A város, amely nem hagyja, hogy ellopják a múltját

Fotó: VS.hu / Inkei Bence

-

Közép-Európa egyik legmozgalmasabb, sőt, tragikusabb sorsú nagyvárosa Wroclaw (avagy Boroszló), ahol nincsenek hetven év fölötti őslakosok, és amely mindezek ellenére egy látványosan fejlődő, jó hangulatú város is egyben. Számos ok szól mellette egy hosszú hétvégére, nem csak a turisták elözönlötte Krakkó van a világon!


„Wroclaw? Mi van ott?” – kérdezte csodálkozva több ismerősöm is, amikor megtudták, hogy odautazom pár napra. Jó kérdés, és én se tudtam erre más választ adni, mint azt, hogy régóta érdekelt a város, mióta egy barátom egy évet tanult ott, és nagyon jókat mondott róla. Igaz, ez már tizenöt éve volt, és azóta rá sem lehet ismerni a Budapesttől nyolcórás autóútra lévő városra, nekem viszont most nyílt lehetőségem egy látogatásra.



Az, hogy egy város tizenöt év alatt sokat változik, nem kivételes, Wroclaw viszont tényleg rohamtempóban fejlődik és épül, mert van mit bepótolnia. Még a mai napig sem heverte ki teljesen a világháborús pusztítást, és még a háború után egyformán lerombolt lengyel városok közül is mostohagyereknek számított – részben például az itteni romépületek tégláiból építették újra a földdel egyenlővé tett Varsót. Wroclaw újjáépítése viszont már nem számított prioritásnak, mégis sikerült az óvárost a hatvanas évek közepére aránylag szépen helyreállítani, de a háború nyomainak eltüntetésén még ma is dolgoznak.


Boroszlóból Breslaun át Wroclawba

A régiesen Boroszlónak nevezett város egy rövid ideig, Mátyás idején magyar fennhatóság alatt is állt ugyan, de elsősorban a németek, csehek és lengyelek vetélkedtek érte az elmúlt évszázadok során. Amikor végül a poroszok elfoglalták a Habsburgoktól a 18. században, Breslau már elsősorban német város volt, és mint ilyen, a későbbi Német Birodalom egyik fontos kereskedelmi központja. A város a 19. században, a német egyesülés után indult különösen komoly fejlődésnek, és az első világháború előtt már félmillióan laktak ott. A hatalmas, érintetlen középkori városmagot új épületekkel és lakónegyedekkel egészítették ki, és Breslau túlzás nélkül csodálatos város lett, virágzó kulturális élettel, jelentős zsidó és kevésbé jelentős lengyel kisebbséggel.

Ha azt mondjuk, Breslau az 1910-es és 20-as években ért a csúcsra, akkor innét sikerült rövid idő alatt, jelentős német-orosz koprodukcióban lerombolni szinte az egészet. Az addig a bombázásoktól megkímélt, menekültekkel teli várost 1945 februárjában érték el a keletről előrenyomuló szovjet csapatok, és ekkor vette kezdetét a háború egyik legpusztítóbb ostroma: az erődnek kinevezett Breslaut három hónapig tartották a németek, és az utolsó nagyvárosként adta meg magát májusban, két nappal a német fegyverletétel előtt. Az ostromban 170 ezer civil halt meg, és ebben benne vannak azok a tízezrek is, akik a katasztrofálisan kivitelezett kiürítésben halálra fagytak a városból menekülve, meg azok is, akiket a nácik befogtak kényszermunkára és erődépítésre, és persze azok is, akiket a szovjetek gyilkoltak meg.


Utcarészlet, a jobb oldalon az egyetem épületével


A város épületeinek 70 százaléka elpusztult, de az egykor festői óvárosban ez a pusztulás 90 százalékos volt. Egy részüket még maguk a németek rombolták le, amikor teljesen idióta módon repülőgép-felszállópályát építettek a város közepébe, amit aztán csak a város parancsnokának menekülésekor használtak, de legalább az építése végig erős szovjet aknatűzben zajlott, így csak ez a félresikerült projekt több mint tízezer kivezényelt civil halálába került. A háború végén aztán Breslauból egy szabályos kőrengeteg maradt, víz, áram és kórházak nélkül, irtózatos káosszal. (De hogy a szálakat megnyugtatóan elvarrjuk, a pusztulásért nagy mértékben felelős náci főparancsnok, Karl Hanke sem jutott messzire, őt menekülés közben cseh partizánok lőtték agyon néhány héttel később.)

Ám akik túlélték az ostromot és az utána következő kaotikus időszakot, azok sem örülhettek felhőtlenül: a még mindig csaknem 300 ezer fős német lakosságból 1948 elejére háromezren maradtak, miután a potsdami egyezmény egész Alsó-Sziléziát Lengyelországnak juttatta, a tartomány fővárosából, Breslauból pedig Wroclaw lett. Bár magában a tartományban jelentős lengyel lakosság is élt, pont Breslauban kevésbé, ezért gyakorlatilag a város teljes lakosságát lecserélték. A németek helyére érkező lengyelek sem voltak túl boldogok, hiszen nagy részüket a szovjetek által elfoglalt kelet-lengyelországi területekről telepítették át egy teljesen idegen, és javarészt lakhatatlan városba. Mivel Sztálinék nem örültek neki, ha bárki is feszegette, miért kellett elhagyniuk a lakóhelyüket, a városban évtizedekig tabu volt arról beszélni, hogy ki honnét érkezett Wroclawba.


Különböző korszakok, a távolban Lengyelország második legmagasabb toronyháza látható


A lengyel kommunista uralom ráadásul ahol tudta, próbálta meg nem történtté tenni a több száz éves német uralmat, ami egy németek által épített, minden utcasarkon a német múltra emlékeztető városban nem könnyű. Wroclawot és egész Alsó-Sziléziát viszont épp ezért hanyagolták el a múlt rendszerben, és a már említett óvároson kívül nemigen foglalkoztak az örökséggel, illetve a nagy fejlesztések is elkerülték a régiót, cserébe épült jó néhány lakótelep a városban.


Amikért érdemes odautazni

Aki azonban azt hinné, hogy Wroclaw tipikus posztkommunista város – patinás főtérrel megdobott középkori városmag, körülötte pedig panelrengeteg –, az nagyon téved. Nagy részen terülnek szét a régről megmaradt vagy felújított házak, legyenek azok az óváros gótikus lakóházai és templomai, az egyetem barokk épülete, vagy éppen a századfordulós német építészet remekei, nagy és modernista épületek és északi stílusú, vörös téglás házak. A legkülönfélébb stílusok képviseltetik magukat a város különböző részein, miközben vadonatúj kulturális épületek és frissen felújított régi házak váltják egymást, néha szocialista rémségek közé rejtve. A mai Wroclawot látva már abszolút érthető, miért emlegették régen, és miért emlegetik ma a várost egy lapon Prágával, Krakkóval vagy akár Béccsel, pedig az utcákon szétszórt, háromszáznál több, apró bronztörpéről még nem is beszéltünk.


Az Odera partja, a kép bal szélén a neogótikus vásárcsarnok


Az Odera csatornái és mellékfolyói által keresztül-kasul szabdalt városban 130-nál is több híd található, no meg valódi szigetek, egyikük mindjárt a város gótikus katedrálisával. Ez az ún. Katedrális-sziget Wroclaw legrégebbi lakott része is egyben, de a főattrakció a már többször is említett, a krakkóival vetekedő főtér. Ránézésre olyan, mintha sikerült volna az eredetihez hűen helyreállítani, de ez nem teljesen igaz: a környező házaknak gyakran csak a homlokzatát újították fel, és azok is gyakran eltérnek a háború előtti megjelenésüktől. Ettől még a főtér tényleg impozáns látvány, még úgy is, hogy ottjártamkor már ott is kezdték felhúzni a karácsonyi vásár kis fabódéit.

A főtér és közvetlen környéke a város központja, számos patinás étteremmel és sörözővel, de egyre több a láthatóan új, trendi étterem, bisztró vagy kávézó is a környező kis utcákban. Egyébként is, Wroclaw hagyományosan egyetemi város, mintegy 120 ezer diákkal, ezért szórakozóhelyből és kocsmából a többi negyedben sincs hiány. A turizmus pedig még erősen felfutóban van, közel sem olyan népszerű úti cél még, mint Krakkó, de évről évre egyre többen fedezik fel a várost. Az olyasmi apróságok pedig, hogy a sűrűn járó villamosokon például azt is meg tudják már oldani, hogy lehessen jegyet venni a kocsikon bankkártyával, igencsak megkönnyítik az odautazók életét.


Wroclaw, Lengyelország

A főtér (Rynek) egyik részlete


Bár a belvárost azért be lehet járni gyalog is (de hangsúlyozom, nem egy-két utcáról beszélünk), ha meg akarjuk nézni az egyik legismertebb wroclawi nevezetességet, a Hala Stuleciát, akkor villamosozni is kell. A Centenáriumi Csarnoknak nevezett épület a modernista építészet gyöngyszeme, és mellesleg a világ legnagyobb vasbeton középülete is, melyet 1913-ban, a Népek Csatája századik évfordulóján avattak fel, a város főépítésze, Max Berg tervei alapján. A csarnokban ugyanúgy rendeznek koncerteket, mint mondjuk pár éve kosárlabda-világbajnokságot, és van benne egy csodálatos interaktív múzeum is az épületről, melyet az UNESCO a világörökség részéve nyilvánított.

És ezeken kívül is tucatnyi századfordulós, vagy éppen a húszas-harmincas években épült, csodaszép épületbe lehet belefutni a város legkülönbözőbb részein. Az egyik leghíresebb ezek közül az egykori Wertheim, most Renomának nevezett áruház a belvárosban, melynek modernista épületét az elmúlt években újították fel olyanra, ahogyan azt a háború előtt megtervezték. Akkor ugyanis egész Európa legnagyobb és legmodernebb áruházaként épült, és ugyan működött a szocializmus idején is, most újra a régi fényében tündököl.


Wroclaw, Lengyelország, Renoma

A bal oldalon a Renoma áruház


Bunyó nem volt, tűzijáték igen

A fentiekből látszik, hogy Wroclawról egyszerűen nem lehet nem beszélni a német előzmények nélkül, lévén a legtöbb nevezetessége még a német uralom idején épült. Egészen skizofrén helyzet, hogy olyanok lakják, akik maximum egy-két generáció óta élnek a városban, mégis egyre inkább a magukénak érzik, és ma már nyíltan beszélnek a nemrég még tabunak számító dolgokról is. A szocializmus idején még kopottas, kicsit szomorkás Wroclaw pedig rendkívül lendületes fejlődésnek indult a rendszerváltás óta: 2002-től egy független polgármester irányítja, azóta több tízezer új munkahely létesült, és több nagy külföldi cég is betelepült a városba.

Több nagy sportrendezvényt is rendeztek itt az elmúlt években, de az igazi ugrás a jövő év lehet: Wroclaw lesz ugyanis a baszkföldi San Sebastian mellett Európa kulturális fővárosa, és míg nekünk Pécs inkább elmulasztott lehetőség volt, itt a jelek szerint az esemény éppen kapóra jön a dinamikusan fejlődő városnak. Az pedig különösen érdekes lesz, hogy az eseménysorozat vállaltan foglalkozik a város multikulturális örökségével, kiemelve a német uralom alatti évszázadokat.


Wroclaw, Lengyelország

Hala Stulecia, avagy a Centenáriumi Csarnok


Bár Lengyelország sokkal népesebb, mint Magyarország, nincs olyan kiemelkedően nagy, „vízfej” városuk, mint Budapest, ellenben sok a középkategóriás, több százezres település. Varsó mellett még négy másik város lakosságszáma is meghaladja a félmilliót, köztük Wroclaw is, amelynek a maga 630 ezres lakosságával kifejezetten nagyvárosi jellege is van. Tényleg minden adottnak látszik ahhoz, hogy a közeljövőben az egész közép-európai térség egyik alternatív központja és kedvelt úti célja is legyen.

De hogy ne tűnjön egyoldalúnak és kizárólagos sikertörténetnek a beszámoló: odaérkezésem estéjén a lengyel függetlenség napját ünnepelték az országban, mely hagyományosan a szélsőjobbos felvonulásokról szól. Varsóban még balhé is volt aznap – Wroclawban ugyan a verekedés elmaradt, de amikor gyanútlanul sétáltunk a belváros felé, egyre több, sállal eltakart arcú futballhuligán és lengyel zászlót cipelő szkinhed jött szembe. Az opera előtti téren pedig több ezres tömeg, idegenellenes jelszavakkal, és nálunk politikai felvonulásokon nemigen látott tűzijátékkal.



És lehet, hogy másnap már egyáltalán nem lehetett látni ezeket a fiatalokat a belvárosban, magát csapja be az, aki azt hinné, hogy tényleg el is tűntek. Azzal egy időben tehát, hogy épp egy jobboldali-populista kormány alakult az országban a választások után, igen sok ember ment az utcára a győztesekénél is szélsőségesebb politikát támogatva. Mindezt egy, az átlagosnál jómódúbb lengyel nagyvárosban, amelyet a sikerei ellenére ugyanúgy érintenek az országos problémák, így a fiatalok körében magas munkanélküliség. Maradt tehát kihívás még Wroclaw előtt is bőven.