Akkora rezsicsökkentést csináltak, hogy elbukták a választásokat

Fotó: AFP / LUIS ROBAYO

-

Világrekorder infláció és gazdasági visszaesés várja a venezuelai ellenzéket, amely csaknem húsz év után került a hatalom közelébe, miután megnyerte a vasárnapi parlamenti választásokat.


Szokatlan választási fogással élt néhány hete a venezuelai kormány: határozatban 65 százalékkal csökkentették a tojás árát. Nem egyszerű akcióról van szó: törvényben spekulációnak minősítették az addig megszokott árat, és tízéves börtönnel fenyegettek meg mindenkit, aki az újonnan szabott árnál drágábban árulja a tojást.

Egy tyúktojás így 14 bolívarba kerül, ami a hivatalos – szintén rendeletben közölt – dollárárfolyamon átszámítva 2,2 dollár, vagyis 640 (hatszáznegyven) forint. Reálisabb persze a kép, ha a feketepiaci árfolyamot nézzük, amely a jegybank által alkalmazott 6,3 helyett jelenleg 920 bolívarért kínál egy amerikai dollárt. Így egy dollárért mindjárt majdnem 66 tojást lehet vásárolni – legalábbis elméletben.

A gond ugyanis az, hogy a baromfitartók a tojásért hivatalosan elkérhető 14 bolívarból aligha tudják kifizetni a takarmányt, árat pedig nem emelhetnek, mert azzal a börtönt kockáztatják.

Nagyjából így kell elképzelni a 30 milliós Venezuela – pontosabban a 2013 elején meghalt Hugo Chávez elnök által megalapított Venezuelai Bolivári Köztársaság – gazdaságát. És ez talán elég magyarázat arra is, hogyan tudott a vasárnapi választáson – 1998 óta első ízben – többséget elérni az ellenzék.


Életkép egy caracasi szupermarketből az árcsökkentés után


A vasárnapi voksoláson a 167 fős parlamentben 99 helyet szerzett meg a Demokratikus Egység Asztala (MUD). A kormányzó baloldalt tömörítő Egyesített Szocialista Párt ennek alig a felét, 46 képviselőt delegálhat. A következő ötéves ciklus mégis nehéz lehet, hiszen az eddigi ellenzéki pártoknak kétharmados többségre lenne szükségük a Hugo Chávez elnök és utóda, a 2019-ig posztján lévő Nicolás Maduro által elfogadott intézkedések leépítésére.


Foci összekötött lábbal

Az ellenzéknek nem volt könnyű dolga a kampányban: a gazdaság központosítása komoly politikai elnyomással párosul a két és fél éve Nicolás Maduro által vezetett dél-amerikai országban. „Mintha úgy nyertük volna meg a foci vb-t, hogy összekötött lábbal játszottunk” – idézte a The Wall Street Journal Julio Borges ellenzéki vezetőt.

Madurónak is kész magyarázata van az őt támogató párt választási bukására: a chávezi hagyományokat öltözködésében is átörökítő, nemzeti színű melegítőben pompázó elnök szerint az ország az Egyesült Államok által vezetett gazdasági háború áldozata lett, ez vezetett a választási vereséghez is.

A január 5-én összeülő új parlament így minden eddiginél keményebb feladatot vállal magára, ha rendbe akarja tenni az országot. A bolívar csak ebben az évben 85 százalékot veszített az értékéből, és csaknem százat Maduro hatalomra kerülése óta. A 920 dolláros feketepiaci árfolyam nyár elején még „mindössze” 500 körül volt.

Ehhez képest a minimálbér az októberi 30 százalékos emelést követően 9649 bolívar, vagyis alig haladja meg a tíz dollárt, és a közszolgálati bértáblán feljebb található alkalmazottak sincsenek sokkal jobb helyzetben. Egy vezető egyetemi tanár például az októberi emelés után is 23,7 ezer bolívarra számíthat, amiből a feleségével megvacsorázhat egy menő caracasi étteremben.


Nicolás Maduro elismerte vereségét


A gigantikus rezsicsökkentés

Az amúgy is igen gyenge lábakon álló venezuelai gazdaságra az olaj árának tavaly nyáron kezdődött mélyrepülése mérte a végső csapást. A dél-amerikai ország a világ legnagyobb kőolajtartalékát birtokolja, és exportjának 95 százalékát is ez a nyersanyag teszi ki. Az IMF szakértőinek tavasszal közölt értékelése rámutat: minden tízdolláros olajárcsökkenés 3,5 százalékkal rontja Venezuela kereskedelmi mérlegét.

A bevételcsökkenés súlyos devizahiányhoz vezetett. A hivatalos devizakontroll ellenére tavaly 72 százalékos inflációt regisztráltak, ami a legnagyobb arányú volt világszerte, a pénzromlás szintje idén már 150 százaléknál is nagyobb, jövőre pedig a Nemzetközi Valutaalap szerint 204 százalékos lehet. Legalábbis a becslések szerint, a jegybank ugyanis úgy küzd az infláció ellen, hogy idén már nem is közöl erre vonatkozó adatokat.

Az infláció leginkább a devizaválsághoz köthető, akár közvetett módon. A pénzhiány miatt például jelentősen korlátozott az import, ami néha teljesen abszurd helyzetet teremt: olyan termékek is hiánycikké váltak például, mint a vécépapír, a liszt, a sör vagy éppen a tyúktojás. A hiánygazdaság másik magyarázata az, hogy alapanyagok híján a venezuelai cégek sem tudnak termelni. És ez alól az állami cégek sem kivételek.

A kormány pedig ott segít, ahol tud. Például megszabja az árakat. Ez jelentheti az árak befagyasztását, ami az import alapanyagokból gyártó cégek számára egyet jelent a csőddel, de jelentheti akár az árak csökkentését, mint ahogy láttuk a tojás esetében.

A nagy mézesmadzag azonban az energia ára. A Hugo Chávez 1999-es hatalomra kerülése után elég drasztikus módszerekkel állami kézbe vett energiacégektől elképzelhetetlenül olcsón biztosítják az energiát. Egy liter üzemanyag például nagyjából 10 forintba kerül, de a közszolgáltatások is rendkívül olcsók.

Ezt elvben megtehetik, hiszen a világ legnagyobb kőolajkészletével rendelkezik Venezuela. A gond csak az, hogy az államosítás óta a mesterségesen alacsonyan tartott árak miatt nem jutott az energetikai infrastruktúra korszerűsítésére vagy legalább a javítására sem. Így az elmúlt években nemcsak a nyersanyagok kitermelése vált nehézkessé, de a venezuelaiak kénytelenek voltak hozzászokni a gigantikus áramellátási problémákhoz. A caracasi kormánynak persze kész magyarázata van az áramszünetekre is: az ellenzék szabotázsakciójáról van szó.



Hűtlen barátok

Az óriási olajkészletből nemcsak a lakosságnak jut, de a latin-amerikai szocialista fordulatban részt vevő többi államnak is. A gond csak az, hogy ezekben az eddig baráti országokban lassan érik az újabb politikai fordulat. Legutóbb az argentin választók a Kirchner házaspár után egy jobbközép üzletembernek, Mauricio Macrinak adtak bizalmat az elnökválasztáson, miközben Brazíliában Dilma Rousseff elnök és az általa képviselt Munkáspárt hatalma recseg-ropog a Petrobras állami olajcég körül dagadó korrupciós botrány és az elmúlt évtizedekben elképzelhetetlen gazdasági visszaesés miatt. (A legnagyobb dél-amerikai ország GDP-je 3-4 százalékkal zuhanhat ebben az évben.)

A legnagyobb csapás azonban a bolívari vezetés számára Kuba árulása. Havanna és Caracas barátsága legendás, olyannyira, hogy annak idején a rákbeteg Hugo Chávez elnököt is kubai orvosok kezelték. Csakhogy a jelek szerint a szocializmus gazdasági hátrányait már lassan hatvan éve – de legalábbis a Szovjetunió 25 évvel ezelőtti felbomlása óta – nyögő kubaiak az elmúlt időszakban inkább a Nyugat felé keresnek megoldást gazdasági problémáikra, elsősorban az égető tőkehiányra.

Az olajtermelők között sem nagyon talál szövetségesre Maduro, pedig jól jönne az országnak, hogy emelkedjen a nyersanyag ára. Ehhez azonban a kitermelés csökkentésére lenne szükség. Ezt korábban (még a nyugati hatalmakkal történő békemegállapodás előtt) Iránnal próbálták elérni a legnagyobb olajtermelők szervezetében – sikertelenül. Legutóbb múlt heti bécsi éves közgyűlésén döntött úgy az OPEC, hogy bármi áron is, de fenntartják a kitermelést. Venezuela oldalán ezúttal a még megmaradt dél-amerikai szövetséges Ecuador kardoskodott a csökkentés mellett.


Venezuela Caracas Politics Maduro


Szabotőrök

Hugo Chávez gazdaságpolitikájának bázisa a külföldi magáncégek rekvirálása volt, amit kellő politikai mázzal is leöntöttek, hogy minden választó számára világossá váljon: Amerika Venezuela ellensége. Ez a „háború” az elmúlt másfél évtizedben tragikomikussá vált. Az egy dolog, hogy vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, vajon Hugo Chávez betegségét és halálát nem az imperialisták által szervezett mérgezés okozta-e, és az amerikai kormány segélyszervezete, a USAID által nyújtott élelmiszersegélyről is megállapították, hogy azzal akarták megmérgezni a venezuelaiakat. Ennél súlyosabb következményekkel járt, hogy nyílt harc kezdődött a befagyasztott árak miatt tiltakozó multikkal. Tavaly szeptemberben nagy vihart kavart, hogy az amerikai Clorox úgy döntött, hogy az akkor már három éve befagyasztott árak miatti veszteségét nem növeli tovább. A távozás után a kormány lefoglalta a cég ingatlanjait, és Maduro elnök hasonló lépéseket helyezett kilátásba a többi „szabotőr” ellen is.

A szabotőrök egyre bővülő listájának legújabb belépője a Kraft Heinz, amelynek helyi vezetőit a választási kampány hevében börtönnel fenyegette meg az államfő, mert az alapanyag-ellátási problémák miatt akadozik a gyártás.

A jelenlegi vezetés azonban inkább háborúskodik, és időről időre kivesz valamennyit az IMF-nél meglévő valutatartalékából. A hitelminősítők biztosak az államcsőd bekövetkeztében, a valutalap pedig 10 százalékos visszaesést vár 2015-re, ami még a háború sújtotta Ukrajna 9 százalékos recesszióját is alulmúlja.

Ahhoz, hogy a szakadék széléről elrángassák az országot, rendkívül népszerűtlen megszorításokra lenne szükség. Egy olyan országban, ahol az elmúlt másfél évtized populista vezetése olyan intézkedésekkel igyekezett megőrizni a népszerűségét, mint a gázolaj árának minimálisra csökkentése vagy az igencsak bőkezű segélyezés, nyilván itt lehetne spórolni az állami kiadásokon.

A kulcs azonban nem ez, hanem – akármennyire közhelyesen is hangzik – a bizalom helyreállítása a külföldi befektetőkkel, elsősorban az amerikaiakkal szemben. Ezért fontos a mostani választási győzelem, ami nem csak az ipari befektetők kedvét javíthatja, de javíthatja a venezuelai állampapírok megítélését is, ami elengedhetetlen a csőd és a még súlyosabb válság elkerülése érdekében.