Állatkínzással vádolják a buddhista Tigris-templomot

Fotó: MTI/EPA / NARONG SZANGNAK

-

Vádat emelnek a thaiföldi vadvédelmi hatóságok a híres Tigris-templom ellen az ott talált negyven tigriskölyöktetem miatt.


A Bangkoktól nyugatra fekvő Kancsanaburi tartomány egy távoli zugában található Tigris-templom 137 nagymacskájának kiköltöztetését hétfőn kezdték meg a helyi hatóságok. Azóta 40 tigriskölyöktetemre bukkantak az egyik fagyasztóban, és további kölyöktetemeket fedeztek fel a templom állatorvosi rendelőjében. A maradványokat egy eddig azonosítatlan folyadékban tartósították és üvegekben tárolták.



A thai hatóságok továbbá feltartóztattak egy teherautót, amely több mint 700 darab, tigrisszőrből és tigrisfogból készült szerencsehozó amulettet, két nagyméretű tigrisbőrt és egyéb testrészeket próbált kivinni a templomból. Egy felnőtt tigris bundája 6-10 ezer dollárt is érhet Thaiföldön.


Két férfit, akik a járműben tartózkodtak, őrizetbe vettek, és vádat emeltek ellenük vadállatok illegális birtoklása miatt. A velük utazó szerzetest is le fogják tartóztatni, amint leveti a papi ruhát.

A hatóságok DNS-tesztek segítségével akarják kideríteni, hogy a lefagyasztott kölykök rokoni kapcsolatban álltak-e a templom többi nagymacskájával. A rendőrség szerint a kicsinyek egy-két naposan pusztulhattak el, de hogy mikor, azt egyelőre nem tudni.



A Tigris-templom mostanáig közkedvelt idegenforgalmi látványosság volt, amelyet turisták tízezrei kerestek fel az ott élő hatalmas tigrispopuláció miatt.

A nemzeti parkok, vadállatok és növények megóvásáért felelős thaiföldi minisztérium (DNP) tavaly elrendelte a templom több mint 140 tigrisének áttelepítését a nyugat-thaiföldi Ratcsaburi tartomány egyik tenyésztési központjába, mert a buddhista templom engedély nélkül tartotta a nagymacskákat.

A templomot állatkínzással és illegális vadállat-kereskedelemmel is vádolják.