Állást kapott egy macska a brit külügyminisztériumban

Fotó: Twitter / Palmerson

-

A posztja pedig mi más lenne, mint vezető egerész.


A két éves cicát az utcán találta egy állatmenhely, mielőtt megkapta volna az állást. „Éhes és sovány volt, ráadásul chip sem volt benne, így nem tudtuk kideríteni, ki volt a korábbi gazdája” - közölte a menhely, amely szerint a magabiztos macska nagyon barátságos, imád az emberekkel lenni.

Az új állást azonban nem ezért kapta, hanem mert elszaporodtak az egerek a brit külügyminisztérium épületében - olvasható a BBC-n. Ugyanakkor a diplomáciáért felelős tárca egyből közölte, hogy Mr. Palmerston - mert így nevezték el a cicát - egy fillérjébe sem fog az adófizetőknek kerülni, az ellátásáról az ott dolgozók fognak gondolkodni.


Az új munkahelyen


A névválasztás egyébként nem véletlen, Lord Palmerston korábbi miniszterelnök karizmatikus és népszerű figura volt annak idején. Vele kapcsolatban érdemes azt is kiemelni, hogy 71 éves korában lett miniszterelnök, amivel egyúttal csúcstartó is.


Ő nem Palmerston, hanem Larry, aki a miniszterelnök vezető egerésze. Szomszédok lesznek.