Áder jóval több kegyelmet ad, mint tavaly

-

Tavaly összesen 4 szabadságvesztését töltő személyt részesített kegyelemben a köztársasági elnök. Ebben az évben viszont Áder János három hónap során már 8 főnek kegyelmezett meg.


A kegyelmi kérvényekről a közigazgatási és igazságügyi miniszter felterjesztése alapján dönt a köztársasági elnök. A minisztérium kegyelmi főosztálya publikálta a kegyelmi kérvények elbírálását 2002-től napjainkig.


  • A legtöbb kegyelmi kérvényt 2004-ben bírálta el pozitívan az államfő, 41-et.
  • A legkevesebbszer 2014-ben adományozott kegyelmet az elnök, összesen 4-szer.
  • A legtöbb elutasításra 2007-ben került sor, 1355 kérelem bukott el.
  • Az elítéltek legjobb éve – e vonatkozásban – eddig az idei, a kegyelmi kérvények 4,47 százalékát helyben hagyta a köztársasági elnök, a már említett 8 esetben.
  • Teljes évet tekintve a 2012-es volt a legjobb, ekkor számszerűen csak 549 kérvényt utasított vissza a hivatal.
  • Ha arányaiban nézzük, akkor 2008 emelkedik ki az évek sorából: a kérvények 3,38 százaléka teljesült. Ezzel szemben 2014-ben csak a kérelmezők 0,53 százaléka kapott kegyelmet.