A volt New York-i polgármester harcba szállhat London vezetéséért is

-


Michael Bloomberget, New York egykori polgármesterét győzködik a brit konzervatívok, hogy induljon London polgármesteri tisztségéért – írta a The Sunday Times.

A tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap forrásai szerint Bloomberg „fontolóra is vette”, hogy 2016-ban, amikor a mostani londoni polgármester, Boris Johnson mandátuma lejár, a jelenleg kormányzó brit Konzervatív Párt jelöltjeként versenybe szálljon a brit főváros polgármesteri posztjáért.

Johnsont, aki második mandátumát tölti a londoni városháza élén, a brit sajtó és politikai elemzők egybehangzóan David Cameron miniszterelnök legesélyesebb utódjelöltjének tartják a Konzervatív Párt vezetői tisztségére.

Cameron a minap ezt gyakorlatilag meg is erősítette, amikor bejelentette, hogy ha a május 7-én esedékes parlamenti választások után is ő lesz Nagy-Britannia miniszterelnöke, a következő öt évre szóló mandátumát még kitölti, de utána távozik a Downing Streetről és a Konzervatív Párt éléről, mivel akkor már „ideje lesz új vezetőt választani”. A brit kormányfő maga is megnevezte a lehetséges utódjelöltek között Johnsont.

Politikai kommentátorok egyöntetű véleménye szerint e bejelentése után Cameron aligha töltheti ki teljesen újabb ötéves mandátumát, ha megnyeri a májusi választásokat, mivel a következő, 2020-as választásokon a konzervatívok csak úgy indulhatnának reális eséllyel, ha addigra már Cameron utódja áll a párt élén.

Boris Johnson New Yorkban született, és jelenleg is brit–amerikai kettős állampolgár, Bloombergnek azonban nincs brit állampolgársága.

A The Sunday Times hangsúlyozza, hogy a szabályok szerint a londoni polgármesteri tisztség betöltéséhez brit vagy európai uniós állampolgárság szükséges. Az EU-n kívüli országokból érkező külföldi állampolgárok gyorsított eljárásban kérhetnek nagy-britanniai letelepedési engedélyt, ha legalább 2 millió fontot befektetnek a brit gazdaságban, de a brit állampolgárságra még ebben az esetben is általában öt évet kell várniuk, vagy három évet, ha brit házastársuk van.

A lap konzervatív párti forrásai szerint azonban, ha a májusi választások után is a Konzervatív Párt marad hatalmon Nagy-Britanniában, az új kormány belügyminisztere felgyorsíthatja a honosítási eljárást arra hivatkozva, hogy Bloomberg cégeinek nagy-britanniai befektetései elérik az 500 millió fontot. Bloomberget a brit uralkodó tavaly tiszteletbeli lovagi címben részesítette a Nagy-Britanniában végzett üzleti és jótékonysági tevékenységéért.

New York egykori polgármesterének volt felesége Nagy-Britanniában született, és két leánya is brit állampolgár. A nevét viselő üzleti információszolgáltató vállalkozás hamarosan a londoni Cityben nyitja meg új európai központját.