Alapjövedelem: legyen havi 100 euró? Vagy inkább 200?

Fotó: Thinkstock / Thinkstock

-

Nem adják fel a küzdelmet azok a közgazdászok, akik évek óta a feltétel nélküli alapjövedelem mellett érvelnek. A téma elkötelezett szakértői Brazíliától Ausztriáig most egy budapesti szállodában gyűltek össze, hogy egymásra licitálva mondják el ötleteiket a témában.


Tegye fel a kezét, aki támogatja a megélhetéshez szükséges alapjövedelem bevezetését!

– szólította fel hallgatóságát Karl Winderquist, az amerikai Georgetown Egyetem katari kihelyezett külügyi részlegének tanára, aki saját bevallása szerint 15 éves kora óta, azaz 35 éve foglalkozik a témával. Budapesten, a Zólyomi úton, egy aprócska hotel halljában szinte kivétel nélkül lendültek a karok a magasba, egy kivétellel: a tolmács jelezte, ő bizony nem ért egyet az elképzeléssel.

A feltétel nélküli alapjövedelem lényege, hogy anyagi helyzetétől függetlenül mindenkinek járna rendszeresen annyi pénz, amennyiből lakni, étkezni, öltözködni tudna. 1974-től 1979-ig Kanadában be is vezették az alapjövedelmet, míg más országokban, Hollandiában, Németországban, Ausztriában, Franciaországban politikusok, filozófusok, szociológusok kampányoltak mellette.

Magyarországon Szili Katalin független parlamenti képviselő 2013 szeptemberében határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek A feltétel nélküli alapjövedelem magyarországi bevezetési lehetőségének vizsgálatáról címmel. Erről a parlament ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága tárgyalt is, de a javaslatot végül nem vették tárgysorozatba.

Egy évvel később, januárban a Kossuth Klubban mutatták be a LÉT munkacsoport tanulmányát az alapjövedelem magyarországi bevezethetőségéről. Ebben már 2015-re úgy kalkuláltak, hogy


havonta gyereknek 25, felnőttnek 50, várandós édesanyának 75 ezer forint készpénz jár, amiért cserébe nem követelhető semmilyen magatartás, amin nincs közteher, és ami szabadon elkölthető.

A program mellett kiállt – többek között – Ferge Zsuzsa szociológus és Surányi György volt jegybankelnök is. De egyelőre nem lett belőle semmi, noha 2014-ben, a választásokon is kampánytéma volt. 2015-ben a Párbeszéd Magyarországért (PM) karolta fel az elképzelést, Karácsony Gergely, a párt zuglói polgármestere is bejelentette, hogy havi 26 ezer forintos fejenkénti szintre szeretné kiegészíteni minden kerületi lakos jövedelmét.



Aláírásgyűjtés is indult Európa-szerte az alapjövedelemért, csakhogy végül a szükséges szignóknak csak alig valamivel több mint negyede jött össze, így az Európai Bizottságnak napirendre sem kellett vennie a kérdést. A közgazdászokat ennek ellenére máig foglalkoztatja és megosztja a téma, a leglelkesebbek – Ausztriától Brazíliáig – most két napra Budapestre jöttek ötletelni.


Járjon-e mindenkinek feltétel nélkül jövedelem?

Aki nem dolgozik, ne is egyék? – tette fel újabb kérdését a hallgatóságnak Karl Winderquist, mire mindenki csak csendben bólogatott az Első Magyar Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület budapesti konferenciáján. A politikai filozófus azt mondta,


az alapjövedelmet akkor is meg kell adni, ha az emberek nem akarnak dolgozni.

Szerinte ugyanis senkinek sincs joga ahhoz, hogy másokat megfosszon a megélhetéstől, szükségleteinek kielégítésétől. Ettől „ez még egy kapitalista társadalom marad”, az alapjövedelem pedig „maximum egy pimasz kihívás a kapitalizmus ellen” – tette hozzá. Szerinte az is baj, hogy a vállalatok nem adnak elég fizetést az embereknek, mégis „mi ösztönözné így őket, hogy dolgozzanak?” – tette fel a költői kérdést immár harmadszor, mire a jelenlévők bólogattak csendben, harmadszor.


fidesz; munkaalapú társadalom


Mennyi legyen az alapjövedelem?

Pogátsa Zoltán, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense is a bérekről beszélt. „Nevetséges eredményeket tudunk felmutatni” – kezdte előadását, amelyben a skandinávokat (is) hibáztatta, mert „boldogan ülnek a kis modelljükön, és nem jönnek ide, hogy beszéljenek a kelet-európaiakkal”.

A kis teremben tömött sorokban ülők, idősek és fiatalok, nők és férfiak, épp csak megemlítették a finneket, akik azt tervezik, hogy 2017-től havonta 800 eurót, vagyis 250 ezer forintot fizetnének alapjövedelemként kivétel nélkül mindenkinek.

Pogátsa Zoltán nem lenne ilyen „bőkezű”, azt mondta, ő csak azoknak adna alapjövedelmet, akiknek nincs hol dolgozniuk. Abban nem vitatkozott a mellette ülő Winderquisttel, hogy emelni kell a munkabéreket, szerinte ugyanis bebizonyosodott, hogy hiába tartották mesterségesen alacsonyan a fizetéseket, az nem javított az országok versenyképességén, nem vonzotta jobban a multikat. „Miért a bolgárok mennek Svédországba dolgozni, és nem fordítva?” – kérdezte. „Bulgáriában igazán keveset keresnek az emberek, 20 százalékuk mégis elhagyja az országot, és külföldön keres állást” – tette hozzá. Pogátsa szerint nem kérdés, hogy ki lehet-e gazdálkodni a magasabb béreket, vagy sem, „egyértelmű, hogy ki lehet” – zárta rövidre.

Az viszont már nem volt ilyen egyértelmű a teremben ülők között, hogy mennyi is legyen az a bizonyos alapjövedelem. A londoni Barb Jacobson évente 10 ezer dollárt fizetne mindenkinek, azt is megmondta, miből: a Tobin-adóból, azaz a közös pénzügyi tranzakciós adóból, amelynek bevezetését 2013-ban azért javasolta az Európai Bizottság minden uniós tagállamnak, mert egyetértett azzal a társadalmi vélekedéssel, hogy a pénzügyi szektornak hozzá kell járulnia a gazdasági válság költségeihez. Mások euróban számoltak, azt javasolták, legyen havonta 100 euró az alapjövedelem.


Legyen inkább 200

– emelte a licitet a teremben egy nő, mire Barb Jacobson, aki egyébként az alapjövedelemért küzdők nemzetközi szervezete, az Unconditional Basic Income Europe (UBIE) elnöke, fejben gyorsan számolt, és arra jutott, hogy Londonban valószínűleg egy hétre sem lenne elég az, ami Bulgáriában és Magyarországon már sok családon segítene. „Tovább kell dolgoznunk” – mondta, és nem kellett sokáig várni, jöttek az újabb ötletek:

Adjunk alapjövedelmet a menekülteknek attól a pillanattól kezdve, hogy Európa területére lépnek, később pedig tegyük lehetővé, hogy ha visszatérnek a hazájukba, akkor is kapják meg ezt a támogatást – hadarta egy nő, akiről kiderült, Szlovéniából érkezett, a szomszédos országban tagja annak a csoportnak, amelyik szintén a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésén dolgozik. Ő is a Tobin-adóból fizetne, akárcsak Jacobson, akinek később még az is eszébe jutott, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában is „szerveződni kell”, és meggyőzni a döntéshozókat, hogy a háborús gépezet helyett inkább alapjövedelemre adjanak pénzt.

Ha végül nemcsak az európaiak, hanem mindenki kap alapjövedelmet, akkor ki akar majd dolgozni? – hangzott el az egyébként máshol is gyakran ismételt kérdés. Egy holland férfi válaszolt gyorsan: nem igaz, hogy az, akinek nincs fizetése, lusta, és nem csinál semmit. Hollandiában például évente több tízezer órát dolgoznak az emberek önkéntesként, „számolja ki mindenki, mennyi alapjövedelem járhatna ezért”. Vagy a házimunkáért – kaptak észbe rögtön többen is, nők és férfiak vegyesen, és mondták, hogy az alapjövedelemnek nem mellesleg fogyasztásnövelő hatása is van, ki is számolták, hogy mekkora.

Pontos számot nem mondtak, de azt azért lehet tudni, hogy ha veszünk egy „átlagos” magyarországi családot, ahol két felnőtt és két gyerek van, a felnőtteknek pedig nincs munkájuk, akkor ők havonta 150 ezer forintot kapnának alapjövedelemként, ha elfogadnák a LÉT munkacsoport javaslatát. Miközben ugyanennek a családnak a havi létminimuma a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 253 ezer forint.

A különbség: 103 ezer forint.