A vizsgált strandok harmadánál talált hibát az ÁNTSZ

Fotó: MTI/MTVA / Róka László / MTI/MTVA / Róka László

-

A tisztiorvosi hivatal a szezon kezdetéig a fürdők közel felét ellenőrizte, a júniusban nyitó medencés fürdők vizsgálata pedig jelenleg is zajlik.


Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal közleménye szerint összességében a fürdők zöme megfelelt a közegészségügyi elvárásoknak, de harmaduknál hibákat is találtak. Ezek között megemlítik a zuhanyzók, illemhelyek nem megfelelő állapotát, a burkolatok töredezettségét, a takarítás hiányát.


A különböző medencék minősége között nagy a különbség

A vízminőséget tekintve nagy a különbség a régebbi típusú, töltő-ürítő és a korszerűbb, vízforgatós medencék között. A bakteriológiai vizsgálatok alapján az előbbiek 16 százaléka, a vízforgatós medencék 94 százaléka kapott megfelelő minősítést.


Emellett komoly gondot okozhat az is, ha – jellemzően a hétvégéken – lényegesen túllépik a jóváhagyott terhelési értéket, vagyis a megengedettnél többen vannak a medencében.

A pezsgőfürdőknél tavaly háromszor is arra jutottak a tisztifőorvosi hivatal munkatársai, hogy a nem megfelelő üzemeltetés miatt legionellosis járványt kaptak el a fürdőzök.


A fürdőzök felelőssége is nagy

A fertőzések jó része ugyanis elkerülhető, ha – a szabályoknak megfelelően – fürdőzés előtt minden esetben lezuhanyoznak és használják a lábmosót, valamint lázas, beteg ember ne látogassa a strandokat – figyelmeztet a tisztifőorvosi hivatal.