A világ legjobb testű focistája, akinek Ronaldót is köszönhetjük

Fotó: Getty Images

-

Ki az a focista, aki egy világbajnokságon a döntővel bezárólag minden meccsen pályára lépett, és mindegyiken gólt is tudott szerezni? Egyetlen ilyen játékos van, Jairzinho, aki karácsony első napján született. A 71 éves brazil legendáról méltatlanul kevés szó esik, ezt most igyekszünk pótolni.


Ha a 60-as, 70-es évek brazil focija, akkor Pelé és a minden idők legjobb csapatának tartott, három vébét nyerő brazil válogatott ugrik be. Nem lehetett könnyű abban az időszakban még brazil válogatott focistának sem lenni, Pelé elhalványította kortársait, így Jairzinhót is, aki ha tíz évvel korábban vagy később születik, akkor talán nagyobb elismerés övezi pályafutását. Jairzinhót azért így is a valaha élt egyik legjobb brazil focistaként tartják számon.


Az 1970-es vb-döntőben 4-1-re verték Olaszországot (fent Pelé, jobbra Jairzinho)


Jair Ventura Filho néven született 1944. december 25-én Rio de Janeiróban. Nem a klasszikus „szegény család gyerekeként látta meg a napvilágot egy kis brazil faluban, órákat gyalogolt iskola után edzésre, mert nem volt pénzük buszozni, de egy tornán felfigyeltek rá a nagycsapatok képviselői” sztori az övé. Az egyik legnagyobb helyi klub, a Botafogo utánpótlásában kezdett el focizni, és korán kiderült, hogy mekkora tehetség, 15 évesen már bemutatkozhatott a felnőttek között.

Példaképe, az 50-szeres brazil válogatott Garrincha játszott akkor a jobb szélen a Botafogóban, így Jairzinhót átvezényelték a bal oldalra. Amikor Garrincha megsérült, átkerült a jobb oldalra, és onnantól kiszoríthatatlan volt. Akkor még a Botafogóban játszott egy bizonyos Mario Zagallo is, aki később komoly szerepet játszott Jairzinho életében. Jairzinho a brazil válogatottban is Garrincha sérülése után mutatkozott be, 1964-ben, de a 66-os vb-ig még a bal oldalon játszott. A világbajnokság után azonban Garrincha visszavonult a válogatottságtól, és a még mindig csak 22 éves Jairzinho végérvényesen átvette példaképe helyét.


1966-ban a brazil válogatottban (első sor, balról a második)


Pedig 1967-ben majdnem kettétört a karrierje. A bombaformában játszó szélsőnek ugyanis eltört két lábujja, és ki kellett pótolni más csonttal a törött részeket. Ma már ez rutinműtét, akkoriban azonban meglehetősen ritka és veszélyes beavatkozásnak számított. Az operáció jól sikerült, olyannyira, hogy szinte semmit nem veszített félelmetes lendületéből, amit az ellenfelek bántak az 1970-es vébén.

A Botafogo hőse az egyetlen focista, aki egy világbajnokságon – a lehető legtöbb meccset játszva – minden találkozón gólt tudott lőni: 1970-ben hat meccsen kilenc gólt szerezve lett világbajnok, a gólkirályi címet azonban így sem sikerült elhódítania Gerd Müller miatt, aki tíz gólt lőtt azon a vébén.


Jairzinho (jobbra) tökéletes fizikummal rendelkezett


„Egyszerűen azt éreztem, hogy ha megkapom a labdát, és el tudok indulni előre, akkor nincs ellenfél, aki megállítson” – emlékezett vissza a 70-es vébére Jairzinho, aki ekkor kapta a Hurrikán becenevet. Noha a nemzetközi szövetségnél nem osztanak hivatalosan ilyen díjat, de akkoriban a világ legjobb testű focistájának tartották, félelmetesen erős és atletikus alkatának köszönhetően szinte lepattantak róla a védők.

A válogatott szövetségi kapitánya Jairzinho egykori csapattársa, Mario Zagallo volt, akit a világbajnokság előtt egy hónappal neveztek ki a csapat élére. „Pontosan tudta, hogy hol tudom a legjobb teljesítményt nyújtani, és egyébként is formabontó volt az, hogy öten is voltunk, akiknek csak a támadással kellett foglalkoznunk. Az ellenfelek ezzel nem tudtak mit kezdeni” – utalt Jairzinho arra, hogy mellette Pelé, Gerson, Tostao és Rivellino is rendszeresen a pályán volt, ők a klubjukban csak a támadásokért feleltek, és Zagallo a válogatottban sem osztott rájuk más feladatkört.


Jairzinho akcióban


Zagallo így nyilatkozott a vébé után Jairzinhóról: „Régről ismertem őt, nem is volt kérdés, hogy ő lesz a jobbszélsőnk. Egyszerűen kirobbanó formában volt, tényleg lehetetlen volt megállítani, egyszerre tudott jobb oldali támadót, jobb oldali középpályást és ha kellett, középcsatárt játszani.


Szerelt, cselezett, előkészített és gólokat lőtt, ő volt a tökéletes focista.

Miután a brazil csapat megnyerte harmadik világbajnoki címét, az 1974-es tornán Jairzinho bronzérmes lett a válogatottal, két gólt szerzett, majd úgy döntött, hogy kipróbálja magát Európában. A Marseille-be igazolt, de mindössze 18 meccset játszott ott, és bár kilenc gólt így is szerzett, egy év alatt rájött, hogy Európa nem neki való. Megjárta Dél-Afrikát, Venezuelát, Bolíviát és Ecuadort is, de egy évnél többet sehol nem tudott eltölteni, végül 1982-ben, 38 évesen befejezte pályafutását. A Botafogóban 413 meccsen 186, a brazil válogatottban 81 meccsen 33 gólig jutott. A World Soccer Magazine szavazásán a XX. század legjobb focistái között a 27. helyen végzett, egy hellyel megelőzve Zinedine Zidane-t.


Sport. Football. pic: 4th March 1970. Friendly International at Porto Alegre. Brazil 0 v Argentina 2. Brazil star Jairzinho testing new boots as Nocaute Jack looks on.

1970-ben az Argentína elleni barátságos meccsen az új cipőjét próbálja fel


Visszavonulása után az utánpótlásban kezdett el dolgozni Brazíliában, majd a játékos-pályafutása végét idéző vándorlásba kezdett: volt edző Japánban, Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emirátusokban, Görögországban és Gabonban is, legnagyobb sikerét mégis egy brazil kiscsapat, a São Christóvão utánpótlásában érte el, amikor 1990-ben felfedezte Ronaldo Luís Nazário Da Limát, a valaha élt egyik legsikeresebb focistát. A később a FIFA által háromszor is a világ legjobbjának megválasztott Ronaldót beajánlotta a Cruzeirónak és a brazil utánpótlás-válogatottba is, elindítva egy legenda páratlan pályafutását.


Ronaldo 14 éves volt, amikor Jairzinho felfedezte


Jairzinho jelenleg egy sokadosztályú riói kiscsapatnál dolgozik, ahol szegény sorsú fiatalokat edz egy nyomornegyedben. A Mirror angol napilap meglátogatta munka közben a „Hurrikánt”; az újságíró közölte vele, hogy szerepel az egyik leghíresebb angol focis dalban, amelyben megéneklik, hogy az 1970-es vébén csak Bobby Moore tudta megállítani őt, háromszor is parádés ütemben szerelte, de a brazilok így is 1-0-ra nyertek a címvédő ellen, éppen Jairzinho góljával.


Moore szerelései:


„Emlékszem a szereléseire, elképesztő játékos volt. Az angolokkal nem a csoportban, hanem a döntőben kellett volna találkoznunk. A meccs után a szállodában együtt vacsorázott a csapat, amikor hirtelen megérkezett az angol válogatott, hogy megnézzen bennünket. Emlékszem, Jack Charlton hihetetlenül magas volt, de a többiek is hatalmasak voltak, és egyikük csak annyit kérdezett, mikor ránk nézett, hogy


Hogyan kaphattunk ki ezektől?

Egy kicsit el voltak szállva maguktól. Azt pedig nem tudtam, hogy szerepelek egy ilyen híres dalban, de ha valóban így van, akkor kérek érte jogdíjat” – viccelődött Jairzinho.


Hogy szeretne-e ismét fiatal lenni, és annyit keresni, mint a mai focisták? „Néha olvasom, hogy Cristiano Ronaldóék mennyit keresnek. Fogalmam sincs, hogy értem mennyit fizetnének ma, persze azért kíváncsi lennék. Hogy mekkora volt a legmagasabb fizetés, amit kaptam? Nem tudom, annyira kevés volt. Azóta már ajánlottak sok pénzt az 1970-es aranyérmemért és a mezemért is, de soha nem adnám el. Na jó, 10 millió euróért vihetik” – nevetett Jairzinho, majd közölte, hogy valójában őt nem érdekli a pénz.


Jairzinho mai munkahelye:


„Ha a pénzért csinálnám, akkor nem ezen a pályán dolgoznék – biccentett a háta mögé, a kiégett fűre. – Ide néhány éve még szórakozni és kábítószerezni jártak a fiatalok. Használt óvszerek hevertek mindenhol, úgy tisztítottuk meg a terepet, és csináltunk belőle focipályát. Engem az tesz boldoggá, ha átadhatok valamit a szegényebb fiataloknak abból, amit a pályafutásom alatt összeszedtem. És reménykedem, hátha találok egy újabb Ronaldót, Neymart vagy esetleg egy Jairzinhót.”


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!