A VIII. kerület polgármestere kampányolásra kéri a közös képviselőket

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Anikó

-

Kocsis Máté arra kéri levelében a közös képviselőket, tegyék ki a népszavazási nemre buzdító plakátot a rájuk bízott házakban.


„Megkérem Önt, hogy a mellékelt plakát Ön által képviselt


lakóközösségeihez történő eljuttatásával segítsen,

hogy október 2-án minél többen vegyünk részt a népszavazáson.” Ezzel a mondattal kéri levelében Kocsis Máté, a főváros VIII. kerületének polgármestere, a Fidesz budapesti elnöke a közös képviselőket, hogy a mellékelt plakátot tegyék ki társasházaikban.


A VS.hu birtokába jutott poszter így kezdődik: „A kényszerbetelepítés növeli a terrorveszélyt”.


A polgármester levele


A Nemzeti Választási Bizottság legutóbb pénteken fejtette ki azt az álláspontját, hogy a testület szerint nem törvénysértő, ha a kormány, illetve egy-egy önkormányzat kampányol a népszavazáson való részvételért vagy akár valamilyen irányú szavazatért.


Ennek ellenére több önkormányzati vezetőt elmarasztaltak. Győrújfalu polgármesterét például azért, mert azt állította, hogy a központi támogatásokra akkor esélyes a település, ha a kormányerők akaratának megfelelően szavaznak.

Az NVB jogsértőnek ítélte az újpesti jegyzőnek a népszavazáson való részvételre és érvényes szavazat leadására buzdító levelét is. A IV. kerületben ételcsomagot osztottak, a csomagban pedig benne volt Tahon Róbertnek, az újpesti jegyzőnek a levele, amelyben a vasárnapi népszavazáson való részvételre és érvényes szavazat leadására buzdított. A jegyző a helyi választási iroda, valamint az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője is, ezért a kampánytól távol kell magát tartania magát – indokolt a testület.


Ezt a plakátot kellett kifüggeszteni a józsefvárosi házakban