A Veszprém és a Szeged is lengyel túrával kezdi a kézi-BL-t

-

Egyik magyar csapatra sem vár könnyű mérkőzés a tavalyi BL-3., a magyar szövetségi kapitány irányította Kielce, illetve a Wisla Plock ellen.


Az előző kiírásban döntős veszprémiek a Wisla Plock vendégei lesznek szombaton. A magyar bajnok esélyesebbnek számít, a mostani szezon végén szeretne a trónra kerülni, azonban a legutóbb BL-nyolcaddöntős plocki gárda otthon remek eredményekkel büszkélkedhet. Az elmúlt idényben hazai környezetben legyőzte - többek között - a későbbi bajnok Barcelonát és a 2014-es győztes német Flensburg-Handewitt alakulatát. Ennek tükrében roppant értékes lenne, ha a Veszprém két ponttal térne haza.


A szegediek (kékben Dejan Bombac) tavaly hatalmas csatát vívtak a Kielcével


A Szeged az előző kiírásban negyeddöntős volt, az elithez tartozó német THW Kiel búcsúztatta, ugyanakkor most vasárnap a BL-harmadik Kielce látogat a Tisza-partjára. A vendégek vezetőedzője, Talant Dujshebaev a magyar válogatott szövetségi kapitánya, így jól ismeri a riválist. A 2014/15-ös szezonban a két csapat ugyancsak azonos csoportban volt, és mindkétszer a Kielce győzött: október 4-én 37-32 volt Kielcében, december 6-án Szegeden pedig 27-26.

A BL-ben idén változott a lebonyolítási rend. A csoportok oda-visszavágós körmérkőzései (A és B csoportban 14 forduló, a C és D csoportban 10 forduló) után az erősebb ágról, azaz a A és B csoportból a győztesek a negyeddöntőbe jutnak. Az A és B csoportok 2-6. helyezettjei a nyolcaddöntőbe kerülnek. A gyengébbik ágról, azaz C és D csoportból az első két-két helyezett keresztbe játszik oda-visszavágó alapon a nyolcaddöntőbe jutásért. A nyolcaddöntők győztesei csatlakoznak a negyeddöntőben az A és B csoport két győzteséhez, majd a negyeddöntők továbbjutói szerepelhetnek a kölni Final Fourban.


A magyar érdekeltségű csoportok hétvégi programja:

A csoport:

szombat:

Wisla Plock (lengyel)–MVM Veszprém 16.00

Besiktas (török)–Celje (szlovén) 17.00

Flensburg-Handewitt (német)–PSG (francia) 17.30

csütörtökön játszották:

HC Zagreb (horvát)–THW Kiel (német) 29-22

B csoport:

vasárnap:

MOL-Pick Szeged–Kielce (lengyel) 16.30

Montpellier (francia)–Vardar Szkopje (macedón) 17.00

Rhein-Nackar Löwen (német)–Barcelona (spanyol) 19.30

szerdán játszották:

Kristianstad (svéd)–Kolding (dán) 33-26