A profi videójátékosok is elkezdtek doppingolni

Fotó: AFP / ROBYN BECK

-

Doppingteszteknek is alá kell vetniük magukat a jövőben egy-egy nagy verseny előtt.


A sportolóknál már szinte megszokhattuk, hogy kiderül valakiről, hogy doppingolt. Most azonban úgy tűnik a profi számítógépes játékosok (e-sportolók) sem tudtak ellenállni a teljesítménynövelő szereknek – írta a Daily Mail.


A világ egyik legjobb játékosa, Kory Friesen a héten jelentette be, hogy egy lengyel versenyen Adderallt szedett be, ami az ADHD-sek, vagyis a figyelemzavaros hiperaktív gyerekek gyógyszere. A tornát márciusban tartották, a győztes nyereménye 250 ezer dollár volt.

A 26 éves Friezen azt is elmondta, korábbi csapattársai a Cloud9-nál is szedtek stimulálószereket, amitől koncentrálóképességük javult, reakcióidejük pedig lerövidült.


Mindannyian Adderallt szedtünk. Elég nyilvánvaló... rengetegen csinálják ezt. Ez az egyik lehetőség, ami segíthet.

A Cloud9 tulajdonosa cáfolta a játékos kijelentéseit: „Nem értünk egyet Kory nyilatkozataival a Cloud9-ról, és nem tűrjük, hogy valaki Adderallt használjon, hacsak nem írta neki elő az orvos egészségügyi okokból.”


A legnagyobb e-sport szervezet, a kölni központú Electronic Sports League szervezői azóta bejelentették, egy átfogó doppingellenes programot indítanak el.

A szervezetnek hatmillió tagja van, eléggé megéri indulni a versenyeiken, mert akár 500 ezer dollár is lehet az első helyezett nyereménye. Szerintük a nagy nyeremény azt is jelenti, hogy többen akarnak majd érte csalni. Ezért a Nemzetközi Antidopping Szövetséggel igazságos, meggyőző és megvalósítható eljárásmódot alakítanak ki.

Azt is bejelentették, hogy a következő nagy versenyükön augusztusban már lesz doppingteszt, igaz, a tiltott szerek listáját eddig nem közölték.

Az e-sportolók életéről, annak lemondásairól itt írtunk.