Abortuszról szóló információs oldalt tiltott be a fogyasztóvédelem

-

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság betiltott egy utazási irodának álcázott aktivista oldalt. Az Abortusz Turizmus Utazási Iroda azt mutatta be, hogy az egyes országokban eltérő a terhességmegszakítás ára, ami a nők testük felett való rendelkezését is befolyásolja.


A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság úgy értelmezte a honlapot, hogy az gazdasági reklámtevékenységet folytat, ráadásul olyan szolgáltatást hirdet, amelyet az erről szóló törvény tilt. A hatóság szerint az Abortusz Turizmus Utazási Iroda népszerűsítette a gyógyszeres, illetve műtéti terhességmegszakítást. Az irodát nem profitorientált cég működtette, hanem egy nonprofit szervezet, amelyet a Fiatal Képzőművészek Stúdiója működtetett a PATENT Egyesület felügyeletével – írja a 444.


A képzőművészek lírai levélben búcsúztatták el a projektjüket, többek között az alábbi gondolatokat feszegetve:


Sokszor tépelődünk azon, hogy művészetünk csupán disznók elé szórt gyöngyök, hogy érzékenyen megformált üzeneteink a kortárs társadalomról az érdektelenség és az értetlenség vákuumába vesznek, de szerencsére a Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársainak van érzéke a széphez és a művészihez.

A teljes honlap nem tűnt el, működik az egyes országok abortusz szabályozásáról szóló információkat megjelenítő térkép, ellenben a célállomások és az árak már nem szerepelnek az oldalon. Továbbra is meg lehet nézni, hogy hol lehet a legközelebb 72 órával az aktus után bevehető fogamzásgátló tablettát kapni a környező országokban. Magyarországon ilyet csak recept ellenében lehet megvásárolni, míg több környező országban vény nélkül is kiadják.