A Választási Bizottság visszadobta Thürmer népszavazási kérdését

Fotó: MTI/Beliczay László / MTI/Beliczay László

-

Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén annak a népszavazási kezdeményezésnek az aláírásgyűjtő ívét, amelyet a vasárnapi pihenőnapra vonatkozóan Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke nyújtott be.


A párt elnöke április 1-jén nyújtotta be népszavazási kérdését. Ez így hangzik: „egyetért Ön azzal, hogy az alaptörvény biztosítsa a vasárnapi pihenőnaphoz való jogot?” Az NVB egyhangú döntéssel tagadta meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését; arra hivatkozva, hogy a kérdés az alaptörvény módosítására irányul, abban pedig nem lehet országos népszavazást tartani.


A kérdés megvitatása során nem csak az alaptörvény érintettsége volt szempont.
Litresits András, az MSZP delegáltja azt javasolta, hogy a kérdést azért utasítsák el, mert Szepessy Zsoltnak, az Összefogás Párt elnökének szintén a vasárnapi zárva tartással kapcsolatos kérdését április 1-jén utasította el a Kúria, Thürmer Gyula pedig ugyanezen a napon, a Kúria határozatának közzétételét követően nyújtotta be a kérdését. A népszavazási törvény szerint azonban egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig, így Thürmer Gyula kérdése idő előtti.
Litresits arra hivatkozott, hogy a Kúria zárt ülésen hozta meg a határozatát, amelyet egy informatikus töltött fel a Kúria internetes oldalára, így annak időpontja nem bír relevanciával, és álláspontja szerint ezért a határozat a választási eljárási törvény erejénél fogva április 1-jén 16 órakor emelkedett jogerőre, vagyis minden, ez előtt benyújtott kérdést el kell utasítani.


Patyi András, az NVB elnöke szerint azonban mivel sem a választási eljárási törvény, sem a népszavazási törvény nem foglalkozik a jogerőre emelkedés időpontjával, álláspontja szerint: ahogy a Kúria meghozza döntését és azt kiadja, megismerhetővé teszi, lezárul a jogorvoslat.


Az NVB tagjainak többsége úgy döntött, nem kívánja eljárásjogilag elbírálni a kérdést, így végül a testület egyhangú döntéssel a tiltott tárgykörre hivatkozással tagadta meg a kérdés hitelesítését.


Másik kérdést is visszadobott az NVB

Az NVB kedden egy másik népszavazási kérdés hitelesítését is megtagadta. Ezt a kérdést március 23-án egy magánszemély nyújtotta be és úgy szólt: „Egyetért Ön azzal, hogy a pártoknak és alapítványaiknak anyagi juttatást csak magyar állampolgárok adhatnak tagdíj vagy adomány formájában, és a személyi jövedelemadójuk 1 százalékának felajánlásával?"

Az NVB szerint a kérdés tiltott tárgykört, a költségvetést érinti, ezért abban nem lehet népszavazást tartani. Patyi András a vitában arra hívta fel a figyelmet: bár a kérdés látszólag a pártok gazdálkodásáról és működéséről szóló 1989-es törvény módosítására irányul, a törvény nevesíti a pártok és pártalapítványok támogatásánál a központi költségvetési támogatást is, így egy érvényes és eredményes népszavazás arra kötelezné az Országgyűlést, hogy módosítsa a költségvetési törvényt is. A kérdés emellett az NVB szerint nem felel meg az egyértelműség követelményének sem.
A két határozat ellen 15 napon belül lehet jogorvoslati kérelmet benyújtani a Kúriához.