Állítólag nem drágul a fenyőfa tavalyhoz képest

Fotó: MTI / Varga György

-

Országszerte a jövő hét végétől kezdik árulni a fenyőfákat, az árak az előző évhez képest nem változnak – mondta Biza Klára, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke az MTI érdeklődésére. Közölte: az idén nem történt olyan intézkedés, amely indokolná az árak emelkedését, változatlan a kitermelési és a fuvarköltség is.


Szerinte a legnépszerűbb fajta várhatóan az idén is a lucfenyő marad, amelynek ára ezer forint körül alakul méterenként. Az ezüstfenyőt átlagosan négyezer forintért kínálják, a nordmann fa ára pedig öt-hatezer forint körül alakul. Az import sem drágul, a kínálat megfelelő, az egyre népszerűbb nordmann fenyőt főleg Dániából importálják. Egy fajtán belül is különböző minőségi osztályok vannak, az úgynevezett hipermarket kategória lesz a legolcsóbb, de annak a minősége is gyengébb.

Az árusok a piac tisztulását várják az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszertől (ekáer), mert már minden szállítmányt be kell jelenteni, így kevésbé tudnak feketén szállítani.

A vágott fenyők kitermelése elkezdődött, de évről évre népszerűbbek az ünnepek elmúltával kiültethető gyökeres fenyőfák. Ezek esetében fontos, hogy ellenőrzött helyről, kertészeti árudában vagy kertészeti áruházban vásároljuk, mert csak a szakszerűen kitermelt növény lesz életképes – magyarázta a szakember, aki szerint a teherautó platójáról vásárolt, gyors kitermelésű fa gyökércsonkja nagy valószínűséggel elszárad.