A világon a brit parlamentben van a legtöbb meleg

Fotó: AFP / LEON NEAL

-

Harmincketten vállalják nyilvánosan is, ez hattal több, mint az előző ciklusban. A választási adatok elemzése azt mutatja, hogy sokszor már inkább előnyt jelentett egy jelöltnek, ha meleg, leszbikus vagy biszexuális.


A múlt heti brit választások után jó eséllyel a londoni alsóházban van a világ legtöbb meleg, leszbikus és biszexuális képviselője – állapítja meg az új brit képviselőház összetételét elemezve a New Statesman című lap.


Arányosan ez a képviselők csaknem öt százaléka, ami nem sokkal marad el az LMBT-közösség brit népességbeli becsült arányától (5-7%). Számuk pedig messze meghaladja azokét az országokét – Svédország (12), Hollandia (10) –, amelyekben több évtizeddel előrébb járnak a melegek jogegyenlőségét illetően.

A lap az adatokból azt olvassa ki, hogy noha Nagy-Britannia még messze nem mentes a homofóbiától, és a melegházasság engedélyezése csak hatalmas viták közepette sikerült az előző parlamenti ciklusban, a mostani választáson a jelöltek szexuális orientációja – akármilyen meglepő is ez – nem hátrányt jelentett, hanem inkább előnyt: a szavazók többségét ez a tény nem is érdekelte, a többiek körében pedig a jelölt kevesebb voksot vesztett, mint amennyit nyert.

A New Statesman szerint összesen 32 meleg képviselő – 13 munkáspárti, 12 konzervatív és hat skót nacionalista párti – jutott be most a brit parlamentbe. A lap fontosnak tartja megjegyezni, hogy mindegyikük fehér, egyikük se transznemű, és csak 6 nő van köztük.

A jelöltek közül a legtöbb meleg, leszbikus és biszexuális a konzervatívok között volt, 39 férfi és három nő. Közülük 13 eddig is képviselő volt, és csak egyiküket, Eric Ollerenshaw-t nem választották meg újra. A lap elemzése szerint a konzervatívok közül azok, akik melegek, szavazati arányuk növelésében sokkal jobban teljesítettek, mint heteroszexuális párttársaik.

Abban a 10 választókerületben, ahol a munkáspárti képviselők megverték a torykat, háromban nyert homoszexuális képviselő.

A skót nacionalisták képviselőinek 12,5 százaléka meleg, a New Statesman szerint ez a legnagyobb arány egy párton belül az egész világon. Köztük van a 20 éves Mhairi Black, aki 1667 óta a legfiatalabb brit képviselő.


Mhairi Black (Skót Nacionalista Párt), a legfiatalabb brit képviselő


A New Statement kutatása szerint összesen 155 meleg jelölt volt az országban, és a jelentősebb pártok mindegyikének voltak melegségüket nyíltan vállaló jelöltjei: a legtöbb a toryknak, 42, a libdemeknek 39, a Munkáspártnak 36, a Zöldeknek 21, az unióellenes és sokak által szélsőjobboldalinak tartott UKIP-nek 7. És nemcsak számuk, hanem földrajzi megoszlásuk sem a régi, nem csak a városi körzetekben indultak, hanem mindenütt, és csak két térségben vallottak teljes kudarcot, Észak-Írországban és – meglepetésre – Kelet-Angliában.