A város, amely leesett a térképről

Fotó: VS.hu / Adrián Zoltán

-

Salgótarjánnak sokan sok mindent ígértek, és szinte semmi sem valósult meg belőle. A városban 25 százalék körüli a munkanélküliség, szakképzett munkaerő lényegében nincs az egykori ipari fellegvárban. Ígéretekből viszont nincs hiány most sem, amikor a város arra készül, hogy a hétvégén új polgármestert válasszon a tavaly ősszel meghalt szocialista Dóra Ottó helyére.


Jobbra-balra dőlünk az autóban, kerülgetjük a kátyúkat a 21-es főúton. Csoda, hogy nem maradunk ott egy gödörben. Körülöttünk mások is csúszkálnak a zuhogó esőben.

Salgótarjánban, az első benzinkútnál nincs nagy forgalom. „Elmúlt 10-e, befizették a csekkeket, tankoltak is, legközelebb márciusban jönnek” – hadarja a kutas. Azt mondja, itt nem ritka, hogy a Ladába 600 forintért kerül benzin, vagy csak 1 liter üzemanyagot vesznek 300 forintért.

Salgótarján egykor virágzó ipari város volt, az üveggyártás fellegvára. Lakótelepek épültek, belvárosa az ötvenes-hatvanas években egy fiatal építészcsapat, köztük Finta József és Magyar Géza tervei alapján készült, UNESCO-díjat is kapott. Nem volt olyan képeslap a városról, amelyiken ne lett volna rajta a Karancs Szálló. A 7 emeletes épület a hatvanas években a kor egyik legmodernebb és legszebb szállodája volt, jelképe a városnak és a megyének. Ma már az ajtaján lakat, a szálló feliratát letakarták. Alagsorában egy olcsóbb ruházati boltot találni, a helyiek egyszerűen Karancs Kínainak hívják.



A bezárt Karancson kívül pedig egyetlen hotel sincs a városban, nemhogy négycsillagos, netán wellness, de egyszerűbb, háromcsillagos sem. Ha valaki szállást szeretne, legközelebb Salgóbányán talál. Oda viszont csak óránként megy busz. Valaki azt meséli a városban, hogy nemrégiben orvoskongresszust tartottak volna Salgótarjánban, amiből végül azért nem lett semmi, mert legközelebb az 50 kilométerre lévő Galyatetőn találtak olyan szállást, ami mindenkinek megfelelt volna.

A vasúti közlekedés sem jobb. „A Monarchia színvonalán maradt” – legyint egy férfi. „El kell jutni Hatvanba, hogy valami történjen” – teszi hozzá. A Budapestre közlekedő vonatok nemcsak lassúak, de ritkán is járnak, Hatvanban át kell szállni, és majd’ 3 óra a 110 kilométerre lévő fővárosba az út.

„Ez is gátja a fejlődésnek” – mondja Tatár Csaba, a salgótarjáni ipari park ügyvezető igazgatója. Szerinte a szolgáltatás, a kereskedelem húzhatná ki Salgótarjánt a csávából, a városnak szüksége lenne igényes szállodára és vendéglőre. „Olyan helyek kellenének, például a belvárosban, ahová ki lehetne ülni kávézni. Ha az ittenieknek nincs is erre pénzük, de azoknak, akik a környéken kirándulnak, talán van.” Látnivaló pedig akad bőven, van itt Bányamúzeum, középkori vár, színház, múzeum, a közelben kegyhely, és nincs messze Hollókő sem.

Az igazgató azt meséli, a tarjániak Szlovákiába, például Losoncra járnak enni, vásárolni, mert ott minden olcsóbb. „Fordítva kellene” – teszi hozzá. A tervek szerint a Tesco mellé újabb kereskedelmi egységek jönnének, bővítene az egyik bank és illatszerlánc is lenne a központban.




Ami a 2000-es évek elején épült, 50 hektáros ipari parkot illeti, 5-6 nagy cég és több kisebb települt a város szélére. Van köztük autóalkatrész-gyártó, csomagolócég és bútorüzem is. Éves árbevételük 60 milliárd forint, az itt előállított termékek 50 százaléka exportra megy. Ezek a cégek adják a város iparűzésiadó-bevételének, az 1,3 milliárd forintnak a legnagyobb részét.

A parkban 1300-an dolgoznak, zömmel szalag mellett, betanított munkásként, 12 órában. Valamelyik üzemben mindig van felvétel, mert kevesen bírják a stresszt, a monoton munkát. Inkább Hatvanba mennek, a Boschhoz. Pedig ott is több műszak van és betanított munka, ráadásul még 1 órát utazni is kell, de valamivel magasabb a fizetés és biztosabb a munka.


Megállítani a lecsúszást

A nógrádi megyeszékhely mélyrepülése a hetvenes években kezdődött. Bezárt a bánya, majd az erre épülő ipar is leépült, és emberek tízezrei veszítették el a munkájukat a városban. Salgótarján Ózd után az országban a második olyan város, amely különösen megszenvedte a gazdasági rendszerváltást.

Az ígéretekből persze soha nem volt hiány. Tatár Csaba szerint kormányok jöttek-mentek, mindig ígértek valamit, és azt mindig felülírta valami, „hol a tiszai árvíz, hol más”. Legutóbb, 2012 decemberében Orbán Viktor miniszterelnök járt erre. Négysávos 21-es főutat, új ipari parkot és 2014-re teljes foglalkoztatást ígért a városnak.



A 21-es út Salgótarján és Hatvan közötti 53 kilométeréből 27-et sikerült felújítani, és pénz is csak jobbára az EU-támogatásból csordogál. Az Európai Unió 2014 és 2020 közötti költségvetéséből 9,2 milliárd forint jut Salgótarjánnak, a pénzből a tervek szerint újabb ipari park is nyílik.


Ugyan kik dolgoznának ott?

– tárja szét a karjait Tatár Csaba, aki szerint azt is nehéz megmondani, hogy pontosan hányan laknak most az egykor 50 ezres Salgótarjánban: „sokan Budapesten vagy külföldön találtak munkát, de a lakcímkártyájukban még Salgótarján szerepel. 35 ezer alá csökkenhetett a lakók száma.” Tatár szerint „kétkezi munkásokra rendezkedett be a város, és nincs már hadra fogható ember, mert egészségileg és mentálisan a többség már leépült, a szakképzett és értelmiségi fiatalok pedig elhagyták a várost.”. Ugyanakkor 25 százalék körüli a munkanélküliség a városban.

Ma abszolút számban és arányában is Salgótarjánban dolgozik a legtöbb közmunkás. Több mint 3 ezren vannak, nagy részük képzetlen. „Akármerre megy az ember, mindenütt feltűnik egy-egy közmunkás, kapirgálnak az út mentén” – osztja meg tapasztalatait egy helybéli.


Salgótarján, Tatár Csaba,


Szolidaritási adót Salgótarjánnak

50 év körüli férfiak toporognak a kemence körül, nem messze két üvegfúvó elképesztő rutinnal fújja, forgatja az izzó gömböket. Váza készül Amerikába. A Tarján Glassban 2012-ben indult a termelés, az egykori üveggyapotgyár helyén. Most harmincan dolgoznak itt, korábban valamennyien az öblösüveggyár alkalmazottai voltak.

A nagy hírű, 1893-ban átadott üzemet kétszer is felszámolták, előbb egy losonci vállalkozóé lett, majd, ahogyan a helyiek mondják, „egy bontócégé”. A régi gyártelepen ma már csak egy kémény áll meg az irodaépület, az üzemi részt lebontották, a gépeket, a raktárkészletet eladták. 2009-ben 500 millió forintért lett gazdája a területnek, most 1 milliárdért adnák tovább.

Elbontották az acélgyári épületeket is, az a cég is felszámolás alatt áll. Valaha 5 ezernél is több dolgozója volt, a munkások ingyen kapták az áramot, gyerekeik a környék legjobban felszerelt iskoláiba járhattak, sőt, még kaszinót is építtetett nekik a gyár.




Ma ehhez képest nem jut pénz energiatakarékos oktatási intézményekre, az iskolákból és az óvodákból ezres nagyságrendben hiányoznak a gyerekek. A városból elmentek a tanárok, az óvónők, nincs elég orvos és fogorvos sem.

Az acélgyár környékén, az egykori tisztviselő- és munkáslakások közül sokat már befalaztak, ahol még laknak, ott se víz, se vécé, a lakók az utcáról vödörben viszik a vizet. Az itt élőknek nincs munkájuk, még közmunka se.



Salgótarján,


Az önkormányzat eddig 250 lakást falaztatott be. A városi vagyonkezelő szerint az is csak vitte a pénzt. Tatár Csaba, aki nemcsak az ipari parkot vezeti, hanem Salgótarján vagyonáért is felel, azt mondja, „a művelt Dunántúlon ilyen problémákkal nem kell szembenézni, ezért az lenne az igazságos, ha szolidaritási adót fizetnének Salgótarjánnak”. - Ugye, viccel? – kérdezem, mire azt feleli: "Miért viccelnék? 300 millió forintos követelésállománya van az önkormányzatnak az önkormányzati lakások elmaradt bérleti díjaiból és a kifizetetlen közüzemi számláiból."

A salgótarjáni önkormányzat 2014-ben 600 millió forintot kért a kormánytól működőképességének megőrzésére. Noha a Belügyminisztérium és az államkincstár is jogosnak tartotta az igényt, a város mégis mindössze 60 millió 39 ezer forintot kapott, plusz 27 millió forint vis major támogatást, az Új Széchenyi Terv keretében pedig 1,4 milliárdot. Emellett az állam 3 milliárd forintnyi adósságot is elengedett, és ez még nem is volt kirívó a többi megyei jogú városhoz képest.

– Most mennyi az adósság?” – kérdezem Tatár Csabától, aki zavartan felnevet.
– Hát, azt én nem mondom meg! A politika milliárdosra teszi, de kevesebb. Az biztos, hogy az előző vezetés alatt háromszor kértünk pénzt és háromszor kaptunk.
– El is ment működési költségekre?
– El – szól a kurta válasz.


A tudásalapú cégeké a jövő

Salgótarjánban sokat várnak a Modern városok programtól is. Ennek keretében olyan fejlesztésekre jutna pénzt, amelyeket az Európai Unió nem támogat. A városban azt szeretnék, ha a kormány segítene zöld- és barnamezős ipari területek megvásárlásában, a volt pénzügyi főiskola 42 éves épületének felújításában, a 21-es főút rekonstrukciójának a folytatásában, a strandfürdő, a Dolinka szabadidőpark, a Bányamúzeum fejlesztésében, egy európai ifjúsági park létrehozásában és abban, hogy Salgó vára is bekerülhessen a nemzeti várfelújítási programba. Emellett két, helyi gazdasági szereplőt érintő kérést is a kormányfő elé terjesztenének: legyen gépi üveggyártás az új öblösüveggyárban, egy autóipari innovációs centrum pedig a Trigon Kft. bázisán.

„Korábban azt kérdeztem, hogy a 24. órában vagyunk, vagy már azt is elhagytuk? Ma már tudom, hogy elhagytuk, mert már elmentek a fiatalok, a szakemberek egy része elhagyta a térséget” – mondja Simonyi Sándor, a Trigon vezetője. Ablakából éppen a Vegyépszer telepére látni. „A vegyipari üzem is kész az eladásra” – mondja szomorúan. Hozzáteszi: se mérnök, se szakmunkás nincs a városban, a rendszerváltás idején 12, egyenként 600-1000 embert foglalkoztató vállalat működött Salgótarjánban, ma 2.

A Trigon 2,8 milliárd forintból építene innovációs parkot, és ehhez Simonyi Sándor már meg is vette a szomszédos telket a légópincével együtt, a helyén tesztpálya lesz, boxutcákkal, autólaborokkal. De épül konferencia- és innovációs központ is. Csak az a kérdés, pénz honnan és mikor lesz hozzá. Úgy képzeli, hogy a park önfenntartó lenne, csak annyit költenének a fejlesztésre, amennyire van piaci igény.




Simonyi szerint az ipart kell erősíteni Salgótarjánban, mert legjobban így emelhetők a jövedelmi szintek. Amikor azt kérdezem, hogy a turizmus nem emelhetné-e, a vállalkozó annyit felel: „Monacóban vagy Nizzában igen, na de Salgótarjánban!” Szerinte a kereskedelem fejlesztése sem járható út, mert nem termeli ki a fizetőképes keresletet. A legnagyobb baj az, hogy a város nem tud vonzó kínálatot nyújtani a befektetőknek, amit más nem. Ezért lehet az egyedüli kitörési pont a tudásalapú cégek Salgótarjánba telepítése, a magas tudástartalmú termékek létrehozása. Ehhez kapcsolódik a Salgótarjánban létrehozandó Közösségi Főiskola és Innovációs Park gondolata is.

A város már megegyezett az Anyagtudományi Intézettel, hogy 6 milliárd forintból indítanak egy porkohászattal kapcsolatos projektet az ipari parkban, míg egy másik beruházó szennyvíz-tisztítással foglalkozna 4 hektáron. Ezektől a beruházásoktól azt várják, hogy a jól képzett emberek visszatérnek a városba, a projektre épülő szolgáltatások munkát adnának a helyiek, Salgótarján pedig ismét felkerülne a térképre.

Addig azonban ezek is csak olyan üres vagy félig beteljesült ígéretek maradnak a városban élők számára, mint a 21-es négysávossá tétele és a teljes foglalkoztatás.