt.

A Keszthelyi Járási Ügyészség háromrendbeli csalás miatt emelt vádat.