Alaposan megizzasztotta a Szeged a BL-címvédő Barcelonát

-

A címvédő spanyol Barcelona magas színvonalú mérkőzésen 30-28-ra nyert a MOL-Pick Szeged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának harmadik fordulójában.


Mindkét csapat egy-egy győzelemmel és vereséggel érkezett a mostani mérkőzésre. A csarnokban egy gombostűt sem lehetett leejteni, olyan sokan zsúfolódtak össze. A kint rekedtek szerettek volna még jegyhez jutni, de próbálkozásuk reménytelennek tűnt.


Ugyan az első két gól a katalánoké volt, ezután viszont remek, 7-2-es rohamot produkált a Szeged. Időt kért az emberhátrányban lévő Barcelona, majd a Kieltől érkezett Filip Jicha révén szoros lett az állás. Az egyenlítés azonban ekkor még elmaradt, mert Kiril Lazarov büntetőjét kivédte Jose Manuel Sierra, aki 1996 és 2000 között a Barcelonával négyszer nyert BL-t.

Ettől nem tört össze a vendégegyüttes, sorozatban háromszor betalált, 9-10-nél már a hazaiak spanyol mestere, Juan Carlos Pastor kért időt. Ettől feljavult a védelem - Sierra megint remekelt -, elől pedig nem maradtak el a gólok. 11-10-re már a Szeged vezetett, de Zubai kiállítását jól használta ki az ellenfél.


Bombac (jobbra) ezúttal is a Szeged egyik legjobbja volt


A második félidő is két Barcelona-találattal indult, majd amikor magához tért a Szeged, egyenlített (15-15). A vendégek erejét jelezte, hogy újabb emberhátrányuk során többször is betaláltak. Sierrát Piotr Wyszomirski váltotta a kapuban, míg a társak erejéből arra futotta, hogy ne szakadjanak le végérvényesen.


Győzött a rutin

A címvédő rutinosan őrizte két-három gólos előnyét, ám az 54. percben Balogh Zsolt szerencsés találatával 24-25-re jött fel a házigazda. A hajrában két eladott labda miatt nehéz helyzetbe kerültek a szegediek. Bár még felcsillant a remény a pontszerzésre, a rivális az utolsó támadásnál eltüntette a labdát, majd lőtt is egy gólt, így elvitte a két pontot.

A Szeged jövő hét vasárnap a sereghajtó, eddig pont nélküli dán Kolding otthonában lép pályára.


A csoport többi meccsén:

Kristianstad (svéd)-Vardar Szkopje (macedón) 25-30 (13-15)
Montpellier (francia)-Kolding (dán) 30-25 (14-14)


Az állás:

1. Vardar 6 pont
2. RN Löwen 5
3. Barcelona 4
4. Kielce 3
5. Kristianstad 2 (90-90)
6. Szeged 2 (82-87)
7. Montpellier 2 (78-85)
8. Kolding 0