Agyonlőtték az Iszlám Államot bíráló szír dokumentumfilmest

-

A terrorszervezet által elkövetett mészárlásokról készített filmet. A héten utazott volna családjával Párizsba.


Megöltek vasárnap Törökországban egy szíriai aktivistát, aki az Iszlám Államról készített dokumentumfilmeket – jelentette be a „Rakkát csendben lemészárolják” (Raqa is Being Slaughtered Silently – RBSS) nevű szervezet, amellyel dolgozott is a szír férfi.


A kétgyermekes filmes Naji Jerf-t meggyilkolták ma Gaziantepben.

– írta az RBSS Twitter-oldalán. Gaziantep egy szír határhoz közeli település, a filmest hangtompítós fegyverrel ölték meg – tették hozzá. Az RBSS újságírók egy csoportja, akik a rakkai emberi jogi visszaélésekről számolnak be. Rakkát az Iszlám Állam szíriai fővárosának tartják. Jerf emellett főszerkesztője is volt egy szíriai magazinnak, amely a szírek mindennapi életéről számol be.


Jerf egy barátja azt nyilatkozta, hogy úgy volt, a férfi és családja a héten utazik Párizsba, ugyanis megkapták a francia vízumot.

Török médiaértesülések szerint a 37 éves szír férfi már régóta készített egy olyan filmet, amely az Iszlám Állam fegyveresei által elkövetett mészárlásokról szólt volna. Azt is írták, hogy az utcán sétált, amikor a fején találta el egy golyó. Még kórházba szállították, de ott már nem tudtak rajta segíteni.

Nem ez az első eset, amikor szír állampolgárokat ölnek meg az Iszlám Állam katonái Törökországban. Októberben a terrorszervezet magára vállalta Ibrahim Abdelkadernek és egyik barátjának meggyilkolását. Egy dél-törökországi település egyik házában találták meg őket lefejezve.