Agyon kellett lőnöm a kollégámat, és a téboly más történetei

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

Mi köze a modern művészetnek a pszichiátriai betegek műalkotásaihoz? Hogyan próbálták elviselhetőbbé tenni mindennapjaikat az elmeorvosok? Mire tanítanak a kattintásvadászatról a harmincas évek hírlapírói? Nagyon megéri elmenni az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményébe.


A pszichiátriai betegek szabadidejükben vagy terápiás céllal készített rajzaiból, festményeiből, kerámiáiból álló kamarakiállítás jóval régebb óta látogatható, mint sejtenénk. 1931 óta nyitva áll a magyarországi gyűjtemény, igaz, akkor még az angyalföldi tébolydába kellett elzarándokolni, ha valaki kíváncsi volt rá.

Az angyalföldi klinika olyan messze volt a város szívétől, hogy maguk az orvosok is szinte száműzetésként élték meg az ottani munkát, részben ezért is kezdték el összegyűjteni és rendszerezni a betegek munkáit – megpróbáltak élhetőbb, gazdagabb környezetet teremteni maguknak és a kezelteknek.


Adrien Barrère karikatúrája, Pucér hölgy, 1905 k.


Őrült művészek, művészkedő őrültek

A tárlat néhány év után átkerült Lipótmezőre, ahol az orvosok és intézetvezetők több mint fél évszázadon át őrizték és gyarapították az anyagot, noha a háborús években vagy a Rákosi-diktatúrában ez nem volt egyszerű. A lipótmezei OPNI felszámolásával került a Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény a Magyar Tudományos Akadémiához. Néhány éve már az Akadémia Teréz körúti épületébe jöhetnek az egyetemi csoportok, egyéni érdeklődők és a kutatók, noha Perenyei Monika, a gyűjtemény kurátora szerint utóbbiak egyelőre nincsenek túl sokan. Ráadásul Perenyei és munkatársai megint költözni kényszerülnek, a művek az MTA Soroksári úti Humán Központjában kapnak majd helyet.


Perenyei Monika


Pedig az itt őrzött anyag teljes felméréséhez és kutatásához időre és kiszámíthatóságra lenne szükség, már csak azért is, mert a Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény kincseket rejt. Perenyei Monika olyan szenvedélyesen magyaráz a művek és az intézmény hátteréről, hogy már abból világos: az őrület és a művészet kapcsolódási pontjai beláthatatlanul tágas esztétikai-filozófiai távlatokat nyitnak, de elég, ha csak a konkrét megfeleltetésekről beszélünk, éppen elég sokatmondó az is. A modern művészetet például eleve tébolyultak műveiként írták le azok, akiknek a 20. század első felében nem tetszettek a kultúrában tapasztalható általános változások.



A gyűjtemény egy részét egyébként valóban a pszichiátriára került festők munkái teszik ki: Nemes-Lampérth József is festett néhány képet Angyalföldön, sőt olyan hírességektől is őriznek itt műveket, mint a művészi ambícióiról kevésbé, a biatorbágyi viadukt felrobbantásáról annál inkább ismert Matuska Szilveszter. Képe negédes giccs, de aprólékosan kidolgozta, látszik, hogy nem először fogott ecsetet életében. A festményeken kívül fotó- és kézirattár is tartozik a gyűjteményhez. Ezek még nincsenek teljesen rendszerezve – ez is olyan munka, amelynek elvégzéséhez kiszámítható, nyugodt működésre lenne szükség a múzeumként és kutatóhelyként is működő intézményben.


Matuska Szilveszter festménye


Ugyanakkor a gyűjtemény nemcsak jobb-rosszabb művek tárlataként izgalmas, hanem kultúrtörténeti jelentőségénél fogva is: Perenyei Monika szerint valójában az orvosok voltak az elsők, akik foglalkoztak a klinikai világ, a betegségek művészi és vizuális reprezentációjával. A betegek magától értetődően saját mikrokörnyezetükről, egymásról, az elmeosztályról is számos műtárgyat készítettek, ezzel pedig úttörő munkát végeztek az őrület ábrázolásában, amelynek előtte nemigen létezett hagyománya a művészeti életben.

Ráadásul a klinikát, betegeket, orvosokat ábrázoló műveken túl az őrülettel foglalkozó újságcikkeket is összegyűjtötték a pszichiátrián. Ami azt illeti, itt található a legszórakoztatóbb sajtógyűjtemény, amellyel valaha találkoztam.


MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény

Pongrácz Zoltán: Autobioportré/Önéletkép, 1980


Tartóztassanak le, fél órával ezelőtt megöltem a feleségemet!

Az orvosok a gyűjtemény megnyitásától 1939-ig rendszeresen gyűjtötték az őrülettel, tébollyal kapcsolatos bűnügyi híreket és más újságcikkeket. Mint kiderült, a kattintékony címekért az anyjukat is eladó internetes újságírók csak ugatják a címadást a harmincas évek hírlapíróihoz képest. Álljon itt a fenti mellett néhány másik remekbe szabott cím is a gyűjteményből:

  • Felravatalozta magát és cigányzene mellett a sírba akart menni – Elmegyógyintézetbe vitték
  • Megőrült a villamosvezető, mert agyongázolt egy asszonyt
  • Világrahozta, megsütötte és megette gyermekét – Rémdráma a Borsod megyei Szilvásvárad községben
  • „Nyirott haju bestia” miatt gyilkolta le férjét a hatvani asszony – Oroszék hatéves Jancsi nevű kisfia vette észre a szörnyű tragédiát
  • Megszökött a libazsíros László László

És a kedvencem:

  • Agyon kellett lőnöm a kollégámat


MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény


A harmincas években még semmiféle politikai korrektség nem védte a pszichiátriai betegeket és más, a „normálisnak” tekintett többségtől különböző embereket, ez pedig a sajtóban szembetűnő igazán. Sőt, a korabeli újságírók a szenzációkeltés érdekében olyan bűneseteknél és egyéb híreknél is bedobtak egy „dühöngő őrültet” vagy „tébolyultat” a címbe, ahol egyébként semmi bizonyíték nem volt rá, hogy az elkövető valóban nem épelméjű.

Igaz, olyan újságcikkek is akadnak a gyűjteményben, amelyek szerint eleve mindenki őrült, aki gyilkosságot követ el, de úgy tűnik, ezt a véleményt már akkor sem osztották sokan. Nem, itt többnyire valóban elsőrangú bulvárosítás folyik. Itt van például ez a nyilván dögunalmas külpolitikai hír: „A mexikói excsászár elmebeteg fia és Mánuel portugál exkirály Budapesten pereskedik a Kóburg-vagyon miatt – Támogatta-e Hitlert Fülöp Józsiás?” Nyilvánvalóan mindegy, hogy elmebeteg-e a mexikói excsászár fia, a lényeg a peres ügyön van, ennek ellenére ezzel a címmel máris faltam a betűket, és vélhetően így voltak ezzel a korabeli olvasók is.


MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény


Az újságírók nemcsak a nyilvános megszólalás lehetőségétől megfosztott, vagyis könnyen támadható betegeket démonizálták, hanem a testi rendellenességgel született embereket is („Liliputi olimpiász Budapesten!”), sőt az orvosokat sem kímélték, az egyik cikkben például a „halál fehér angyalaiként” hivatkoznak az elmeosztály vezetőire.

Vagyis a sajtó is hozzájárult a pszichiátriai betegek elleni közhangulathoz, ahogy az időnként ma is megtörténik, emlékezzünk csak a Margit körúton a villamos elé lökött nőről szóló hírekre, ahol mind a bulvárújságok, mind természetesen a kommentelők alapállása az volt, hogy az elkövetőt minek engedték ki a Lipótmezőről, nyilvánvalóan dühöngő őrültről van szó. Az ilyesmi pedig aligha könnyíti meg a pszichiátriai kezelésre szoruló emberek életét.


MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény


A harmincas évek vége felé egyre több cikk foglalkozik az eugenetikával, vagyis a náci eszmékhez kínosan közel álló, legegyszerűbben „tudományos fajnemesítésként” leírható klinikai programmal. Ezekből a szövegekből is látszik, hogy ebben az időszakban a magyar társadalomban még egyáltalán nem született meg a konszenzus arról, hogyan érdemes közelíteni a betegekhez.


Ne gondoljuk, hogy ma viszont minden rendben lenne itthon ennek a problémának a többségi értelmezésével és kezelésével. Ezért is alapvető fontosságú, hogy a gyűjteményben található műalkotások és újságcikkek együttesen közelebb hozzák a pszichiátriai betegek világát a látogatóhoz.


Még néhány kép a gyűjteményből


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!