Akár hatezer európai is csatlakozhatott a dzsihadistákhoz

Fotó: AFP / - / AFP / -

-

Európából mintegy öt-hatezer önkéntes, köztük 1450 francia állampolgár utazott Szíriába, hogy csatlakozzon a Bassár el-Aszad elnök ellen harcoló dzsihadistákhoz – közölte Vera Jourová, az Európai Bizottság igazságügyekért felelős biztosa a Le Figaro című francia napilapban hétfőn megjelent interjúban.


Ez azonban csak egy becslés, a csatlakozók tényleges száma ennél jóval magasabb lehet.


Az önkéntesek távozásának Vera Jourová szerint inkább megelőzéssel, mint büntetéssel kell elejét venni, mert az utóbbi „túl későn” történne.

Ezzel kapcsolatban az Európai Bizottság az idén 2,5 milliárd eurót szán a büntetés-végrehajtási és próbaidősökkel foglalkozó intézmények alkalmazottainak, illetve az ügyészek továbbképzésére – mondta.

Jourová arról is beszélt, hogy jobb együttműködésre van szükség az európai országok rendőrségei és igazságügyi intézményei között, fokozni kell az információáramlást az Europol és az Eurojust között, ennek rendszeressé és automatikussá kell válnia. Ennek érdekében szükség van közös nyomozócsoportok létrehozására, amelyekben egyszerre több uniós ország ügyészei és rendőrtisztjei tudnak együtt dolgozni.

Vera Jourová szerint a brüsszeli bizottság támogatja egy uniós ügyészi hivatal létrehozását, amely eleinte az uniós költségvetés kárára történő pénzügyi csalások kivizsgálásával foglalkozna, de a későbbiekben szélesedne a jogköre olyan területekre, mint például a határokon átnyúló szervezett bűnözés, beleértve az embercsempészetet is.