Ahol foci van, ott bűn is

Fotó: Halisten Stúdió / Bernát Barbara

-

Lehet, hogy a FIFA korrupciós botránya példátlanul óriási, ám az általa megtestesített jelenség régóta velünk él. Mert amíg a világ focielitje minden versenyen tarol, a pénzzel kitömött feltörekvő országok egyetlen esélye a rendezés. Akinek pedig pénze sincs, az a szavazatát árulja, így minden adott a globális korrupcióhoz. Megkapargattuk a „blatterizmus” lényegét.


Azóta, hogy május végén, épp az elnökválasztás előestéjén őrizetbe vették Zürichben a nemzetközi labdarúgó szövetség több tisztségviselőjét, szüntelen áll a bál a FIFA háza táján. Az amerikai hatóságok tucatnyi vezetőt vádolnak félszáz vádpontban, többek közt 150 millió dollár összegű vesztegetéssel (ez nagyjából 41 milliárd forint, annyi, amennyit idén a Puskás stadion felújítására költ a kormány). A szálak immár a szervezetet előbb főtitkárként, majd elnökként évtizedek óta irányító Sepp Blatterhez is elvezetnek, akit ugyan a botrány ellenére is újraválasztottak, azóta viszont lemondott, és az év végén állítólag távozik. Vagy nem.

A kattanó bilincsek zörején túl a történtek hosszabb távon is kellemetlenségeket okoznak: a svájci ügyészség ugyanis büntető eljárást indított a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság helyszínének kijelölése miatt. Magyarán, bizonytalanná vált a két soron következő vb sorsa. Különösen a katari világbajnokság billeg, hiszen a moszkvait egyre inkább védi az ilyenkor szokásos visszaszámlálás. Van egy pont, ahonnan már csak komoly zűrzavart okozva lehet változtatni a rendezés helyszínén.

Mindezeken túl a legérdekesebb az lesz, ahogy felfejlik a korrupciós vád, amely egyébként aligha érhette derült égből villámcsapásként a FIFA vezérkarát. Andrew Jennings skót újságíró már 2002-ben feltette a kérdést a frissen újraválasztott elnöknek:


Blatter úr, elfogadott már valaha kenőpénzt?

Bár választ nem kapott, sőt, a sajtótájékoztatóról is kitiltották, pár hét múlva titokzatos találkozóra hívta a FIFA egyik vezető tisztségviselője, s táskányi dokumentumot nyomott a kezébe. Később egyre több „informátor” szivárogtatott Jenningsnek, aki 2006-ban publikálta a FIFA titkait leleplező könyvét, amelyben a szavazatvásárlásoktól kezdve a magánrepülőgépek bérlésén át a sokmilliós álszerződésekig tárgyalta ki a nemzetközi labdarúgó szövetség viselt dolgait. Sepp Blatter elnök perrel fenyegette meg az újságírót, míg Jack Warner akkori alelnök nyilvánosan leköpte és megütötte.

Az inzultus azért is érdekes, mert éppen a Trinidad és Tobago labdarúgását irányító Warner megvesztegetése során vezettek el az ügy szálai napjainkra, egészen Blatter közvetlen környezetéig, amennyiben a vád szerint Jerome Valcke főtitkár utaltatott tízmillió dollárt. A pénz a dél-afrikai világbajnoki helyszín támogatásáért „járt” a közép-amerikai futballpolitikusnak.

Ám hosszú út vezetett idáig, ugyanis csak a könyv megjelenése után három évvel keresték meg a skót újságírót az FBI nyomozói, hogy azután további hat év alatt göngyölítsék fel az ügyet. Jennings úgy nyilatkozott, hogy a 13 évi oknyomozás kimerítő meló volt, de végül is megérte. És ha lesz pénze repülőjegyre, akkor feltétlenül megnézi a New York-i tárgyalását azoknak a sportvezetőknek, akik az elmúlt évtizedekben, szinte elképzelhetetlen luxusban dőzsöltek a kenőpénzekből.



Nagy pénzek – kis focik

A labdarúgó vébék a maguk milliárdos nézőszámával látszólag minden pénzt megérnek, hiszen ekkora figyelmet csak az olimpiák rendezői képesek magukra vonni. Bár Brazíliának 14 milliárd dollárjába került a rendezés, s a várt gazdasági fellendülés helyett technikai recesszióba csúszást, a népszerűségi mutatók emelkedése helyett politikai zavargásokat, a hazai pályán elérhető fényes sportsiker helyett pedig kínos bukást hozott a világbajnokság. Ennek ellenére a katari vébé tervezett költségvetése már 100 milliárd dollárnál tart, s az építkezés jelenlegi szakaszában is másfél millió vendégmunkás dolgozik a zöldmezős, vagy inkább sárga homokos beruházáson. A számuk a csúcsidőszakban két és fél millióra emelkedhet. A régi, nagy múltú futballnemzetnek, Brazíliának is fontos volt a második világbajnokság megrendezése, de mi ez ahhoz képest, hogy Katar az arab világ első világbajnokságára készül?

Talán éppen itt tapintható a „blatterizmus” lényege: ahogy elvitte Afrikába a legnagyobb fociünnepet, úgy most az arab piacot célozza. Miközben jót tesz, vagyis támogatja a feltörekvő labdarúgást, a saját zsebét is teli tömi, meg mindazokét a sportvezetőkét, akik szavazatukkal támogatják törekvéseit, s persze az évtizedeken átnyúló elnökségét. Mert a nemzetközi labdarúgó szövetségben Trinidad és Tobago szavazata éppen annyit ér, mint a négyszeres világbajnok Németországé. A világ labdarúgásának nagyon szűk az elitje, s a feltörekvők még tengernyi pénzzel sem tudják áthidalni a szakadékot.

Jól példázza ezt Katar esete. Hiába vette meg a katari trónörökös a Paris SG csapatát, s vásárolta be magát a Bajnokok Ligájába, a katari labdarúgásnak az évek óta tartó honosítási lázzal és a futball akadémia kampánnyal együtt sincs sok esélye, hogy 2022-ben a válogatott túlélje a csoport-selejtezőt. Más szóval, amíg az elit minden vébén tarol, a pénzes feltörekvők egyetlen esélye a rendezés. Ők tehát az infrastruktúrájukkal házalnak, a pénztelen kis szövetségek meg legfeljebb a szavazataikat árulhatják. A legjóhiszeműbb hozzáállással is kijelenthetjük, hogy ez bizony a korrupció melegágya.


Fogadjunk, hogy csalnak!

Csupán színezi a képet, hogy az események hatására az Interpol felmondta a még 2011-ben megkötött, tíz évre szóló, húszmillió eurós megállapodást, amivel a FIFA a fogadási csalások felderítését támogatta. Mert akár elfogadják a nyomozók a korrupt labdarúgó szövetség pénzét, akár nem, ez mit sem változtat azon a régi megfigyelésen, hogy ahol fogadnak, ott csalnak is.

Még az sem előfeltétele a csalásnak, hogy különösebben magas színvonalú sporteseményekre lehessen fogadni. Emlékezhetünk még a nyolcvanas évek magyarországi totó-botrányára. F. József, a minden pénzét elmulató „totókirály” és B. Zoltán, a börtönből a Várj reám című verssel üzenő „társuralkodó” a másodosztályú csapatokra szakosodott. Talán le sem buknak, ha ’82-ben a 30. játékhéten nincs annyi 13+1-es. Mai szemmel tréfának tűnik a 31 milliós károkozás, de az akkori Magyarországon az nagy pénznek számított.

Más szóval, a totócsalás igazi nagy balhé volt. A totó meg hamisítatlan népszórakozás. Gyerekkoromban sokszor láttam a szegedi totózóban az asztalra kitett táblát, hogy ennyi és ennyi tipposzlopos játékba beszállókat várnak. Valamiért, vagy éppen ezért, a kollektív totózó számomra azóta is egy nagy kövér szegedi bácsi, aki egész álló nap gyűjti az aprót. Hol van már a totó népszerűsége, s hová lettek a vidéki „totókirályok”? A sportfogadást rég a maffia uralja, a régi vágású bukméker cégek meg régen áttelepültek a tőzsdére. Bármilyen meglepő, az eladási és a vételi árfolyam különbségére építő, a devizapiacon aktív úgynevezett spread cégek gyakran sportfogadási gyökerekkel büszkélkednek Európában.


Hol a megváltó?

A FIFA ügyben nem is a pénzösszegek igazán riasztóak, sokkal inkább az eltelt évek száma kelt reménytelenséget. A tizenhárom évi oknyomozás és a hatévi FBI nyomozás arra utal, hogy iszonyú ellenerők dolgozhatnak. És ugyan mi történik, ha a botrány ellenére újraválasztott Sepp Blatter végül tényleg megbukik? Mit várhatunk az utódjától? A világ egyik legbefolyásosabb szervezete végzetesen megosztott. Gazdagok és szegények, régi futballkultúrák és a focit csak most tanulók, ráadásul demokráciák és diktatúrák vannak összezárva. Olyan ez, mintha a világ legfejlettebb és legkezdetlegesebb piacait terelnék egyetlen parkettre. Képzeljük el, hogy New York, Sanghaj és Budapest ugyanabban a tőzsdeligában játszik. Vicces, nem?

Nem véletlenül merült fel, hogy ha nem oldódik a válság, akkor könnyen előfordulhat, hogy a futballnemzetek kivonulnak, sorsukra hagyva a mezítlábas országokat éppúgy, ahogy a fociból felmentett gazdagokat is. Amilyen könnyen szóba kerülhet ez a lehetőség, épp annyira elképzelhetetlen. A futballcirkusz ugyanis azért gigantikus üzlet, mert amíg a dúsgazdag sejkek focicsapatot akarnak maguknak, addig az utcagyerekek meg arról álmodoznak, hogy egyszer majd pályára lépnek valamelyik arénában. Ezt imádják a világcégek marketingmenedzserei. És a sportvilág a pénzmosásnak is kedvez, mert egyszerűen nincs objektív mérce. A játékosok ára éppúgy skálázhatatlan, mint a festményeké. Fején találta a szöget, aki úgy fogalmazott, hogy a katari vébé nyilvánvalóan bűnben fogant, hiszen az ottani hőség kiöli majd a játékból a szépséget, de ez az eredendő bűn a futball sajátja. És egyelőre nem dereng a horizonton a megváltó csillaga.