A világ legöregebb ultrája még 90 évesen is megy idegenbe

Forrás: facebook.com/foggialcio1920

-

Nonno Ciccio 1937-ben volt először Foggia-meccsen, és 1945 óta csak egyetlen idegenbeli túrát hagyott ki.


Hétfőn az olasz focibajnokság harmadik vonalának (Lega Pro) C csoportjában szereplő Foggia a Cataniát fogadja. Hogy hány néző lesz, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy a 90 éves Nonno Ciccio, a világ – minden bizonnyal – egyik legöregebb ultrája ott lesz a lelátón.

Francesco Malgieri intézménynek számít a pugliai városban. Szinte egyidős az 1920-ban alapított klubbal, amelynek 1937 óta jár a meccseire – hazaiakra és idegenbe egyaránt.

„Egy barátom beszélt rá első alkalommal, hogy nézzük meg a helyszínen a meccset – idézi föl az Il Sole 24 Ore című lapnak adott interjúban. – Elkötöttem a nagybátyám kerékpárját, és 40 kilométert pedáloztunk, hogy San’t Agata di Pugliából Foggiába, hogy lássuk a csapatot.”



Ez a kaland örökre megfertőzte az akkor 11 éves fiút, aki csak évekkel később a második világháború miatt hagyott ki meccseket. Afrikában igyekezett nem harcolni a szövetségesek ellen, akiknek végül egy brit zászlót lengetve adta meg magát, hogy skóciai fogsága után hazatérjen, és folytassa a meccsre járást.

„A háború megtanított rá, hogy mi a fontos, és, hogy tisztelni kell az életet – mondta ezt már a Copa 90 blognak adott interjúban.

A fogságból hazatérve, immár hetvenegyedik éve van ott a csapat valamennyi meccsén, játsszon bárhol az US Foggia. Saját számításai szerint egyetlen idegenbeli mérkőzést mulasztott ez idő alatt. Talán mert szervizben volt a Renault Laguna, amellyel a túrákra jár. Előfordult, hogy egyedüli Foggia-drukkerként utazott el Cosenzába, egy „Békét az ultrák között” feliratú drapériával, és „mindenki nagyon kedves volt” vele.

„Mindent megteszek a csapatomért, szurkolok, akármi legyen is az állás. De idegenben soha nem ünneplem meg a góljainkat, tiszteletben tartom a vendéglátóink érzéseit.”



A város kitüntetettje, a klub tiszteletbeli tagja, de eszében sincs visszaélni az előjogokkal. Múltkor például visszautasította, hogy a csapatbusszal utazzon az Ischia elleni meccsre, inkább levezette az oda-vissza kb. 430 kilométeres utat.

Nonno Ciccio azokat az időket szerette, amikor minden meccs egységesen vasárnap délután 3-kor kezdődött. A Catania elleni találkozó este fél 9-kor lesz, de, ahogy az idős ultra mondja, ezzel egyrészt nem tud mit kezdeni, másrészt „nem szeretem a tévében nézni a meccseket, csak a stadionban az igazi.”

Igaz, hogy így kétszer 700 kilométert kell vezetnie, de ezt sem bánja.

„Én a focin keresztül látom az országot. Ahol stadiont látok, ott megállok, megismerkedek az ottaniakkal, és barátságokat kötök, amerre csak járok.”


us foggia calcio

Az olasz amatőr ligában (dilettanti) töltött évek után a csapat az 1950-es évek végén előbb feljutott a másod- (Serie B), majd az 1963-64-es szezonban története során első ízben az első osztályba (Serie A) is. Két évvel később a gárda kiesett az élvonalból, és megkezdte állandó liftezését a Serie A és B között. A klub fénykorát támadófutball apostolaként tisztelt Zdenek Zeman alatt érte. A cseh maestro először az 1986-87-es szezonban irányította a klubot, de Zemanlandia igazán a következő ötéves regnálása alatt, 1989-94 között lett félelmetes vidék. Az 1991-92-es idény, mint a „a csodák Foggiája” (Foggia dei Miracoli) néven vált ismertté: a Giuseppe Signorival, Francesco Baianóval, Roberto Rembaudival felálló csapat bárkivel felvette a versenyt, és végül a 9. helyen zárta a szezont. Hogy milyen focit játszottak, azt az 58-58-as gólarány hűen tükrözi. A hőskorban a gárdának több magyar edzője is – Károly Béla, Fogl István, Kovács Lajos –, a Cagliari, a Monza és a Latina mellett pedig a Budapest Honvédot tartja legközelebbi barátjának a foggiai ultracsoport, a Satanelli.