A zsidók és keresztények közeledésére biztatja híveit a Vatikán

Fotó: MTI/MTVA / MAURIZIO BRAMBATTI / MTI/MTVA / MAURIZIO BRAMBATTI

-

Közös fellépést sürget a zsidókkal szembeni faji megkülönböztetés és az antiszemitizmus minden megnyilvánulása ellen az a vatikáni dokumentum, amelyet csütörtökön mutattak be a zsidó-keresztény párbeszédet elindító Nostra Aetate zsinati nyilatkozat ötvenedik évfordulóján.


A zsidóság és a katolikusok közötti kapcsolat utóbbi fél évszázadának történetét, jelentős állomásait és főleg a két vallást egyaránt érintő teológiai kérdések legújabb elemzését tartalmazza a zsidókkal való vallási kapcsolatokért felelős vatikáni bizottság dokumentuma. A címét a rómaiaknak írt levél "Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását" (11,29) soráról kapta.


"Jelentős teológiai dokumentumról van szó, az első teológiai állásfoglalásról a Nostra Aetate óta" - hangsúlyozta Kurt Koch bíboros, a bizottság elnöke a dokumentumot bemutató vatikáni sajtótájékoztatón. A Nostra Aetate (Korunkban) kezdetű nyilatkozat az 1965-ben véget ért II. Vatikáni Zsinat történelmi záró-dokumentumaként ismert a katolikus egyháznak a nem keresztény vallásokkal, mindenekelőtt a zsidósággal való kapcsolatáról. Koch bíboros Ferenc pápa mondatát idézte arról, hogy a Nostra Aetate segítségével zsidók és katolikusok "ellenségből és idegenből, barátokká és testvérekké váltak".

A bíboros hozzátette: ötven év elteltével a zsidósággal való párbeszéd "erős talajon" áll mindkét fél elkötelezettségének köszönhetően, ugyanakkor számos teológiai kérdés még nyitott és további tanulmányozásra vár.

"Ez a dokumentum újabb állomása, bátorítása a zsidó-katolikus párbeszédnek, mivel még hosszú utat kell megtenni" - fogalmazott Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

A teológiai dokumentum a zsidó-katolikus párbeszéd céljának nevezi a zsidókkal szembeni minden faji megnyilvánulás és diszkrimináció, valamint az antiszemitizmus minden formájával szembeni közös küzdelmet. Hangsúlyt fektet arra, hogy a fiatal generációk képzésében ismertté kell tenni a zsidó-katolikus párbeszéd eddigi eredményeit és előrelépéseit.

A vatikáni dokumentum bemutatásán részt vevő David Rosen rabbi, az izraeli főrabbinátus tanácsadója, az amerikai zsidó bizottság vallásközi kapcsolatok osztályának igazgatója arra emlékeztetett, hogy a Nostra Aetate indította el azt az utat, amely a Szentszék és Izrael Állam közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló megállapodást 1993. decemberi aláírásához vezetett.