Állami kitüntetést kapott a rasszista román legenda

Fotó: Getty Images / Jamie McDonald

-

Ilie Năstase 70. születésnapján vehette át a román államfőtől a kitüntetését.


Klaus Johannis, Románia államfője kedd délelőtt 70. születésnapja alkalmából magas rangú állami kitüntetést adott át Ilie Năstasenak, az ország története legjobb teniszezőjének.


Năstase a hetvenes években 40 hétig volt világelső, és 58 tornát – többek között egy Roland Garrost és egy US Opent – nyert. Kétmillió dollárt teniszezett össze, 1991-ben iktatták be a tenisz halhatatlanjai közé.

Karrierje lezártával politikai pályára lépett, a mai napig tagja a román parlamentnek. Politikusként azonban közel sem akkora ász, az utóbbi időben csupán magánéleti ügyeivel és botrányos, rasszista kijelentéseivel hallatott magáról.

2010-ben egyszer felvetette a romák deportálását, amiért 600 lejes büntetést kapott.: „A cigánykérdést magunknak kell megoldanunk, nem az osztrákoknak vagy a franciáknak. Ha én lennék az államfő, Hargita megyébe küldeném az összes romát, mert ott rengeteg magyar és mindössze 12 román él. Így megváltoznának az etnikai arányok is a régióban” – idézte a Maszol a korábbi teniszcsillagot.